Tőzsdei információk és azok használata
A tőzsdei kereskedés egyik legfontosabb sajátossága a nyilvánosság. A befektetők
folyamatosan nyomon követhetik az árak alakulását, a tőzsdén lévő kibocsátókra/vállalatokra
vonatkozó híradásokat, ami alapja a piac működésébe vetett bizalomnak, a piac
stabilitásának. Az elérhető információk köre a napi kereskedési adatoktól az időszakos
statisztikákon és idősorokon át a kibocsátói hírekig terjed, és minden olyan információt
érint, amely a megalapozott befektetői döntések meghozatalához szükséges lehet.
A kereskedés nyomon követése
A hagyományos, ún. nyílt kikiáltásos tőzsdei kereskedés nagyon látványos képet
mutat, hiszen a kereskedők egy teremben (a parketten) gyűlnek össze, ahol kiabálással
és erőteljes kézjelzéseikkel kötik az üzleteket. A 90-es évek végéig hasonló elven
működött a BÉT piaca is, amit a befektetők élőben követhettek nyomon a Tőzsde
épületében. A forgalom emelkedése szükségessé, a technikai fejlődés pedig lehetővé
tette, hogy a kereskedést számítógépes rendszeren keresztül bonyolítsák, ami sokkal
nagyobb hatékonyságot és kevesebb hibát eredményezett.
Az elektronikus távkereskedés lényege, hogy a kereskedők saját irodájukból egy
zárt számítógépes hálózaton keresztül kapcsolódnak a piachoz, és az ügyletkötések
a számítógépes rendszeren belül automatikusan jönnek létre. Emiatt megszűnt a
Tőzsde épületében a kereskedési tér, a befektetők pedig csak a hivatalos adatszolgáltatók,
az ún. vendorok által nyújtott szolgáltatás keretében, elektronikus formában (általában
interneten keresztül) láthatják a kereskedést.
Napi kereskedési adatok
|
A legfontosabb elérhető napi tőzsdei kereskedési adatok az alábbiak
|
|
Tőzsdeindex
|
BUX index értéke, változása
|
|
Értékpapír kötési adatok
|
Utolsó kötés ára
|
|
|
Utolsó kötés mennyisége
|
|
Értékpapír ajánlati információk
|
Legjobb 5 vételi ajánlati árszint
|
|
|
Legjobb 5 eladási ajánlati árszint
|
|
Értékpapír napi statisztikák
|
Nyitó ár
|
|
|
Napi minimum ár
|
|
|
Napi maximum ár
|
|
|
Súlyozott Átlagár
|
|
|
Záróár (csak a napi kereskedés lezárását követően)
|
|
|
Napi árváltozás
|
|
|
Forgalom (darabszám, érték)
|