A Tőzsdére való bevezetés a Tőzsdére lépő társaság szempontjából egy finanszírozási
lehetőség megteremtése, és ezzel párhuzamosan a tőzsdén kereskedő befektetők számára
egy új piaci termék megjelenését jelenti. A befektetők érdekeinek szem előtt tartása
illetve védelme, az átlátható kereskedés biztosítása érdekében a Tőzsde fontos
feladata, hogy megfelelő feltételrendszert állítson fel a bevezetéshez. Ennek
megvalósításához az alábbiakat írja elő a Tőzsde a piacra lépő társaságok számára,
melyekről a BÉT a cég által készített kérelem dokumentumai alapján győződik meg:
-
a bevezetendő értékpapír forgalomképes;
-
a Tőzsdére lépő cég (kibocsátó) a tőzsdei szabályokat magára nézve kötelezőnek
tekinti, illetve elfogadja és betartja a KELER szabályokban foglalt előírásokat;
-
a kibocsátó elfogadja a KELER mint letéti hely által, illetve a KELER igazolása
alapján kiállított letéti igazolást az értékpapír tulajdonjoga igazolásául;
-
a kibocsátó vállalja, hogy ha a terméklistán már szereplő értékpapírral megegyező
jogosultságú értékpapírt bocsát ki alaptőke-emelés vagy rábocsátás keretében,
akkor a Bevezetési Szabályzat előírásai szerint kezdeményezi a sorozaton belüli új értékpapír bevezetését;
-
rendelkezésre áll a tőzsdei bevezetéshez készített tájékoztató dokumentum, melynek
közzétételét a megfelelő felügyeleti szerv engedélyezte;
-
a társaság nyilvános formában működik vagy legalább erre vonatkozóan meghozta
a döntést;
-
ha befektetési vállalkozás működik közre a bevezetés során, akkor a kérelmező
és a befektetési vállalkozás együttes nyilatkozata arról, hogy a befektetési vállalkozás
a bevezetési eljárás során a kérelmező nevében jár el;
- a társaság beszerzi a KELER nyilatkozatát arról, hogy az értékpapírt számlavezetésre
és nyilvántartásra, valamint tőzsdei elszámolásra befogadja.
A kereskedés megkezdésének feltétele, hogy a cég a Tőzsde hivatalos közzétételi
helyén, a www.bet.hu honlapon közzétegye:
-
a tőzsdei bevezetéshez készített tájékoztatót;
-
a társaság alapszabályát;
- tájékoztatást arról, hogy a társaság értékpapírjainak forgalomban tartása során
a felügyelet által elfogadott nyelven (angol illetve magyar) tesz eleget tájékoztatási
kötelezettségének;
-
a társaság tulajdonosi struktúráját;
-
a részvénykönyv-vezető nevét, és címét.
Részvénysorozatok bevezetése az „A” vagy a „B” kategóriába történik. A „B” kategóriába való bevezetéshez a fenti általános – alapvetően törvényi
kötelezettségeken alapuló – követelményeken túlmenően további feltételt nem támaszt
a Tőzsde. „A” kategóriába történő bevezetés kérelmezése esetén a társaságnak és
a bevezetésre kérelmezett értékpapír-sorozatnak is meg kell felelnie bizonyos
további követelményeknek (sorozat nagysága, közkézhányad, tulajdonosok száma,
működés időtartama). Az egyes kategóriák feltételrendszerét az alábbi táblázat
foglalja össze:
|
|
Részvények „A” kategória
|
Részvények „B” kategória
|
|
Bevezetendő részvény sorozat mérete
|
Árfolyamértéken legalább 2,5 milliárd forint
|
Nincs követelmény
|
|
Bevezetendő részvény sorozat közkézhányada
|
- a bevezetésre kerülő sorozat legalább 25 százaléka közkézen van;
vagy
- legalább kétmilliárd forint árfolyamértékű részvény közkézen van; vagy
- az értékpapír-sorozat bevezetéskor legalább 500 tulajdonos tulajdonában van.
|
Nincs követelmény
|
|
Tulajdonosok száma
|
Legalább 100 tulajdonos
|
Nincs követelmény
|
|
Működés elvárt historikája
|
Három teljes befejezett, auditált év
|
Nincs követelmény
|
A Tőzsde a bevezetési folyamat adminisztrációjának megkönnyítése érdekében sztenderdizált
adatlapokat készített, melyek az alábbi helyről tölthetők le.
A bevezetés részletes feltételrendszerét a Bevezetési Szabályzat tartalmazza.