Kibocsátói információk
cee stock exchange group
A Tőzsde / Történet
Cikk nyomtatása
Cikk nyomtatásaCikk küldésebetüméret csökkentésbetüméret növelés
A BÉT rövid története
2007.10.11. csütörtök 16:49

A magyar tőzsde 1864. január 18-án kezdte meg működését Pesten. Az intézmény először értékpapírtőzsdeként jött létre, de négy évvel később magába olvasztotta a gabonakereskedelem központját és felvette a Budapesti Áru- és Értéktőzsde (BÁÉT) nevet. A magyar tőzsde nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy 1889-től a budapesti jegyzéseket Bécsben, Frankfurtban, Londonban és Párizsban is közölték. A kilencvenes évektől a magyar államkötvények rendszeres szereplői voltak a londoni, párizsi, amszterdami és berlini börzéknek. A II. világháborút követően a magyar ipar nagyobbik részét érintő államosítás után, 1948. május 25-én Budapesti Áru- és Értéktőzsdét feloszlatták, annak vagyonát pedig állami tulajdonba vették.

A Budapesti Értéktőzsde a rendszerváltást követően - 1990. június 21-én - újra megnyitotta kapuit: 41 alapító taggal és az induláskor egyetlen bevezetett részvénnyel, az IBUSZ-szal.

Az azonnali piacot tekintve a tőzsdetermi, nyílt kikiáltásos kereskedés - részleges elektronikus támogatással 1995-ig működött a BÉT-en. Ekkortól már az értékpapírok kereskedése mind a kereskedési teremben, mind távkereskedési rendszerben folyt egészen 1998 novemberéig, amikor az új, immáron teljes mértékben távkereskedési rendszert, a MultiMarket Trading System-et (MMTS) bevezették. A kereskedési "csatazaj" kevesebb mint egy évvel később, 1999 szeptemberében ült el végleg a teremben, ekkor indult el a határidős piac elektronikus távkereskedési platformja.

A versenyképesség megőrzése és erősítése érdekében 2002 áprilisában az új tőzsdetanács a tizenkét évnyi önálló jogi személy lét után a gazdasági társasági forma mellett döntött.

A Tőzsde életében a 2004-es év meghatározó eseményeket hozott. Jelentős átrendeződés zajlott a BÉT tulajdonosi szerkezetében, melynek nyomán tőkeerős osztrák bankok, valamint a Wiener Börse és az Österreichische Kontrollbank AG vásárolta meg a Tőzsde többségi részesedését.

A Budapesti Értéktőzsde és a Buda­pes­ti Árutőzsde tevékenységének integrációja révén, 2005. november 2-óta árupiaci kereskedelem is folyik a BÉT-en.

A Budapesti Értéktőzsde 2010. január 14-től tagja a CEESEG AG Holdingnak, amely 50,45%-ban tulajdonosa a BÉT-nek, 100%-ban a bécsi, 92,74%-ban a prágai és 99,85%-ban a ljubljanai tőzsdének. A közép- és kelet-európai régió részvényforgalmának mintegy kétharmadát teszik ki (2009. júliusi adatok alapján) a szövetség börzéin bonyolított ügyletek. A Tőzsdeszövetség együttesen kínál egyszerű hozzáférést négy vonzó, hosszú távú növekedési lehetőségekkel rendelkező piachoz.

 
Forrás: Tőzsde születik
Szerzők: Korányi G. Tamás - Szeles Nóra
Szerkesztő: Korányi G. Tamás
Budapest, 2005.

 

Eseménynaptár a kezdetektől napjainkig

A Budapesti Értéktőzsde székházai

1864-1914: Tőzsde születik

1914-1948: Világháborútól világháborúig 

1990-től napjainkig: Újjászületés

A BÉT jelenlegi és korábbi vezetői

 
Aktuális
2012 átlag
Név
Árf.
Vált.%
Forg. (mFt)
Változás %: bázisárhoz képest
15 perccel késleltetett adatok
Indexek
index
érték
változás