Előadók:

Fellegi Tamás
, újságíró, tőkepiaci és makrogazdasági elemző;
Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde munkatársa.
 
Az ingyenes webináriumot 2020. december 16-án 16:00 órától a Budapesti Értéktőzsde élőben közvetíti a Facebook Live-on!
 

A további részletekért és a Facebook Live közvetítésért kérjük, kövesse figyelemmel a BÉT Facebook oldalát, valamint a BÉT e-Akadémia Facebook eseményét!

Előadónk:
FT_vagott.jpg

Fellegi Tamás, újságíró, tőkepiaci és makrogazdasági elemző

 

A tőkepiaccal még gimnazista korában ismerkedett meg, amikor a rendszerváltás és tőzsdenyitás előtti, újraéledő magyar kötvénypiac felkeltette érdeklődését, és ez meg is határozta pályáját. Már főiskolás korában kötvényekkel, valutákkal és az akkor nyíló BÉT első részvényeivel kereskedett, majd vállalkozóként a kárpótlási jegy forgalmazásában vett részt. Ennek lezárulása után kezdett újságírással, a piacok elemzésével foglalkozni, először a Napi Gazdaságnál, majd a Tőzsdefórumnál. 2001-ben kiadásra került Bárki lehet tőzsdés című könyve, melynek később több, bővített kiadása is megjelent, átdolgozott formában pedig angolul is kiadásra került Adventurous moneymaking címmel 2006-ban.

Egy darabig privátbankárként és befektetési tanácsadóként is dolgozott az SPB Befektetési Zrt-nél, majd a Privátbankár.hu-nál lett elemző-újságíró. Ezt követően a Növekedés.hu-nál kezdett dolgozni (részállásban máig is), jelenleg a Magyar Nemzet gazdaság rovatának munkatársa.

 

A BÉT e-Akadémiáról

A BÉT e-Akadémia a korábbi, népszerű BÉT Akadémia megújult, digitális kiadása, amely online előadásait élő közvetítéseken keresztül hozza közelebb a Tőzsde az érdeklődő lakosság részére. Mivel a közvetítések limitált hozzáféréssel valósíthatók meg, a webináriumokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációt mindig az egyes webináriumokat megelőzően kell elvégezni. 

Az előadássorozat keretében a magyar tőkepiac meghatározó szakértői mutatják be a tőzsde világát olyan izgalmas témákra fókuszálva, mint a tőzsdepszichológia, a hazai és külföldi részvénybefektetések, a gazdasági hírek piacokra gyakorolt hatása vagy az aktuális piaci trendek.