Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Újra találkoztak a feltörekvő vállalatok és a befektetők a BÉT Xmatch keretein belül
2023. márc. 08.Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Budapesti Értéktőzsde zártkörű szakmai rendezvényét, a BÉT Xmatch-et. Az eseményen ezúttal is a hazai tőkepiaci ökoszisztéma szereplői voltak jelen, akiknek négy társaság tartott prezentációt. A 2019 novembere óta rendszeresen megszervezett eseménnyel a BÉT lehetőséget nyújt a feltörekvő vállalkozások számára, hogy bemutatkozzanak a befektetők, tanácsadók, és egyéb érintett szereplők előtt.
-
Az AKG „SZDM Invest” nevű csapatának diákjai nyerték a Brókerképző középiskolás tőzsdejátékát
2023. márc. 07.Több, mint 270 csapat, több, mint 800 diák jelentkezett a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) 2022/23-as „Tőzsdejáték Középiskolásoknak” pénzügyi és értékpapírpiaci versenyére. A 23. alkalommal megrendezett Tőzsdejáték döntőjét végül a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium csapata nyerte meg.
-
Idén is Részvényfutam, immár a 7-8. osztályos tanulók is versenybe szállhatnak
2023. márc. 02.A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány nyolcadik alkalommal rendezi meg a 7-8. osztályos- és középiskolás diákoknak, valamint tanáraiknak és szüleiknek szóló ingyenes tőzsdejátékot, a BÉT Részvényfutamot. A 2023. március 6. és 31. között zajló online verseny regisztrációs időszaka február 1-én vette kezdetét. A verseny során a résztvevők elmélyülhetnek a tőzsdézés rejtelmeiben, megmérettethetik befektetési tudásukat, a legeredményesebb diákok és legaktívabb tanárok pedig értékes ajándékokat nyerhetnek.
-
Jubileumi csengetés a BÉT-en - 25 éve a tőzsdén a BIF
2023. márc. 02.A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) kereskedésindító csengetéssel ünnepelte huszonöt éves jubileumát a Budapesti Értéktőzsdén. Az ingatlanbefektetési társaság a tőzsdén eltöltött negyed évszázad alatt jelentős növekedésen ment keresztül, amelynek nyomán a BIF-részvények 2018 óta immár a Prémium Kategóriában érhetők el.
-
Az év eleji növekedés után mérsékelt csökkenés a tőkepiacon
2023. márc. 01.A lendületesen induló januárhoz képest apró megtorpanás következett a Budapesti Értéktőzsdén februárban. A BÉT elsőszámú mutatója, a BUX index enyhe, 1,2 százalékos csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a hónapot. A részvénypiac összforgalma jelentős visszaeséssel 151 milliárd forintot tett ki a hónap során, amely napi átlagra vetítve 7,5 milliárd forintot jelent. Februárban is az OTP Bank papírjaival kereskedtek a legnagyobb, 86,8 milliárd forintos értékben, amelyet a Richter 34,1 milliárd, a MOL pedig 24 milliárd forintos forgalommal követett. A befektetési szolgáltatók versenyében a WOOD & Company került az élre, maga mögé utasítva a Concorde-ot és az Erste Bankot. A hónap kiemelkedő eseményének a BÉT Legek díjátadó bizonyult, amelynek keretében a Budapesti Értéktőzsde 24 kategóriában ismét díjazta a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit.
-
BÉT Legek 2022: kiderült kik voltak a tavalyi évben a tőzsde legjobbjai
2023. febr. 23.A több mint két évtizedes tradíciót folytatva idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a BÉT Legeket, amelynek keretében a tavalyi évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplők részesültek elismerésben. A díjak odaítélésével és az ünnepélyes rendezvénnyel a Budapesti Értéktőzsde a hazai tőkepiaci ökoszisztéma fejlődése előtt kíván tisztelegni. A nagyszabású gálaeseményen Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnökének köszöntőjét követően Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is előadást tartott.
-
Rekordszámú vállalat végezte el 2022-ben a BÉT ELITE programját
2023. febr. 13.A 2022-es év nemcsak a Budapesti Értéktőzsde középvállalati piaca, a BÉT Xtend életében bizonyult kiemelkedő évnek, hanem a tőzsde által kínált vállalatfejlesztési képzés, az ELITE Program tekintetében is. A kétéves programot, amely során elméleti és gyakorlati tudás mellett kapcsolati tőkét is szerezhetnek a vállalatok, a tavalyi évben minden eddiginél több, 21 hazai középvállalat végezte el sikerrel.
-
A Chameleon Smart Home a BÉT Xtend piac új belépője
2023. febr. 02.2023-ban első alkalommal szólalt meg a Budapesti Értéktőzsde ikonikus csengője – a BÉT a mai napon az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó, a tavalyi évben Európában és Kanadában is terjeszkedő Chameleon Smart Home Nyrt.-t köszöntötte középvállalati platformján, a BÉT Xtenden. A Chameleon a sikeres tőzsdei bevezetés érdekében a BÉT középvállalati szolgáltatás-palettájának részét képező, európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Programhoz is csatlakozott 2022 első felében. Az év második belépését jelző csengetés egyúttal előrejelzi, hogy az Xtend piac tavaly látott, dinamikus növekedése 2023-ban hasonló ütemben folytatódhat.
-
Lendületesen kezdte a BUX index a 2023-as évet
2023. febr. 01.Ígéretesen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, a BÉT első számú indexe, a BUX index 45 339,2 ponton zárt, amely a decemberi hónaphoz viszonyítva 3,5 százalékos növekedést jelent. A részvénypiac januári összforgalma mérsékelt volt, 205 milliárd forintot tett ki, amely 9,3 milliárd forint napi forgalomnak felel meg. A három leginkább kelendő részvénynek ezúttal is az OTP Bank, a Richter és a MOL bizonyult – míg a bank papírjával 128,8 milliárd, a gyógyszertársaságéval 40,3 milliárd, az energetikai vállalatéval 26,6 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés. A befektetési szolgáltatók közül az első helyen a Wood&Company zárt, akit a második helyen a Concorde, a harmadikon pedig az Erste Bank követett.
-
A VERTIKAL tőzsdére lépésével folytatódik az Xtend piac növekedése
2023. jan. 31.2023-ban is folytatja dinamikus bővülését a BÉT középvállalati platformja. A műanyagipari termékek széleskörű palettájának gyártásával, logisztikával és környezetgazdálkodással foglalkozó VERTIKAL Group Nyrt. a jelenkor értékeinek megőrzése mellett a dinamikus ám fenntartható növekedést, az értékláncok megőrzését, és a körforgásos gazdálkodást tűzte zászlójára. A magyar és multinacionális ügyfeleket is kiszolgáló, széles termékpalettával rendelkező társaság további növekedési terveinek megvalósítása érdekében döntött a nyilvános piacra lépés mellett.