Ki gondolná, hogy száz­ból 99 társaság a kis- és közepes vállalkozások kategóriájába tartozik, s ezek a vállalatok háromból két honfitársunknak ad­nak munkát? Közben – valljuk be őszintén – exportorientált és „multidomináns” a gazdaságunk. Ugyanakkor az éves telje­sítmény több mint negyven százalékát immár a kkv-k produ­kálják. Utóbbi hányad pedig évről évre nő. S immár második, sőt harmadik családi generációs céges történeteink is akadnak jócskán a magyarországi vállalkozói világban. Szó se róla, sok még a teendő, hogy beérjük az osztrák, délnémet, északolasz vagy éppen svájci „kkv-fejlettséget”, ám a tendencia ezen a té­ren több mint biztató. Hiszen a magyarországi kis- és közepes vállalkozásoknak van is egy olyan köre, amely tőzsdeképesnek minősíthető. Ezeknek a vállalatoknak a száma – a Budapesti Ér­téktőzsde feltételrendszere alapján – hozzávetőleg 300 és 400 között mozog, s miután ez már a negyedik BÉT50 kidványunk, összesen kétszáz társaságot ki is „pipálhattunk”.

Ezzel együtt újfent ötven igazán ígéretes sztorival je­lentkezünk a következő oldalakon. Eláruljuk: míg egymás­tól eltérő profilú cégeket ismerhettünk meg az interjúk során, egyvalami közös bennük. Úgy iparkodnak, hogy egyszerűen a legjobbat akarják kihozni magukból, és a riportok kicsengése alapján a megfelelő pillanatban a parkettet választják majd fi­nanszírozási igényeik kielégítésére.

Trendiesen szólva szintet léptünk, s nem az a kérdés, hogy bankhitel vagy börze, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy „a nagyok játékába” immár a „kicsik” is bekapcsolódnak, s olyan környezet jött létre, amelyben a kkv-k kegyeit momen­tán a finanszírozók keresik. Nem pedig fordítva.

A kiadvány készítőiként – BÉT, EY és Figyelő – mi sem ta­gadjuk, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Igyekeztünk a korábbi­aknál is alaposabban körbejárni a „kiszemelt” vállalkozásokat, megismerni történetüket, működésüket, kihívásaikat, hogy a cikkek – a klasszikus riportok mellett – némi többletet is adja­nak, ha úgy tetszik, tükrözzék az érintettek mindennapi üzlet­menetét.

Általánosságban azt szűrhettük le a személyes interjúk során, hogy a tőzsdeképessé válás tulajdonképpen egybeesik a leg­több felkeresett társaság céljaival, miután az áll a középpont­ban, hogy hatékonyan, transzparensen működő cégekké vál­janak.

Ezt lehet a későbbiekben megspékelni egy hiteles tőzsdei sztorival.