Az orosz-ukrán konfliktus okozta biztonsági, illetve gazdasági bizonytalanság továbbra is jelentősen befolyásolják a tőkepiacokat – ugyan márciusban az orosz, illetve az ukrán tőzsde is újraindult, az árfolyamok mind a globális, mind a hazai piacon jelentős visszaesést mutattak. Az orosz-ukrán tárgyalások, a békekötés esélyének növekedése aztán a hónap második felében megtette a hatását, a pozitív befektetői hangulat mind az indexek, mind a vezető részvények árfolyamának alakulásában tükröződött.

A Budapesti Értéktőzsde elsőszámú indexe, a BUX index is ezt a tendenciát tükrözte vissza – ugyan a hónap elején a 40 000 pont alá is lecsúszott, végül 44 726 ponton zárt, amely 2,3 százalékos növekedést jelent februárhoz képest.

forgalmi_adatok_202203_1

Nem csak a BUX index, a vezető részvények is hasonló mintázatot írtak le – a hónap első felének mélypontjait követően a hónap végére az OTP Bank, a MOL, a Richter és a Magyar Telekom is erősödést produkált. Ez különösen az olajtársaság, illetve a gyógyszergyártó esetében volt szembetűnő, előbbi 13, utóbbi 0,8 százalékot emelkedett februárhoz képest. A kisebb kapitalizációjú kibocsátók közül az Opus, a Waberer’s és a Masterplast is erős hónapot tudhat maga mögött, részvényárfolyamaik 29, 21, illetve 13,6 százalékkal növekedtek.

forgalmi_adatok_202203_2

Az azonnali részvényszekció összesen 736 milliárd forintos forgalmat bonyolított, amely napi átlagban 35 milliárd forintot jelent.

Két vállalati mérföldkőre is sor került márciusban – a Delta Technologies új részvénysorozatot vezetett be, míg a DM-KER szintugrásával a Megakrán után a második olyan kibocsátóvá vált, amely a középvállalatok számára kialakított BÉT Xtendről a szabályozott piac Standard kategóriájába lép feljebb.

forgalmi_adatok_202203_3

A befektetési szolgáltatók versenye nem hozott változást az előző hónaphoz képest – ezúttal is a WOOD & Company, a Concorde és az Erste Bank végzett az első három helyen. A WOOD 408,4, a Concorde 338,5, az Erste Bank pedig 260,7 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított a hónap során.

forgalmi_adatok_202203_4

Az árupiac csendes hónapot zárt, az összforgalom 553 millió forintot tett ki, amelynek legnagyobb részét a fenntartható takarmánykukorica adta.