Igen nehéz volt a 2020-as év a világgazdaság számára: a koronavírus-járvány szinte minden országban szokatlanul nagy recessziót okozott. A járvány világméretűvé válásakor márciusban szinte összeomlottak a tőzsdei árfolyamok, azonban ezt követően magukhoz tértek a részvénypiacok. Ekkor főleg a technológiai és internetes szektor részvényei teljesítettek jól, hisz ezek a cégek még profitáltak is a járvány okozta kényszerű életmódváltozásból. Az év utolsó két hónapjában azonban az addig került szektorok, mint például a bankok, olajipari cégek, légitársaságok vállalatai iránt is megnőtt az érdeklődés.

Az év végi jó hangulatot segítette, hogy megszűnt két bizonytalansági tényező: lezajlott az amerikai elnökválasztás és megszületett az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodás, amivel elhárult az úgynevezett kizuhanásos Brexit veszélye. Ugyancsak növelte az optimizmust a koronavírus elleni hatékony vakcinák megjelenése, a tömeges oltás megkezdése.

Mindennek megfelelően a Budapesti Értéktőzsde indexe is az év utolsó két hónapjában emelkedett nagyot, mivel a legnagyobb súlyú részvények közül kettő, az OTP és a MOL a válság során került szektorokba tartozik. Decemberben az index 38 782 pontról 42 108 pontig emelkedett, ami 8,6 százalékos növekedés.

BÉT_december_1.png

Az év egészét tekintve 8,6 százalékkal csökkent az index értéke, ami egy szokatlanul nagy gazdasági visszaesést hozó évben eleve nem rossz teljesítmény, de ha figyelembe vesszük, hogy a 2019-es évet örökös csúcson, 46 000 pont fölött zárta a BUX, akkor kifejezetten jónak tekinthető a 2020-as év, hisz a mindenkori csúcstól kevesebb mint 10 százalékkal marad el az indexérték.

A részvények közül az OTP és a MOL jártak az élen a decemberi emelkedésben. Az OTP értéke 12 százalékkal nőtt, 11 930-ről 13 360 forintra. A bankpapír egyúttal a forgalmi listát is vezeti: 133 milliárd forintos értékkel a részvényforgalom 53,5 százalékát adta. A MOL 8,7 százalékkal drágult 2014-ről 2190 forintig, forgalom tekintetében a második helyre került. A Richter 4,4 százalékot emelkedett, a forgalmi listán a Telekomot megelőzve a Masterplast került a negyedik helyre igen szép, 31 százalékos áremelkedéssel.

BÉT_december_2.png

A kisebb forgalmú papírok közül az OPUS, a Rába, a Waberer’s és a KULCSSOFT részvények árfolyama növekedett jelentősen.

A hónap eseménye volt, hogy elérhetővé váltak a Wizz Air Holdings Plc. részvényei a Budapesti Értéktőzsde alternatív platformján, a BÉTa Piacon.

Decemberben a részvények összforgalma 249 milliárd forint volt, mivel azonban a hónapban sok a szünnap, többet mond a napi átlagos adat, amely 12,4 milliárd forint volt. Ez kevesebb, mint a kiemelkedően nagy forgalmat hozó november adata, viszont jóval meghaladja az azt megelőző négy hónap számait.

BÉT_december_3.png

A befektetési szolgáltatók közül a legnagyobb forgalmat decemberben az ERSTE bonyolította  124 milliárd forintos forgalommal, nem sokkal lemaradva, 113 milliárddal a CONCORDE került a második helyre, a harmadik helyen a WOOD végzett, 104 milliárddal.

BÉT_december_4.png