Folytatódott az elmúlt hetek élénk kibocsátói aktivitása a Budapesti Értéktőzsdén – ezúttal a POLYDUCT mutatkozott be a BÉT középvállalati platformján, a BÉT Xtend piacon, amelynek keretében a társaság 102 540 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvénye került bevezetésre. Az ennek apropójából tartott kereskedésindító csengetésen Fésűs András, a POLYDUCT elnöke, Egri Tibor, a POLYDUCT vezérigazgatója, Nagy Péter Gábor, a BÉT értékesítési, marketing és kibocsátói akvizíciós igazgatója, illetve a társaság tőzsdére lépését tanácsadói minőségben segítő dr. Polacsek Csaba, a PwC partnere vett részt.

A nádudvari Polyduct a piacvezető mezőgazdasági integrátorból, a KITE-ből önállósodott a 90-es évek elején. A társaság azóta a rotációs öntözési technológia meghonosításával a szektor meghatározó szereplőjévé vált, tevékenységét innovatív fejlesztések és a termékportfólió folyamatos bővítése jellemzi. A fogyasztói igényekre reagálva ma már a víz- és hulladékgazdálkodás, urbanizáció, illetve az ipari kooperáció területén is aktív, termékei nemzetközi szinten is keresettek.

A Polyduct 2021-ben debütált a BÉT hazai vállalati sikertörténeteket bemutató „BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete” című kiadványában, illetve sikeresen pályázott a tőzsdei felkészülést segítő BÉT Mentor Program keretein belül. Utóbbi kezdeményezés amellett, hogy támogatást nyújt a tőzsdei megjelenés finanszírozásában, szakmai tanácsadást is biztosít a programban részt vevő vállalatok számára.

A Polyduct tőzsdei megjelenésével tovább bővül középvállalati platformunk, a BÉT Xtend kibocsátói köre. Különösen örömteli számunkra, hogy a társaság tőzsdei megjelenését a Budapesti Értéktőzsde is aktívan segíthette a BÉT50 kiadványon, illetve a Mentor Programon keresztül. Az innovatív, dinamikusan növekedő középvállalatok tőzsdei megjelenésének ösztönzése továbbra is kiemelt stratégiai célunk”

– mondta Nagy Péter Gábor, a BÉT értékesítési, marketing és kibocsátói akvizíciós igazgatója.

A cég elnöke, Fésűs András kiemelte, hogy a részvények tőzsdei bevezetése tudatos fejlesztési folyamat eredménye, amelynek célja, a megfelelő üzleti partnerek megtalálása további innovatív termékek fejlesztéséhez a műanyag- és a fémipar területén.

Itt az idő a szintlépésre, bízunk az eddigi eredményeinkben, tudjuk hova szeretnénk eljutni és azt is, hogyan tehetjük ezt meg.”

A folyamatos piacfejlesztés miatt megnövekedett feladatokat a nádudvari és püspökladányi telephelyeken 2021-ben megvalósított üzemi területek 10.000 négyzetméterre történő bővítésével a napokban zajló technológiafejlesztési beruházással és a dolgozói létszám jelentős növelésével kívánja teljesíteni.

Minden okunk megvan arra, hogy büszkén és magabiztosan tekintsünk a jövőbe: a gyártási technológiáink, a termékportfóliónk kiemelkedő színvonalú és rendelkezésünkre áll a megfelelő tudás is. Hiszünk a cégünkben, ezért invesztálunk a jövőjébe”

– mondta el a tőzsdére lépés kapcsán Egri Tibor, a Polyduct Műanyagipari Zrt. vezérigazgatója.

Miért kell középvállalatoknak a tőkepiac, a nyilvános megjelenés?

A nyilvános működés lehetővé teszi, hogy a tőkebevonás során a vállalat egy szórtabb, a kockázatitőke-befektetéseknél kevésbé koncentrált befektetői szerkezetet építsen ki, és a tulajdonosi irányítást csak az általa meghatározott mértékben adja át az új befektetőknek. Ehhez nyújt segítséget a BÉT középvállalati platformja, a BÉT Xtend.