A BUX ETF 2006 óta egy átlátható, költséghatékony és diverzifikált befektetési alternatívát jelent a hazai részvénypiacon, mely jelenleg mintegy 2,2 milliárd forint értékű nettó eszközállománnyal rendelkezik, melynek alapkezelője az OTP Alapkezelő Zrt. A BUX ETF megvásárlásával a befektető egyetlen tranzakcióval hozzáférést nyer az alap által követett, a BÉT legnagyobb kapitalizációjú részvényeit magában foglaló BUX-indexhez, ezzel az ETF egyesíti az egyedi részvények vételének gyorsaságát és rugalmasságát a befektetési alapok széles körű kockázatmegosztásával és alacsony költségeivel.

Az új partnerség mind az OTP Alapkezelő Zrt., mind a hazai tőzsdei cégek számára új lehetőséget kínál arra, hogy intenzívebben bekapcsolódhassanak a nemzetközi tőkepiacok vérkeringésébe."

mondta el Honics István, az OTP Alapkezelő Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.

Jelen megállapodás a Budapesti Értéktőzsde és az Interactive Brokers közös történetének újabb fontos lépcsőfoka. A világ 33 országának mintegy 135 piacán jelen lévő brókercég 2021 júniusában vált a BÉT tagjává, ahol a társaság régiós törekvéseinek, valamint a magyar tőkepiac fejlesztése melletti elköteleződésének is hangot adott. A csatlakozást követően az előzetes terveknek megfelelően megkezdődtek a munkálatok a BÉT és az IB között a BUX ETF fejlesztésére vonatkozóan, amelynek eredményeként a továbbiakban az OTP Bank mellett az Interactive Brokers is a termék árjegyzői között lesz.

Az Interactive Brokers Csoport hosszú ideig nem volt jelen árjegyzőként a piacokon, örülünk, hogy az Interactive Brokers Central Europe (IBCE) révén újra aktív szereplők leszünk és egyben hozzájárulhatunk a Budapesti Értéktőzsde likviditásához. A BUX ETF árjegyzése az IBCE csatlakozásával többszereplőssé nőtte ki magát, ami egyértelműen az Ügyfelek előnyére válik. Ez a piaci belepés további lehetőséget ad nekünk, hogy a regionális ETF piacot fejlesszük.”

– nyilatkozta Hanti Miklós, az Interactive Brokers Central Europe Zrt. vezérigazgatója.

Büszkeséggel tölt el, hogy egy újabb mérföldkövet érhettünk el a tekintetben, hogy az Interactive Brokers árjegyzési tevékenységével, és annak globális ügyfélkörével tovább bővülhet a magyar gazdaság fokmérőjének is tekinthető BUX indexet követő ETF kereskedés. A lépés egyúttal a régió, illetve Magyarország tőkepiaci súlyának növekedését is támogatja.”

– mondta el Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

További információk

A BUX ETF-ről: https://bet.hu/Befektetok/Reszveny-szekcio/BUX-ETF

Tanulmány a hazai és globális ETF piacról: https://bet.hu/Befektetok/Reszveny-szekcio/etf-tanulmany/ETF