Új kibocsátót köszöntött a Budapesti Értéktőzsde: 2016. november 11-én kerültek bevezetésre a Duna House Holding Nyrt. részvényei, a BÉT Prémium kategóriájába sorolt papírokkal így már el is kezdődhetett a kereskedés. Ez alkalomból Doron Dymschiz, a cég társ-vezérigazgatója nyomhatta meg a tőzsde kereskedésindító csengőjét.

A Duna House október 28-án közölte, hogy lezárult a holding nyilvános és zártkörű részvényértékesítése, amelynek keretében a magánbefektetők és intézmények jegyzési áron 3,3 milliárd forint értékben nyújtottak be részvényvásárlási igényt. A társaság részvényeinek végső árát az értékesítő részvényes és a vezető forgalmazó 3960 forintban határozta meg.

A BÉT új, 2016-2020-as stratégiájának legfontosabb célja az új kibocsátók bevonzása. Évi öt nyilvános tranzakció lebonyolítását tűztük ki magunk elé, ezt idén a Duna House papírjainak bevezetésével teljesíteni is tudtuk. Gratulálok nekik a sikeres IPO-hoz, és minden jót kívánok a tőzsdei működéshez! - mondta az ünnepélyes csengetési eseményen Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója.