Szabó János_fotó


Szabó János

Gazdasági vezérigazgató-helyettes,
Magyar Telekom

Szabó János (született 1961-ben) a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát. Karrierjét külügyi szolgálatban kezdte, majd különböző pénzügyi, számviteli és tanácsadói pozíciókban dolgozott a versenyszférában.

Ezután több szenior pénzügyi és üzleti vezetői beosztást vállalt a Delco Remy amerikai autóipari beszállító magyarországi leányvállalatánál és európai központjánál. Később a Delco Remy és a Hitachi vegyesvállalat pénzügyi vezetője és vezérigazgatója volt.

2003-ban csatlakozott a Magyar Telekomhoz a vezetékes szolgáltatások üzletág pénzügyi igazgatójaként. 2008-ban a Magyar Telekom csoport kontrolling igazgatója lett. Kiemelt figyelmet fordított a kontrolling tevékenység folyamatos megújítására és a nemzetközi együttműködés erősítésére, emellett részt vett a cég működése és stratégiája szempontjából meghatározó projektek irányításában. 2013 áprilisa óta tölti be a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióját.

Nikolay Vassilev_fotó


Nikolay Vassilev

Partner, ügyvezető igazgató,
Expat Capital

Bulgária két kormányának is tagja volt, mint miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter (2001-2003), közlekedési és kommunikációs miniszter (2003-2005), valamint állami adminisztrációért és adminisztrációs reformért felelős miniszter (2005-2009).

Korábban a Lazard Capital Markets-nél töltött be senior vice president tisztséget Londonban (2000-2001), társigazgató volt az UBS-nél (UBS Warburg DIllon Read) a tokyói, new yorki és londoni irodákban, részvényekkel és feltörekvő piacokkal és foglalkozott. 1993 és 1994 között Budapesten a Coopers & Lybrand cégnél dolgozott adótanácsadóként.

Az amerikai Brandeis Egyetemen szerzett nemzetközi gazdaságtan- és pénzügy mesterszakos diplomát, ezalatt a tokyói Keio Egyetemen volt cserediák. Két alapszakos diplomával rendelkezik, melyeket a New Yorki Állami Egyetemen (1995) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (1994) szerzett. 1999 óta okleveles pénzügyi elemző (CFA). Beszél angolul, magyarul és oroszul, valamint alapszinten műveli a francia, német és japán nyelvet.

Jelenleg Nikolay Vassilev a Bolgár CFA Szövetség igazgatósági tagja.

 

Fekete Beatrix_fotó

 

Fekete Beatrix
Elemző
Portfolio

Fekete Beatrix 2006 őszén csatlakozott a Portfolio csapatához gyakornokként. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy szakán folytatta. Jelenleg a részvény divízió senior elemzője, feladata a külföldi vállalatok fundamentális elemzése. A technológia szektor és a légitársaságok szakértője.