A több mint harmincéves múltra visszatekintő Lakics Gépgyártó Kft. bonyolult, hegesztett acélszerkezetek előállításával és azok precíz megmunkálásával foglalkozik. A 350 munkatárssal tevékenykedő családi vállalat fő profilja a szélerőművek és más energetikai berendezések motor- és generátorházainak a gyártása. Forgalma évek óta stabilan négymilliárd forint felett van, köszönhetően annak, hogy több mint 95 százalékban exportra termel, és olyan cégek beszállítója, mint például a Siemens és az ABB, vagy a Vestas és a General Electric. 58-lakics.jpgPersze ez nem volt mindig így, ugyanis az alapító édesapa, Lakics László szinte a semmiből hozta létre garázsvállalkozását Kaposvár mellett, ahol kezdetben orsókat gyártott. A vállalkozás az évtizedek alatt sok átalakuláson ment keresztül, amelynek köszönhetően ma már több üzemet is működtet. Egy sikeres generációváltást követően immár fiai vezetik a céget. A kaposvári üzemben szélerőművek alkotóelemeit gyártják külföldi vállalatok számára, egy kisebb telephelyen pedig 2013 óta háztartási és kisüzemi célra készítenek szélerőművet 30 és 50 kilowattos teljesítménnyel. Ez utóbbi jelenleg az alapító kedvence.

„Édesapám, aki a napi szintű aktív vezetéstől vissza akart vonulni, ebben az üzletágban találta meg a számítását. Kreativitása, fejlesztőkészsége, munkabírása határtalan, amivel lendületben tartja ezt a szegmenst. Ugyanakkor már nem kell a nemzetközi ügyekkel foglalkoznia” – meséli Lakics Péter, aki öccsével, ifj. Lakics Lászlóval látja el az ügyvezető igazgatói teendőket. Mint mondja, néhány külső munkahelyi kitérő után vette át a céget, de ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy valódi menedzserszemléletet hozzon a családi vállalatba. A nagyobbik fiú új szemlélettel irányítja a társaságot, hogy a sikerorientáltság megmaradjon, hiszen változnak az idők. A cél az volt, hogy nyugat-európai minőségű és fejlettségű céget hozzon létre és működtessen.

Az egyik legfontosabb lépésnek a tulajdonosi és a menedzsmentfeladatok szétválasztását, valamint a megfelelő menedzsment kiválasztását tartja, ami a Lakics Gépgyártó Kft.-nél meg is történt. A gazdasági válság persze éreztette hatását, a korábban is magas vevői igények még nagyobb elvárásokat írtak elő. 59-lakics.jpgA vállalat részéről erre jó megoldás volt például a termékspecializáció és a működés koncentrálása a szélenergia-iparra. Hasznosnak bizonyultak a fejlesztések, az innováció, amelynek köszönhetően magasabb feldolgozási szintet tudtak elérni a termékeikkel. A több mint harmincéves tapasztalat, a fiatalos lendület itt sokat segített. Lakics Péter szerint felbecsülhetetlen az a versenyelőny, amelyet egy generáción átívelő, tudatos vállalatépítés jelent egy cégnek. A felhalmozott tudást át kell örökíteni az utódoknak, hogy az abban rejlő értékekkel gyarapíthassák a tradíciót.

Az üzleti eredmények mellett van még néhány tényező, amelyet Lakics Péter kiemelt mint a siker zálogát. Ez pedig a humán erőforrás megtartása, a tudatos piaci kapcsolatépítés, a társadalmi szerepvállalás és a családi értékek megőrzése. A vállalat hosszú távú stratégiájának része a piaci változáshoz való alkalmazkodás képességének folyamatos fejlesztése, a szakmaiság megőrzése, illetve a jó munkaerő megtartása versenyképes fizetéssel.

60-lakics.jpg