Az 5-ös számnál és a „sikernél” maradva érdemes megnéznünk, hogy miként teljesített a hazai bankszektor az elmúlt 5 évben. Röviden talán így lehet mindezt összefoglalni: „szép eredmények, markáns növekedés, töretlen fejlődés”.

Nézzük a számokat! Folyamatosan növekvő hitelállomány: 2015 óta 53 százalékos növekedés, magas jövedelmezőség: a tavalyi évben közel 700 milliárd forint profitot termelt a bankszektor 13 százalék RoE mellett, jelentősen javult a portfolióminőség, 5 év alatt 14,6 százalékról 2020 elejére 4,2 százalékra csökkent a nem teljesítő hitelek aránya: mindezt megfelelő tőkeellátottság (17,7% teljes tőkemegfelelési mutató) mellett érte el a szektor.

Mindeközben a megtakarítások is nőttek: a háztartások pénzügyi eszközei 2015 óta 45 százalékkal, 61 ezer milliárd forintra emelkedtek.

A számokból feladatok – véleményem szerint kötelező feladatok – is adódnak: sürgető feladata az állami és gazdasági szereplőknek, hogy mihamarabb, közösen érjük el azt, hogy ebből a forrásból a gazdaság tartós dinamizálásához nélkülözhetetlen tőke is képződjön.

És ekkor megérkezett és sosemvolt változásokat követelt meg a koronavírus.

A bankok megérezték az egyes szektorok és a gazdaság egészének visszaesését. Valamennyi bank nevében, nyugodt szívvel és lelkiismerettel mondhatom, hogy igyekeztünk – és nap mint nap igyekszünk – ügyfeleink legnagyobb hasznára lenni. Tapasztalataim azt mondatják velem, hogy a bankszektor, az állami gazdaságvédelmi programokkal kézen fogva, jól vizsgázott.

Szeretnék bízni abban, hogy a jelenlegi helyzet csak rövid ideig tart, szeretnék hinni abban, hogy hamarosan olyan lesz ismét minden, mint a „vírus előtt”. A realitás azonban az, hogy sok területen jelentősen megváltozik az életünk.

Hetek, hónapok alatt nyilvánvalóvá vált például, hogy a digitalizáció nem pusztán a jövő lehetőségeinek egyike, hanem a jövő alapvető útja. A járvány következményeinek enyhítését célozva ezen a területen néhány hónap alatt éveket léptünk előre. Az MKB Bank kutatásai szerint azon ügyfeleink kétharmada – akik ez idő alatt álltak át a hagyományosról a digitális ügyintézésre – a jövőben továbbra is digitálisan szeretnék intézni ügyeiket.

A pénzügyi szektor a gazdaság tükre: az általános makrogazdasági folyamatokkal összhangban képes fejlődni, sikereket elérni.

Az elmúlt hónapok azt mutatják, hogy jelentősen változik a bankok és az ügyfelek kapcsolatának jellege is. Az ügyfelek ma már nem „csak” pénzt kérnek, tanácsot is. Kíváncsiak a bank szakértőinek véleményére a hitelekkel, a gazdaság egészével, a kilátásokkal kapcsolatban. Az ügyfelek bátrabban kérdeznek, a bankokban már nem a kötelező „rosszat”, hanem a partnert, a társat kezdik el látni.

A magyar gazdaság elmúlt 5 évében a szereplők – államiak és üzleti alapokon működők egyaránt – többször is csillagos 5-ösre vizsgáztak. Őszintén bízom abban, hogy 2020-as év osztályzásakor is sok csillagos 5-ös születik!

Jó egészséget kívánok!