Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Korrekcióval indult 2020 a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában
2020. febr. 03.Az új kereskedési év korrekcióval indult. A kínai eredetű koronavírus terjedése miatt a befektetők minden piacon óvatosak voltak. Egy hónap alatt összességében 46 082 pontról, 43 072 pontig ereszkedett az index. A vezető részvények közül a legnagyobb forgalmú OTP és a MOL együtt korrigáltak a piaccal, míg a Richter Gedeon és a Magyar Telekom emelkedni is tudtak. Az év első havában 252,4 milliárd forint volt az összesített forgalom, ami napi
11,5 milliárd forintos átlagos kereskedési értéknek felelt meg. Ez az aktivitás valamivel erősebb volt a bázisnál, és az összesített értéket tekintve a megelőző hónapot is meghaladta. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal Wood, Erste, Concorde sorrend alakult ki, a verseny a megszokottnál szorosabb volt. -
Újabb állomásához érkezett a BÉT Xtend piac
2020. jan. 30.Újabb cég lép a BÉT Xtend piacra, ahol a mai nappal kezdődött meg a kereskedés a DM-KER Nyrt. részvényeivel. Az építőipari és mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozó, több mint 10 éves múltra visszatekintő, dinamikus növekedést mutató és napjainkban már közel 10 milliárd forintos árbevételt produkáló társaság 2018-ban tette le új stratégiája alapjait, amelynek központi eleme volt az Xtend piaci megjelenés.
-
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2019-ben is kétszámjegyű növekedést ért el
2020. jan. 03.Az év utolsó hónapja ugyanolyan jól sikerült a BÉT parkettjén, mint a 2019-es év egésze. A részvénypiac felfelé tartott, az emelkedésben ezúttal is a rekordot rekordra halmozó OTP játszotta a vezető szerepet. Decemberben a bankpapír újabb 8 százalékkal fejelte meg egész éves kiváló teljesítményét. Az összesített éves részvényforgalom kismértékben alulmúlta az egy évvel korábbi értéket, erről azonban nem az év utolsó hónapja tehetett, hiszen a 229,8 milliárd forintos decemberi részvényforgalom, ami napi 13,5 milliárd forintos átlagos forgalomnak felelt meg, felülmúlta a bázisértékeket. A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood & Company megverte a mezőnyt, ezúttal az Erste és a Concorde Értékpapír követte őt a rangsorban.
-
Történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde: 44 ezer pont felett is járt a BUX
2019. dec. 02.Szárnyaltak a nemzetközi, elsősorban az amerikai tőzsdék, miközben új, történelmi rekordok születtek a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában is. A BUX 42 180 pontról, 43 705 pontig emelkedett, de közben 44 000 pont feletti záróértékei is voltak. A csúcsdöntésből minden nagyobb részvény kivette a részét, de a legjobban a már 25 éve a parketten jegyzett Richter Gedeon és az OTP drágult, amely maga is új rekordszintig jutott. A novemberi 227,1 milliárd forintos összesített és a 11,4 milliárd forintos napi átlagos forgalom a megelőző hónap kereskedési adatait felülmúlta. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal a Wood & Company nyert, őt szokás szerint a Concorde Értékpapír és az Erste követte.
-
Negyedévszázados sikertörténet: 25 éve kezdték meg a kereskedést a tőzsdén a Richter részvényeivel
2019. nov. 22.25 évvel ezelőtt, 1994. november 9-én vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére a Richter Gedeon Nyrt., amelyről ünnepélyes kereskedésindító csöngetéssel emlékeztek meg a tőzsdén. A társaság részvényeinek árfolyama a bevezetés óta 44-szeresére emelkedett, ami nem csak a hazai tőzsde, hanem a magyar nemzetgazdaság szempontjából is egyedülálló sikertörténetnek bizonyult. Az elmúlt két és fél évtizedben a cég olyan innovatív multinacionális vállalattá nőtte ki magát, amely ipartörténetet írva, partnere révén az amerikai piacra is be tudott vezetni egy azóta is rendkívüli sikernek örvendő originális készítményt. Mindemellett a cég globálisan is meghatározó szereplővé tudott válni a nőgyógyászatban, és a közelmúltban saját fejlesztésű készítménnyel is belépett a gyógyszeripar leggyorsabban fejlődő szegmensébe, a biologikumok piacára.
-
Minden eddiginél több, tizenkét hazai cég csatlakozott a nemzetközi vállalkozásfejlesztési programhoz, az ELITE-hez
2019. nov. 19.A mai nappal tizenkettő új hazai cég kezdte meg az ELITE Programot, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, a globálisan több mint 1300 résztvevő céget jegyző program képzéssorozatát. Az őszi körben újonnan jelentkező cégekkel együtt a régióban kiemelkedő számban, 36 magyar vállalat vesz így már részt. Legközelebb a 2020. január 21-én vagy március 11-én induló csapathoz lehet csatlakozni, melyekre a BÉT már megnyitotta a jelentkezési lehetőséget.
-
Sikeresen folytatódott a BÉT lakossági tőzsdetanfolyama, a BÉT Akadémia
2019. nov. 06.Fokozott érdeklődés mellett folytatódott a Budapesti Értéktőzsde 2016 ősze óta tartó, nyilvános, mindenki számára ingyenesen elérhető tőzsdetanfolyama, a BÉT Akadémia. Az előadássorozat aktuális, Budapesti Corvinus Egyetemen tartott felvonásán olyan témák voltak terítéken, mint a befektetési stratégiák, az árfolyamkockázat vagy a BÉT Xtend piac.
-
Idén 20 éves a Brókerképző versenye, a Tőzsdejáték középiskolásoknak
2019. nov. 05.A Közép-európai Brókerképző Alapítvány - az elmúlt 19 évhez hasonlóan - a 2019/20-as tanévben is meghirdette - már hagyományosnak tekinthető - pénzügyi vetélkedőjét, a Tőzsdejáték középiskolásoknak versenyt. A versenyt a szakma képviselői szervezik, így a diákok (3 fős csapatokba szerveződve) közvetlen tapasztalatra tehetnek szert a tőkepiacok világával kapcsolatban. A versenyre való regisztráció már elkezdődött, és november 13-ig lehet jelentkezni.
-
Idén az október is emelkedést hozott a Budapesti Értéktőzsdén
2019. nov. 04.Az október gyakran áresést hoz a világ tőkepiacain, ám az idén, elsősorban a globális monetáris lazítások miatt, ez az időszak is intenzív emelkedést hozott. Az Egyesült Államokban csúcsra jártak a tőzsdék, de a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciója is szépen teljesített, a BUX végül 40 601 pontról, 42 160 pontig erősödött. A blue chipek közül ezúttal a Richter és az OTP vezette az áremelkedést. A 219 milliárd forintos összesített októberi részvényforgalom és a 9,96 milliárd forintos átlagos napi forgalom valamelyest meghaladta az előző hónap kereskedési aktivitását. A brókercégek kereskedési rangsorában az Erste ezúttal megelőzte legfőbb versenytársait, vagyis a Wood & Company-t, illetve a Concorde Értékpapírt.
-
Emelkedő árakat hozott a BÉT-re a szeptember
2019. okt. 01.Erős hónapon van túl a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 2 százalékkal emelkedett 39 794-ről 40 601 pontig. A forgalom 176 milliárd forint volt, egy kereskedési napra vetítve 8,4 milliárd. A forgalom 54,9 százalékát az OTP adta, a bankpapír 6,5 százalékkal került feljebb, 12 010-ről 12 790 forintra. A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood került az élre, második lett a Concorde, harmadik az Erste.