Februárban tovább folytatódott világszerte a kiváló tőzsdei hangulat, annak ellenére, hogy a járvány egyelőre csak nem akar véget érni, igaz, hogy országonként eltérő intenzitással, de zajlanak már az oltási programok. Persze a járvány eddig sem zavarta a befektetőket, hisz a fejlett piacok indexei csúcsközelben vannak, az amerikai indexek folyamatosan új csúcsokra emelkednek, de most még a japán Nikkei is 30 éve nem látott magasságba jutott.

A jó hangulat a BÉT-en is érződik. A piac viszonylag nyugodt, kiszámítható, és a válságot egyértelműen maga mögött hagyta, hisz a BUX immár második hónapja tartózkodott stabilan a járvány előtti szinteken, kevéssel az egy évvel ezelőtt beállított örökös csúcsérték alatt. Az index 43 790 pontos záróértéke 0,7 százalékkal magasabb a januári 43 502 pontnál, ugyanakkor hónap közben jóval 45 ezer pont fölött is járt, így már csak pár száz pont választotta el örökös csúcsától.

20210301.1.grafikon.png

A forgalom bő felét, 53,2 százalékát az OTP adta, majd a Richter következett 23,5 százalékkal a Mol előtt, amely 16,8 százalékkal részesedett az összforgalomból. Negyedik helyre a Telekom került a forgalom 2,1 százalékával. A blue chipek közül ezúttal a Telekom és a Richter árfolyama emelkedett komolyabban, 2,9, illetve 3,7 százalékkal, a Richter a hónap folyamán új történelmi csúcsot ért el.

A részvényszekció összforgalma 220 milliárd forint volt, ami napi 11 milliárdnak felel meg.

20210301.1.táblázat.png

20210301.2.grafikon.png

A befektetési szolgáltatók kereskedési rangsorában a Wood lett az első 137,6 milliárd forintos duplikált forgalommal, második helyezett a Concorde 108,6 milliárddal, harmadik az Erste 101,4 milliárd forinttal.

20210301.2.táblázat.png