Vegyes mozgást hozott a 2022-es év első hónapja a nemzetközi tőzsdéken, a globális járványhelyzet és a gazdasági nehézségek továbbra is rányomták a bélyeget a befektetők kereskedési kedvére. A hónap második felében az amerikai jegybank, a Fed várható kamatemelésekkel kapcsolatos januári bejelentései szintén erőteljes hatást gyakoroltak az amerikai börzéken túl az ázsiai és az európai piacokra is, több esetben komoly árfolyameséseket produkálva.

A változó hangulat kevésbé jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét a nemzetközi tendenciákhoz képest. A decemberi korrekciót követően januárban a BÉT fő részvényindexe, a BUX index napi záróértékei 50 ezer pont felett stabilizálódtak, január 12-én pedig az 54 ezer pontot is túllépve 54 406 ponton zárt. A mutató végül 53 442 ponton fejezte be a hónapot, amely 5,4 százalékos növekedést jelent decemberhez képest.

forgalmi_adatok_202201_1

A részvénypiacon az elmúlt hónapokhoz hasonlóan a vezető blue chipek adták a kereskedés mozgatórugóját, amely során a MOL bizonyult a legforgalmasabb papírnak, több mint 203 milliárd forint értékű kötéssel. A második helyen az OTP Bank áll 180 milliárd forint forgalommal, míg harmadik helyen a Richter végzett, 34,8 milliárdos forgalommal. Negyedik helyen a Telekom zárt, a Masterplast és a 4iG pedig stabilan tartják a blue chipeket követő pozícióikat.

forgalmi_adatok_202201_2

Az azonnali részvénypiac forgalma az elmúlt hónapokhoz képest hasonlóan alakult, az összforgalom 430 milliárd forintot tett ki, amely egy napra levetítve átlagosan 20,5 milliárd forintos érték.

forgalmi_adatok_202201_3

A brókercégek forgalmi rangsorát az ERSTE Bank zárta az élen, megközelítve a 444 milliárd forint értékű részvényforgalmat. A második helyen a WOOD & Company, harmadikként pedig a Concorde zárt.

forgalmi_adatok_202201_4

Az árupiacon élénk kereskedési kedvet hozott a január. A szegmens forgalma több mint hatszorosára nőtt a decemberi eredményekhez képest, végül meghaladta az 1,39 milliárd forintot, amelynek száz százalékát a fenntartható takarmánykukorica tette ki.