Gimnazistaként az első kisebb vállalkozása az volt, hogy nyári munka keretében tolmácsolt egy focikupán, s rá egy évre ő közvetítette ki a tolmácsokat a megbízónak. Az egyetem első esztendejében már külföldi munkaerő-, il­letve bébiszitter-közvetítéssel foglalkozó cége volt. Ez an­nyira jól ment, hogy fél év után saját irodát kellett bérelnie. A csoport tevékenységének a kezdete ezekre az időkre ve­zethető vissza. Az ingatlanüzletbe is az egyetemi évek alatt, 1993-ban vágott bele, amikor az ingatlanközvetítést is fel­vették a profiljukba. Elsősorban külföldieknek adtak bérbe lakásokat. Az ingatlanbefektetésekkel három esztendő múl­va kezdett el foglalkozni. Az addig felhalmozott vagyonnal „lakásflippelésbe” vágott bele, egészen kis méretben. Egy ak­kor négymillió forintos lakást vásárolt meg a társaság, ame­lyet felújítva adott el, majd vette a következőt, a rá követke­zőt, s így egyre nagyobb ingatlanokat tudott vásárolni. Már akkor látszott, hogy az ingatlanüzlet kiemelkedő eredmé­nyességgel kecsegtet, így egy év múlva befektetők csatla­koztak hozzá, és 2000-ben immár milliárdos nagyságrendű ingatlanokkal foglalkoztak. Ekkor indították el az Európa In­gatlanbefektetési Alapot is.

„Ez akkor igazi újdonságnak számított a piacon, banki hátte­rű ingatlanalapok sem voltak, így a miénk volt az első piaci alapú, nyílt végű nyilvános ingatlanalap. Forgó Ferenc volt az alapítótársam ebben a munkában. Annyira sikeresek voltunk, hogy az összes forgalmazó bankunk is saját ingatlan-alapke­zelőt hozott létre. Ez a folyamat oda vezetett, hogy 2004-ben a Pioneer Alapkezelőnek értékesítettem a céget. Ekkor indí­tottuk Nyíri Viktorral a Biggeorge’s-NV ingatlanfejlesztő társa­ságot, vele 2014-ig dolgoztunk együtt. Akkor kivásároltam őt a lakó- és irodaingatlan-fejlesztéssel foglalkozó cégből, ő pe­dig engem a kockázatitőke-társaságunkból. A 2008-as válsá­got persze megéreztük, de végig teljesítettük a kötelezettsé­geinket, és talpon maradtunk.

Ehhez sok munka, némi előrelátás és csipetnyi szerencse is kellett. „Egy nagy telekértékesítést és egy jelentős forward sale ingatlanügyletet kötöttünk 2007-ben, ami segített a vál­ság átvészelésében. Akkor már voltak figyelmeztető jelek, de azoknak nem feltétlenül akartunk hinni, nem szerettünk vol­na fékezni az éppen nagy lendületet vevő cégcsoporttal. Most is sokan beszélnek a ciklus végéről, és bár 2020 végéig nem számítok olyan problémákra, amelyek jelentős hatással lehet­nek a működésünkre, jóval óvatosabban alakítjuk a befekteté­seinket, a tevékenységünket, mint 2007-ben” – hangsúlyozta Nagygyörgy Tibor.

A Biggeorge Property 2014-től működik, ez már teljesen sa­ját vállalkozás. „Tizennégy ingatlanfejlesztési projekten dolgo­zunk, kettőt adtunk már át, jelenleg nyolc kivitelezése zajlik, és újabbakat is indítunk. Ezeket a projekteket zártkörű ingat­lanbefektetési alapokon keresztül valósítjuk meg. A saját pén­zünk mellett pénzügyi befektetők is beszállnak: nyugdíjpénz­tárak, biztosítók és magánszemélyek, kedvező, de maximált hozam mellett. A befektetők az előkészítést követően a kivi­telezési fázisban vesznek részt, amikor már van építési enge­dély és előértékesítés. Ilyenkor még van némi eladási rizikó, de alapvetően megvalósulási kockázatot vállalnak ezek a befekte­tők, nagyjából két és fél éves időszakra. Léteznek olyan projek­tek, ahol teljes egészében mi nyújtjuk a saját erőt, de a több­ség vegyes finanszírozású” – mondta a szakember.

Az alapkezelő szintén eredményesen működik. Már nemcsak a fejlesztésekhez vonnak be forrásokat, hanem jö­vedelemtermelő ingatlanokhoz is. A többi ingatlanalapnál lé­nyegesen nagyobb hozamot szoktak elérni. A piaci változá­sokra reagálva a Biggeorge Property érdekeltségi körébe már kivitelező társaság is tartozik. „Az általam vezetett cégek ed­dig összesen nagyjából 300 ezer négyzetméternyi ingatlant fejlesztettek. Az egyik legszebb szakmai kihívást annak a Bé­csi Corner irodaháznak a fejlesztése jelentette, ahol a vállala­tunk központja is működik. Komoly műszaki megmérettetés volt például, hogy egy műemlék épület alá építettünk egy mélygarázst. Darabonként vásároltuk össze a területet. A tel­ken több műemlék épület is van, köztük a legrégebbi egy két­szintes barokk építmény, amely 1780 körül készült el. A Bécsi Cornerrel 2011-ben, a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj-pályázatán műemléki fejlesztések kategóriában első díjat nyertünk világszinten. Büszke vagyok az Audi számára ki­vitelezett 72 ezer négyzetméteres logisztikai fejlesztésre is. A Szervita téren épülő Emerald Residence is reményeink szerint szintén nagyon sikeres beruházás lesz, a jövő nyárra készül el” – fűzte hozzá Nagygyörgy Tibor. Egyelőre hazai munkáik van­nak, de középtávon régiós terjeszkedésben is gondolkodnak. A jövőben a tőzsdei megjelenést is elképzelhetőnek tartja a szakember.

Biggeorge.jpg

A fejlesztési munka mellett az 1993-ban indult ingatlanközve­títési tevékenység is szépen fejlődött. 1996-tól már kereskedel­mi ingatlanokkal is foglalkoznak a közvetítő céghez csatlako­zott Salamon Adorjánnal. 2000-től, az akkori lakástámogatási rendszerhez kapcsolódóan elindult az Otthon Centrum előd­je, az Új Otthon Centrum, amely kezdetben kifejezetten az új építésű ingatlanok értékesítésére és az ehhez kapcsolódó hi­telek közvetítésére fókuszált. A Nagygyörgy Tibor százszáza­lékos tulajdonába került részlegben 2003-tól franchise-háló­zatként kezdtek működni, és használt lakásokkal is elkezdtek foglalkozni. 2007-re már száz irodájuk volt. Ez a szám a válság alatt nagyjából tízzel csökkent, de ma már 190 irodájuk van, és számításaik szerint piacvezetővé váltak.

Tizenhárom irodájuk saját tulajdonú. A lakás- és hitel­közvetítés mellett energetikai vizsgálatokkal is foglalkoznak, de bankoknak és fejlesztőknek is nyújtanak értékesítési szol­gáltatást. A szinergikus építkezést nemcsak a különböző cé­gek egymással való üzletkötései, hanem a mélyebb piacisme­ret miatt is kedveli Nagygyörgy Tibor. Ehhez kapcsolódóan 2004 táján a magánembereknek javítási szolgáltatásokat nyúj­tó DirektMesterbe is befektetett. „Ez néhány évig az Otthon Centrum részeként működött, de nem hozta az elvárt számo­kat, így az üzletrészünket eladtuk az alapító Décsi Gábornak. Ő profilt váltott, és facility managementtel, azaz létesítménygaz­dálkodással kezdett foglalkozni. Néhány év múlva már száz­millió forintos nagyságrendű bevételük volt, így újra befek­tettem a cégbe” – mondta a vezérigazgató. Több Biggeorge Property-fejlesztés létesítménygazdálkodását is megkapta a Dome nevű társaság. Utóbbi cégnek mára 4,5 milliárd forin­tos forgalma van, s a győri Audi-gyár mellett több irodaház és bevásárlóközpont is az ügyfele. „A Jeremie-program kereté­ben megnyertük két alap kezelési lehetőségét, ezekkel 2010- től 2014-ig a kockázati tőke területére is tettem kitérőt. Innen az ingatlanpiac beindulása miatt tértem vissza a gyökerekhez.”

Nagygyörgy Tibor sok mindenbe elsőként vágott bele. Az új dolgok létrehozása inspirálja, sikerei egyik kulcsának a szin­tetizálási képességét tartja. „Van nálam jobb közgazdász, van jobb ingatlanbefektető, van jobb műszaki vagy jogi szakem­ber, de az ezen területekről származó információk jó szinteti­zálása különösen fontos. Ezért is szeretem profi szakemberek­kel körbevenni magam, s velük közösen, csapatban dolgozni. A tulajdonostársakkal való együttműködésben mindig fontos volt, hogy mindenki hozott valamit az üzletbe, s jól kiegészí­tettük egymást. A szimpátia és a megbízhatóság alapkritérium számomra az üzletkötéseknél” – emelte ki Nagygyörgy Tibor, aki az üzlet mellett a társadalmi felelősségvállalást is fontos­nak tartja. A hajléktalanokat támogató Utcáról Lakásba Egye­sület mellett a hátrányos helyzetű gyerekek fejlődését segítő MUS-E Egyesületet támogatják hosszú évek óta. Előbbit két éve segítik, utóbbiakkal személyes kapcsolat után indult el a közös munka, és már mintegy öt éve tart. A MUS-E iskolákkal köt megállapodásokat, és ingyenesen tartanak ott kéthetente órákat a gyerekeknek, önkéntes művészek részvételével. Az elmúlt három évben felhasznált betonnal csordultig lehetne tölteni a Groupama Arénát.

Biggeorge.jpg