BioTech USA Kft..jpg

Lévai Balázs, kereskedelmi igazgató, Lévai Bálint, ügyvezető igazgató, Lévai Ferenc, alapító

A BioTechUSA jogelődje kezdetben egy amerikai vállalat készítményeit importálta Magyarországra, később a magyar cég átvette a brandet és a termékpalettát. Akkoriban felmerült a névváltás lehetősége, de végül úgy döntöttek, marad az USA-jelzés a cégnév végén. Ennek elsősorban prózai okai voltak: költséges és bonyolult lett volna a procedúra, ugyanakkor a megtartás mellett szólt az is, hogy a név utal a márka eredeti gyökereire.

2005-ben nyitották meg az üzlethálózat első üzleteit, két évvel később megépült a logisztikai központ, 2014-ben pedig a szadai üzem is elkészült. Jelenleg ezernél is több munkavállalót foglalkoztatnak világszerte, a forgalmazott termékek mintegy 90 százalékát ők maguk gyártják, és foglalkoznak bérgyártással is.

Folyamatosan fejlődnek, bővül a szortiment is. Lévai Bálint ügyvezető – aki testvérével, Lévai Balázzsal 2014-ben vette át az alapító apától, Ferenctől a cég vezetését – úgy fogalmaz, folyamatosan reagálni kell az ügyféligényekre: mára nem csak az az alapelvárás, hogy egy termék cukormentes, hanem akár az is, hogy laktóz- vagy gluténmentes, vagy épp vegán legyen. Emellett korántsem csak a sportolókra fókuszálnak, az ügyfélkört inkább azok adják, akik számára fontos az egészséges életmód, így már elérhetőek kínálatukban olyan népszerű termékek is, mint például a mogyoróvaj.

„Továbbra is a fehérje-szegmens a legerősebb, de erőteljesen jönnek fel a különböző szeletek, közülük is leginkább a fehérjeszelet. Az ízületvédő készítmények is nagyon keresettek Magyarországon, egyre nagyobbat tudunk kihasítani ebből a piacból. Tudatosabbak az emberek, 15 éve például a mi fogyasztóink még nem feltétlenül foglalkoztak azzal, és nem is költöttek arra, hogy védjék az ízületeiket” – mondta Lévai Bálint.

Hat évvel ezelőtt a generációváltás szépen, fokozatosan és gördülékenyen történt meg. Lévai Bálint 2010-ben kezdett a családi vállalkozásban dolgozni, négy évvel később vette át az ügyvezetői posztot, így volt ideje beletanulni, felkészülni. Testvére, Balázs, szintén 2010 óta dolgozik a cégnél, ő a BioTechUSA kereskedelmi igazgatója.

BET50_funfact-Biotech.jpg

„Talán az a lényeg, hogy az előző generáció tudjon bízni a következőben. Engedje őket hibázni, nyilván kontrollált keretek között, mert az ember abból tud tanulni” – mondta. Édesapjuk, Lévai Ferenc a napi operatív működésben már nem vesz részt, a cég stratégiai beruházásait, valamint a gyár modernizálását irányítja. Bár a digitalizáció hatására egyre erősebb az online kereskedelem, a BioTechUSA ügyvezetője szerint megéri fenntartani az üzleteket, sokan vannak, akik a mai napig szívesen vásárolnak a boltokban. 

Lévai szerint a legfontosabb, hogy a márka elég erős legyen, mert a vásárlók így tudatosan keresik a cég termékeit, akár online, akár offline.

Noha több kiskereskedelmi lánc is forgalmazza a termékeiket,  az onnan származó árbevétel még nem számottevő. Belföldön a franchise üzletek, valamint a webshopban történő vásárlás generálja a legnagyobb forgalmat. Külföldön leginkább Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Szlovákiában, Ausztriában, Ukrajnában, Lengyelországban és Oroszországban a legnagyobb az árbevétel, de még mindig a magyar piac a legmeghatározóbb: itt a legkiterjedtebb a bolthálózat, a disztribúciós csatornák.

„Sok szempontból ez a tesztpiacunk, mert itt ismertebb a márka, és ha kihozunk egy új terméket, nagyon jól le tudjuk mérni, hogy mire képes a piacon. Ha külföldön nem annyira működik valami, de itt igen, akkor tudjuk, hogy dolgozni kell rajta, így lehet építkezni” – mondta Lévai, aki szerint sok szempontból előnyt jelent számukra, hogy a vállalat 1999 óta működik, és tudott tőkét felhalmozni.

„Ha ma kellene indulnunk, valószínűleg külső tőke bevonása nélkül nem menne. A saját piacainkon jól tudtunk fejlődni, jobban, mint nagyon sokan, így megvan a biztonság is, hogy amit megtermeltünk, azt nem viszi el senki” – mondta a cégvezető, aki kitért arra is, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság őket is érintette. Magyarországon, bár lecsökkent az üzletek forgalma, bevételt így is termeltek, külföldön azonban a bolthálózat árbevétele közel nullára esett vissza.

„Először az európai piacaink omlottak össze, utána az összes többi. Ilyenre még nem volt példa” – mondta, hozzátéve, nyár elején viszont komoly élénkülést tapasztaltak, és válság ide vagy oda, olyan helyzetbe még soha nem kerültek, hogy egyik napról a másikra gondot jelentett volna, hogyan gazdálkodják ki a fizetéseket.

Pénzügyi és stratégiai befektetőktől egyaránt érkeznek időről időre felvásárlási ajánlatok, de rendre visszautasítják őket. Folyamatosan növekvő méretük miatt egyre szűkül a potenciális felvásárlók köre, de a cég attraktivitása nem csökken.

A cég életében hangsúlyos a környezetvédelem, igyekeznek minél kevesebb műanyagot felhasználni a csomagolásokhoz, és optimalizálják a logisztikát is, hogy minél hatékonyabb legyen a szállítás.

„A cégek egyre zöldebbek lesznek, de ez tulajdonképpen gazdasági érdeke is egy vállalatnak. Olcsóbb lenne a termékeinket nem műanyag dobozban adni, hanem papírzacskóban. Más kérdés, hogy a fogyasztó ezt megveszi-e. Hozzá vagyunk kapcsolva a fogyasztói igényekhez” – mondta ezzel kapcsolatban Lévai Bálint, hozzátéve, több olyan termékük is elérhető már, amit papíralapú, kevesebb műanyag felhasználásával készült zacskóban árusítanak. 

BET50_NSR-BioTech-05.jpg