Hiflylabs Zrt..jpg

Fehér Tamás, vezérigazgató és Virág Zsolt, az igazgatóság elnöke

A magyar vállalkozás alapító tulajdonosai, Fajszi Bulcsú, Zimmer Márton és Virág Zsolt, valamint a cég vezérigazgatója, Fehér Tamás a kétezres évek elején kezdtek együtt dolgozni. Volt, amikor külön utakon folytatták, majd 2012-ben megalapították a Hiflylabs-t, amit 2015-ben indítottak el a piacon. A cég üzleti intelligencia megoldásokkal és tanácsadással, valamint mobilalkalmazásfejlesztéssel foglalkozik, legfőbb üzenetük pedig így hangzik: Üzleti értékteremtés egy adatokkal teli világban.

De mit is jelent ez a gyakorlatban? Volt, hogy egy áramszolgáltató cég kereste fel a Hiflylabs munkatársait, hogy segítsenek az áramlopások feltárását adatalapú elemzések segítségével hatékonyabbá tenni. A Hiflylabs szakértői a fogyasztók adatainak, például mérőóra állásoknak, számlafizetési szokásoknak, ügyfélkapcsolati megkereséseknek és egyéb adatoknak a vizsgálatával azonosítani tudták, hogy a korlátos ellenőri kapacitást mely fogyasztókhoz kell irányítani ahhoz, hogy a lehető legtöbb csalót érjék tetten.

„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mondhatom, hogy rendkívül kifizetődő a diverzitásra törekedni, több iparágban is tapasztalatot, referenciát szerezni” – mondta Virág Zsolt, az igazgatóság elnöke. A bevétel nagyjából 40 százalékát adják a bankszektorból, 20 százalékát az energetikai-utility szektorból érkező ügyfelek, 15 százalékát a telekommunikációs vállalatok, de számos ügyfelük van a mezőgazdaság, az ipar, a logisztika és az államigazgatás területén is. Idén egymilliárd forint feletti bevételre számít a vállalat. A jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az exportra: jelenleg az árbevétel nagyjából 10 százaléka származik külföldről, amit két év alatt értek el, de Virág Zsolt hangsúlyozta, szeretné, ha öt év múlva ez a szám 50 százalék körül lenne.

„Olyan céget szeretnénk építeni, ahová jó bejárni dolgozni,  vannak szakmai kihívások, lehet fejlődni és üzletileg is sikeres” – mondta Fehér Tamás, az igazgatóság tagja. Hozzátette, hogy a piac lehetővé tenné az ennél is nagyobb mértékben történő növekedést, de félő, hogy ez a munkahelyi kultúra rovására menne. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a kollégák jól érezzék magukat, ezért is alacsony náluk a fluktuáció.

BET50_funfact-Hifylabs.jpg

„A negyedéves értékelések mindig úgy kezdődnek, hogy négyszemközt megkérdezzük a kollégát, hogy érzi magát és mit tehetnénk azért, hogy még elégedettebb legyen. Ez persze nem azt jelenti, hogy tőlünk soha nem ment el ember, de igyekszünk figyelni a dolgozókra. Előfordul, hogy egy ügyfél ragaszkodik valakihez, de az illető leterhelt, kezd elfáradni, kiégni. Ilyenkor mindenképpen közbe kell lépni, adni neki egy másik munkát. Az is megesik, hogy valaki önként jelentkezik és jelzi, hogy kissé befásult és szeretne új dologgal foglalkozni” – magyarázta Fehér Tamás.

Akvizícióban is gondolkoznak, jelenleg is keresnek olyan, néhány fős külföldi céget, amelynek már van kialakult kapcsolatrendszere és ügyfélköre: „Ha egyszer már el tudták adni magukat, akkor tudják, mi az, hogy értékesíteni, a skálázódásban és a szélesebb ügyfélkör kiépítésében segítünk. Nekünk pedig például New Yorkban vagy Londonban pont erre lenne szükségünk: lokális, kulturális helyismeretre, és sales-re” – mondta Virág Zsolt. A cég jövőjével kapcsolatban több lehetőség is felmerült.

„Minden elképzelhető. Az is, hogy valamelyikünk gyereke majd tovább akarja vinni, de az is, hogy valakinek olyat fordul az élete, hogy kiszállna” – magyarázta Virág. A finanszírozásra kitérve elmondta, mindig olyan döntést hoznak, amely a cash-flow-t tekintve még nem érinti érzékenyen a céget.

„Rengeteg olyan vállalkozást láttunk, amelyik azért volt kénytelen kockázati tőkét bevonni, mert nem bírták finanszírozni a tulajdonosok a növekedést” – jegyezte meg. Virág Zsolt hozzátette, esetükben egyelőre nem volt szükség külső tőke bevonására. Elmondása szerint a bankok jó ideje szívesen finanszíroznák a céget, sok ajánlatot is kapnak. A jelenlegi kedvező lehetőségek miatt mérlegelik ezen lehetőségek kihasználását. „Nagy valószínűséggel lépni is fogunk. Nem azért, mert rászorulnánk, hanem mert növeli a mozgásterünket” – mondta Virág Zsolt.

Az elmúlt években a magyar vállalkozás dinamikusan növekedett: míg 2017-ben még körülbelül ötven főből állt a csapat, mostanra már közel száz szakértő dolgozik a projektjeiken. A koronavírus okozta gazdasági válságot sem érezték meg jelentősen, az utóbbi hónapokban is bővült a cég, mint mondták, most is keresnek – ahogy ők fogalmaztak – adat- és mobilnindzsákat. A cég növekedése kapcsán a tulajdonosok szerint nem könnyű józannak maradni, nehéz megtalálni az egyensúlyt, „mert ha feláldozzuk a kultúrát, az vissza fog hatni a működésre, a profitabilitásra”. A cég tulajdonosainak hitvallása szerint a dolgozók megbecsülése, a korábban lefektetett értékek megtartása és erősítése a kulcs, így tud a Hiflylabs hatékonyan és jól működni.

BET50_NSR-Hify-21.jpg