Inter-Computer Zrt..jpg

Fábri Miklós, Bajzáth Bence és Koszti Zsolt, Inter-Computer igazgatósági tagok

Az Inter-Computer (IC) alapítója, dr. Molnár Tamás, egy német szakmai befektető segítségével 1989-ben, az elsők között lépett az akkor még felfutás előtt álló sikerágazat, az informatika területére. Magabiztosságát nem csak a vasfüggönyön túli, számítástechnikai berendezések értékesítésében szerzett gyakorlata adta, hanem számíthatott a cég indulása után hamarosan csatlakozó társa, Ábrahám Gábor IBM-nél szerzett több évtizedes szakmai tapasztalatára is. Az induláskor a vállalatnak szintén kedvezett, hogy egy olyan keresletvezérelt piacra léptek be, ahol Magyarországon nagy igény volt a kilencvenes években az informatikai berendezésekre.

Első megrendelőik az energetika, az ipar és a bankszektor területéről kerültek ki, azonban a mai napig meghatározó az állami intézmények és vállalatok száma az ügyfeleik között.

Az induláskor főleg a „nagygépek”, vagyis a mainframe szerverek szállítása, karbantartása, valamint kapcsolódó szolgáltatások volt a fő profiljuk, később ebből építkeztek tovább. Ezzel is szembementek a megszokottal, hiszen inkább fordítva szokás: a piacon fellelhető szaktudással könnyebben elérhető területekkel, például PC-eszközökkel, tanácsadással indulnak az informatikai cégek és onnan haladnak a nagyobb rendszerek felé.

„Mi nem szoktunk az ügyfeleinken kísérletezni, csak nemzetközileg  kipróbált, nagy megbízhatóságú rendszereket szállítunk” – hangsúlyozta Fábri Miklós kereskedelmi igazgató. Ehhez legfőbb szakmai partnerük, az IBM és második legnagyobb partnerük, a HPE termékeit igyekeznek behozni Magyarországra és azokkal magas színvonalon szolgáltatni az ügyfelek felé.

A kezdeti erős hardveres fókusz után a piac alakulásával ők is a szoftveres, szolgáltatásorientált profil irányába mozdultak. Az informatika robbanásszerű fejlődése nyomán termékpalettájuk  sokat változott, a piaci igényekre reagálva bekerültek a felhőszolgáltatások, ugyanakkor elsősorban a hardveres rendszerekre építenek továbbra is, ahol a megbízhatóság maradt a legfőbb szempont.

„Nem félünk a felhőtől” – jelentette ki Koszti Zsolt, az igazgatótanács tagja. „Az adatok távoli rendszereken történő tárolása egy olyan irány, ami létezik, növekszik, és a jövőben valószínűleg további átalakuláson megy majd át” – tette hozzá. Bevallotta, hogy ez a kérdés tíz éve azért nagyobb fejtörést okozott, de ma már azt látják, hogy a piac sokszor maga oldja meg a saját kihívásait. Mostanra már a publikus felhő mellett a privát felhő is komoly szeletet hasít ki a piacból (amikor az ügyfél saját használatra vásárol felhőszolgáltatást biztosító eszközöket). Előfordult azonban olyan eset is, hogy valaki visszalépett a felhőből, mert nem tudta úgy felügyelni az adatait, ahogy azt szerette volna vagy korábban megszokta. A felhő Koszti Zsolt szerint kiváló lehetőség az olyan cégeknek, ahol az informatika és annak üzemeltetése nem kiemelt tényező és az informatika inkább egy megoldandó feladat, semmint az üzleti döntések meghozatalában együttműködő stratégiai partner.

BET50_funfact-Intercomputer.jpg

„Konzervatív finanszírozási politikát vallunk, igyekszünk mindig az árbevételből költeni, a hiteleket lehetőség szerint kerüljük, csak a szabad cash-flow terhére ruházunk be”- avat be Bajzáth János Bence gazdasági vezető a pénzügyi döntések hátterébe. Azért ha adódik egy jó lehetőség, nem állnak ellen ők sem, igyekeznek tulajdonrészt szerezni olyan kisebb szakértő cégekben, ahol a megfelelő szakértelem kiemelt együttműködési készséggel párosul.

Az IC-nél a megbízhatóság mellett a másik kulcsszó a fokozatosság, az organikus fejlődésben hisznek. A cégcsoport fokozatos és átgondolt növekedése sikeresnek bizonyult, hiszen az elmúlt tíz évben – a felhőszolgáltatások felfutása idején – 3,5 milliárd forintról 8 milliárd forintra nőtt az árbevétel és terveik szerint középtávon ez még tovább növelhető.

Tavaly volt az első generációváltás a cégnél, ekkor vonult vissza az alapító dr. Molnár Tamás a napi ügyek intézésétől, de az igazgatóság elnökeként továbbra is részt vesz a cég működésének felügyeletében. Bajzáth János Bence, Fábri Miklós, Kemény András alelnök és Koszti Zsolt a második generáció, akiket az alapító nevelt ki és készített fel az évek során az operatív vezetés átvételére. Sőt, már formálódik a harmadik generáció is, mivel fontosnak tartják, hogy az ügyfeleik fiatalabb, jellemzően a 20-as éveiben járó informatikai vezetőihez a közös témákkal és érdeklődési körrel bíró, ugyancsak a fiatalabb korosztályból kikerülő értékesítők szóljanak.

Profi, nagyvállalati mintájú vállalatirányítási rendszerüknek is köszönhetően sikerült gyorsan alkalmazkodniuk a koronavírus miatti korlátozásokhoz. Az értékesítők akár mobilról is tudják intézni az ügyeiket, és egy gombnyomásra tudnak jelentéseket készíteni bármely területen végzett tevékenységükről. Az otthoni munkavégzést mindenkinek, így a back office-ban dolgozó kollégáknak is rögtön lehetővé tették, és vészforgatókönyvük is volt arra az esetre, ha az irodából kell irányítani egyes, általuk felügyelt rendszereket.

Ügyféloldalon folyamatosan változó piacról számoltak be, jóllehet az adminisztráció, illetve a projektek levezénylésének korábban 4-6 hetes átfutási ideje jelenleg átlagosan a két-háromszorosára nőtt. Így a projektek is tolódnak, aminek hatása lehet a 2020-as évre is. Kedvezhet azonban a hazai cégek számára, hogy a magyar piac hangsúlyosan negyedik negyedéves piac, így többször előfordult már az IC-nél is, hogy az év végi beszerzések jelentősen növelték a vállalat adott évi eredményét. Kijelenthető, hogy az Inter-Computer Csoport megbízható fundamentumai és összeszokott csapata kiváló alapot adnak a
további jövőbeli sikerekhez.

BET50_NSR-Intercomputer-25.jpg