Officium Kft..jpg

Újvári Viktor Tamás, ügyvezető igazgató

Sok irodát látott az IT-értékesítésben eltöltött több mint két évtizedes munkája során Újvári Viktor, az Officium Szolgáltató Kft. ügyvezető-tulajdonosa. Az évek során arra lett figyelmes, hogy az irodák többségéből hiányoztak azok az elemek és kivitelezési megoldások, amikkel egy megfelelő munkahelyi környezetet tudnának teremteni a vállalatok a dolgozóik számára: volt, ahol nem volt elég kényelmes a szék, kellemetlen volt a világítás, vagy a terek elosztása nem volt megfelelő. Újvári Viktorban ekkor fogalmazódott meg a váltás lehetősége, hiszen évek óta fontolgatta az informatikai pálya elhagyását, és vállalkozói ösztönére hallgatva az irodapiacot vette célkeresztbe a családi alapítású Officiummal.

Az induláskor már első jelentősebb munkájuk lehetőséget adott, hogy tesztelhessék hozzáértésüket és kreativitásukat. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének megbízásából pár hónap alatt kellett országszerte 12 irodát felújítani, falak áthelyezésével és újak felhúzásával, miközben az intézményekben megszakítás nélkül folyt a napi munka. Sikeresen oldották meg a sok porral, zajjal járó és rengeteg logisztikát igénylő feladatot, aminek a befejezését követően újabb megrendelésekhez jutottak – ügyfeleiket ma is elsősorban ajánlás útján szerzik. Az ügyfelek elégedettségét jelzi, hogy a cég nyolc éves történetében mindössze egy ügyfelet veszítettek a több mint 70-ből. A kezdeti sikeres megbízásokat követően az Officium tevékenységi köre később egy belsőépítészeti
üzletággal is kiegészült: egyedi megrendelésre maguk kezdtek el egyedi igényeket is kielégítő irodabútorokat tervezni és gyártani. Szolgáltatási portfóliójuk az évek során tovább bővült IT, irodatechnikai és üzemeltetési megoldásokkal. Ez vezetett oda, hogy Magyarországon egyedülálló módon egyszerre foglalkoznak irodai tervezés-kivitelezéssel, informatikai-irodatechnikai szolgáltatással, ingatlan üzemeltetéssel és iratkezeléssel is.

BET50_funfact-Officium.jpg

Nem rázta meg az irodai  szolgáltatásnyújtásból élő Officiumot a home office terjedésének megugrása sem: a március-május közötti három hónap az eddigi legsikeresebb negyedévük volt. Az ügyfeleknek nyújtott teljeskörű szolgáltatási portfóliójuknak köszönhetően a járványidőszak alatt is hozzájuk fordultak. Az Officium így támogatta az ügyfélkört a karantén során is az otthoni munkavégzéshez szükséges környezet kialakításában, például az IT-folyamatok átszervezésében és a megfelelő infrastruktúra kiépítésében. A járványhelyzet más pozitív helyzetet is teremtett a cég számára, hiszen az irodák többsége kiürült, így a nagyobb felújítási munkálatokat is el tudják végezni.

Újvári Viktor szerint a vírushelyzet új nézőpontot hozott be az irodai munkavégzési formában dolgozó cégek és az irodaházakat építő vállalatok számára egyaránt. Úgy látja, az irodákat a jövőben nagyobb eséllyel építik nyitottnak, tágas open office terekkel, és eseti coworking helyszíneket is kialakíthatnak benne, ami eddig nem volt jellemző. Elmondása szerint szinte biztos, hogy csökkenni fog az irodában eltöltött idő mennyisége, és a következő 3-5 évben az otthoni munkavégzés lesz a dominánsabb. Az Officiumnál már két éve fejlesztenek egy új, innovatív termékcsaládot, az otthoni iroda sarkot, amely az otthoni munkavégzést hivatott támogatni. Hamarosan elérhető lesz ügyfeleik számára az otthon összeszerelhető, a konyhaasztalnál vagy a kanapénál hatékonyabb munkavégzést lehetővé tevő bútorszett, amelyet igény szerint felszerelnek IT infrastruktúrával, és informatikai támogatást is nyújtanak mellé.

Bár 2012-es alapításával még fiatalnak számít a cég, mégis nagy növekedést tud felmutatni; ugyanakkor ők is szembesültek néhány, az induló cégekre jellemző kihívással. Hat évesek sem voltak még, mikor árbevételük 2018-ban hirtelen 1,6 milliárd forintra ugrott az előző évi 0,5 milliárdról. A növekedést az egyszerre nagy mennyiségben beérkező megrendelések adták, ami üzletileg kedvező volt, de szervezetileg nem voltak rá felkészülve. A megnövekedett megrendelések miatt egyre nehezebben tudták tartani a határidőket, ezért a folyamatok újraszervezésére volt szükség, de a 2019-es forgalmuk így is meghaladta az 1,2 milliárd forintot. Az idei évre 2 milliárd forintos árbevételt terveztek, amit időarányosan már júliusra túlteljesítettek. „Hiszünk abban, hogy bőven van még ebben a cégben, de rengeteget kell még tanulni, hogy az Officiumból egy kiemelkedően stabil vállalkozás legyen”.

Dolgoznak azon például, hogy a forgalmasabb időszakokra jellemző megnövekedett ügyfeligényeket és megrendeléseket határidőn belül tudják biztosítani. A karanténos időszak alatt a vállalat a szervezetfejlesztésre is nagyobb hangsúlyt fektetett: egy teljesen új belső IT infrastruktúrát építettek ki, így akár okostelefonon is tudják követni az ügyfelek hibabejelentéseiket, és egyéb vállalati folyamatokat. Ennek megfelelően a jelenleg mintegy 20 fős állandó csapatukat is bővíteni tervezik, csakúgy, mint a hasonló létszámú külsős munkavállalók körét.

Újvári Viktor elmondása szerint az ötös szám bűvöletében élnek: 5 milliárd forint árbevételű cég szeretnének lenni 50 fővel, 5 éven belül, ugyanis mérethatékonysági szempontból ez lenne az optimális nagyság a számukra. A bővülést nemcsak organikusan képzelik el, hanem – főleg a kivitelezéssel foglalkozó üzletágukon keresztül – cégfelvásárlásokkal is, emellett látnak fantáziát az irodaszerek online értékesítésében is. Mindezt megfelelő ütemben tervezik végrehajtani, tanultak a múltbéli tapasztokból: szeretnének nőni, de csak olyan mértékben, amit a szervezet is elbír.

Jelenleg egy budapesti irodaházban rendezkedtek be, de a jövőbeli tervek között szerepel egy saját székház kialakítása és nem zárják ki a tőzsdei megjelenést sem – bár ahhoz még sok, munkával teli évnek kell eltelnie – jegyezte meg az ügyvezető. 

BET50_NSR-Officium-41.jpg