Ezzel az alapító olaszok és jelenlegi tulajdonos britek után a magyar csapat a harmadik legnagyobb a nemzetközi közösségben. A járványhelyzet ellenére a Program népszerűsége töretlen, 2020 augusztusáig 12 új cég csatlakozott a vállalkozásfejlesztési képzéshez, aminek idei őszi kezdetére még javában zajlik a jelentkezés.

A Program több modulból álló angol nyelvű vállalatfinanszírozási és szervezetfejlesztési képzésre épül. A közösség ezenkívül láthatóságot, networking- és üzletszerzési lehetőséget ad a résztvevő cégeknek. Az ELITE Program azokat a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokat célozza meg, amelyek a terveik megvalósításához külső finanszírozás igénybevételét tervezik, vállalatirányítási ismereteiket szeretnék bővíteni, esetleg generációváltásban vannak, illetve egyszerűen üzletszerzési lehetőséget keresnek, vagy nemzetközi kapcsolatrendszerüket bővítenék.

A BÉT a feltételeknek megfelelő kkv-knak a két tanéves képzés tandíját uniós forrásból tudja támogatni, azaz a beiratkozó cégeket a nemzetközi képzés során csupán a londoni utazási költségek terhelik.

A két tanéves képzés kötelező és választható modulokból áll, a képzés angol és magyar nyelven folyik. A kötelező modulok a hosszútávú és válságálló stratégiai terv kidolgozására és megvalósítására fókuszálnak, míg a második tanévben elvégezhető választható modulok a vállalatirányítás és szervezetfejlesztés széles spektrumát fedik le.

A második tanévben a beiratkozó vállalat felsővezetői ismereteket szerezhetnek az alábbiakról:

  • Milyen finanszírozási források vannak a bankhitelen túl?
  • Mindent a felvásárlásról és összeolvadásról
  • Cégeladás (exit): stratégiák és felkészülés
  • Kockázatmenedzsment, avagy hogyan fordíthatók a fenyegetések versenyelőnnyé
  • Ismerd meg a piacod! Miért fontos a vevők és versenytársak feltérképezése a marketingstratégia, a branding és a misszió kialakításához?
  • Innováció: hogyan válhatnak a jó ötetekből piaci sikerek?
  • Nemzetközi színtérre lépés a tervezéstől a megvalósításig
  • Az emberierőforrás-menedzsment fontossága egy növekvő vállalatban a tehetségtoborzástól a kulcsemberek megtartásán át az optimális szervezet kialakításáig
  • IPO és tőzsdére lépés: folyamatok, felkészülés és a nyilvános társasági lét maximális kihasználása

A Program egyediségét a nemzetközi best practice-ek feldolgozása mellett az anyagokat kiértékelő és javaslatot tevő külföldi szakértő kollégák alkotják.

A Programban résztvevők számára az időráfordítás sem jelenthet problémát, hiszen az első tanév kötelező londoni moduljai 2x3 napot, azaz összesen 6 napot tesznek ki, míg a második félév azon múlik, ki hány választható modulon vesz részt. A választható modulok egy naposak, melyek nagy részére Londonban kerül sor angol nyelven, kisebb részüket pedig Budapesten tartjuk magyarul. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a két tanév átlagosan 15 napot vesz igénybe, mindennel együtt.

A Program ugyan semmilyen tőzsdei kötelezettséggel nem jár, azaz a résztvevőknek annak elvégeztével nem kell semmilyen piacon megjelenniük vagy részvényt kibocsátaniuk, ugyanakkor a megszerzett tudás birtokában és annak alkalmazásával a cég tőzsdeképessé válik.

A Programot elvégzők közül a Megakrán, DM-Ker és a Gloster is bevezette papírjait a BÉT Xtend platformjára, ahol összesen közel 2,9 milliárd forint friss tőkét vontak be stratégiai céljaik megvalósításához.

Még nem késő jelentkezni! Amennyiben felkeltettük érdeklődését, írjon levelet a BÉT szakértőinek az elite@bse.hu e-mail címre.

2020-ban csatlakozott cégek:

  • BIOTEK Mérnöki Kereskedelmi Iroda Kft.
  • ENSI Épületgépészeti, Technológiai és Energetikai Kft.
  • ÉSZAK ÜVÉRT Kereskedelmi Kft.
  • GABLINI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • KLING Mérnöki, Ipari és Kereskedelmi Kft.
  • NYÍR-LIFT Felvonószerelő- Javító és Karbantartó Kft.
  • L-SOFT Számítástechnikai, Műszaki, Fejlesztési Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
  • PEKI RESTAURANT Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • VINYL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • KKVJ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • Candimpex Budapest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • Special Effects International Zrt.

GLOSTER – BÉT50 – ELITE Program kérdések/válaszok

Miért kezdtetek bele az ELITE Programba?

Régóta kerestük a cég növekedését támogató megoldásokat, képzéseket, lehetőségeket. Sokfélét megnéztünk. A tőzsdére lépés izgalmas iránynak tűnt, igaz, ehhez akkor még nem voltunk elég nagyok, elég érettek. Éppen ezért nagyon jó lehetőségnek tartottuk az ELITE Programot, hogy kockázat nélkül megértsük a befektetői világot: milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy közepes méretű cégnek ahhoz, hogy tőzsdeérett legyen.

A tanultakat hogyan építettétek bele a cég életébe?

Az első nagy mérföldkő a management átalakítása volt. Tudtuk, hogy ez a lépés elkerülhetetlen, és az ELITE Programban tanultak hatékonyan kiegészítették a már elkezdett fejlesztési folyamatainkat, új lendületet, más perspektívákat is megmutatott. Sikerült kialakítani a tulajdonosi körtől független cégvezetést, középvezetői szintet. A másik jelentős mérföldkő a pénzügyi érettségünk fejlesztése volt, egy kis-közepes informatikai cég üzletmenetének átgondolása tőzsdei szemmel. És a történet még folytatódik, hiszen a növekedés állandó fejlődést követel meg.

Milyen szervezeti fejlesztések voltak a Glosternél?

A már említett felsővezetői szint kialakítása után a gyors növekedés, illetve az akvizíciók okozta vegyes vállalati kultúrák miatt is létre kellett hoznunk egy fiatal középvezetői szintet is. Büszkék vagyunk rá, hogy saját, belső szervezetfejlesztési csapatunk van. Újra kellett gondolnunk a folyamatainkat, beszámolási rendszereinket, de még a megbeszéléseink gyakorlatát is. Saját módszertant dolgoztunk ki az akvizíciók gyors és zökkenőmentes menedzselésére – és persze a hab a tortán sajnos a koronavírus-járvány okozta nehézségek gyors áthidalása volt. Mi elmondhatjuk, hogy a szervezet egyik pillanatról a másikra tud átállni home office üzemmódra.

Mik a cég közép- és hosszútávú tervei?

A stratégiánk az, hogy generációváltás előtt álló IT cégeket vásárolunk fel. Olyan cégeket keresünk, amelyek eredményesen működnek, van kialakult ügyfélkörük, de a tulajdonosok egy része eljutott a 60 év feletti korosztályba, amikor már nem tudja vagy nem akarja tovább vinni az üzletet. Magyarországon a generációváltás komoly probléma, sok, egyébként stabilan működő, sikeres vállalat utódlása nem megoldott. Nemcsak megvásároljuk ezeket a cégeket, hanem teljes egészében integráljuk a saját vállalatunkba. Aktív céget vásárolunk és integrálunk: ez azt jelenti, hogy a költségszerkezet 15-20 százalékát azonnal le tudjuk faragni. Nincs szükség két pénzügyi, két HR, két beszerzési osztály működtetésére; az irodai költségeken is spórolunk, hiszen a mi telephelyünkre költöznek be. Az igazi érték azonban a keresztértékesítésben van, a szinergiákat kihasználva egymás ügyfeleinek tudjuk eladni termékeinket. Igazából ez adja az integráció lényegét, amikor az egy meg egy vállalatból nem kettő, hanem három vagy négy is lesz eredmény szintjén.