Dryvit_SBT_3570_16.jpg

dr. Bana Kristóf cégvezető, Bana László ügyvezető, Bana Krisztián építészmérnök, projektvezető

A Dryvit Profi (DP) története 2004-ben kezdődött – meséli Bana László, a cég alapítója, tulajdonosa, aki korábban főállásban nagyberuházások kivitelezését irányította, hétvégén pedig családi házak építését, házszigeteléseket, és egyéb építőipari munkákat is vállalt mellékállásként. A nagy váltás 2010-ben következett be, amikor úgy döntött, hogy addigi munkahelyét hátrahagyva csak a saját vállalkozására fog koncentrálni.

Kis cégként, 2 millió forint alaptőkével indultak, de már az első évben 20 millió forint árbevételt tudtak realizálni. Az azóta már cégcsoporttá terebélyesedett DP 2022. évi árbevétele 20 milliárd forint körül prognosztizálható.

A cég filozófiájára a nagy betűkkel értett „szolgáltatás” jellemző, ezzel különböztetik meg magukat a konkurenciától. Az alapítástól kezdve lényeges számukra a korrekt üzleti kapcsolat, illetve, hogy milyen kép alakul ki a cégükről, valamint az általa nyújtott szolgáltatásokról a közvélemény szemében.

Dryvit funfact.jpg

„Egy szervezetépítő partnerünk a cég indításakor javasolta, hogy akkor leszünk sikeresek, ha a szürke autók között megpróbálunk rózsaszín Cadillac lenni. Fontos, hogy úgy szolgáltassunk, építsünk, hogy megrendelőinkben a munka lezárását követően is pozitív érzés maradjon velünk kapcsolatosan. Azóta ennek szellemében igyekszünk dolgozni.”

A kezdeti időszak nehézségei után a vállalkozás minden évben, 11 éven keresztül nagyjából 40 százalékkal tudott bővülni – függetlenül az éppen aktuális gazdasági helyzettől. A meglévő ügyfeleik 90-95 százalékával barátihoz közeli viszonyban zárják le az adott projektet. Az ő jövőbeni beruházásaik, valamint az ő kapcsolatrendszerük tagjai számára végzett munkák biztosítják megbízásaik számának emelkedését, s ezáltal a cégcsoport folyamatos bővülését. Közbeszerzési eljárásokon is részt vesznek, azonban nem ez a növekedés fő forrása. „Amit elvállaltunk, azt véghez is visszük. Építeni, építtetni örömteli dolog, és ebben igyekszünk a legjobb partner lenni” – vallja a tulajdonos. Ez a korrekt hozzáállás a multik világában is vonzó partnerré teszi őket, melynek köszönhetően folyamatosan visszatérnek megrendelőik.

A cégcsoport teljes körű szolgáltatást nyújt. Amennyiben egy cégtől megbízást kapnak, felmérik, hogy a partnernek milyen további igényei merülhetnek fel. „Ha egy cégvezető érkezik hozzánk, a tulajdonos lakhatásától a kollégái elhelyezéséig, valamint az építési helyszín kiválasztásától a tervezésen keresztül az engedélyeztetésig a teljes kivitelezési munkát elvégezzük.”

Jelenleg a cég több helyszínen is saját beruházásban épít apartmanszállókat, irodaházakat, raktárcsarnokokat annak érdekében, hogy átfogóan ki tudja szolgálni a felmerülő igényeket. Olyan településeken ajánl építési helyszíneket, ahol az ideális helyszínen túl a képzett munkaerő is rendelkezésre áll. Az ilyen jellegű szolgáltatásokkal magukhoz tudják kötni az ügyfeleket, és egyben piacot is teremtenek maguknak. Bana László szerint a következő időszakban ez a hozzáállás különösen felértékelődik, a várakozások szerint ugyanis a lakossági ingatlanpiac növekedési üteme jelentősen visszaesik a jegybanki kamatemelések következtében. Az állam is visszafogja beruházási tevékenységét, így a magánvállalatok megrendelései jelentősen felértékelődnek - leginkább Debrecenben, amelyet a mértékadó Financial Times című brit üzleti lap a jövő európai városának választott. A cégcsoport partnerei közé tartozik az Astron Buildings, amely egyike Európa három legnagyobb acélcsarnokgyártójának. Velük együttműködve világszínvonalú acélszerkezetes épületek, parkolóházak tervezését és kivitelezését vállalják. (Jelenleg a Dryvit Profi Kft. kivitelezésében valósul meg az ország első Astron acélszerkezetes parkolóháza Veszprémben.)

A Dryvit Profi Kft.-t 2015-ben és 2017-ben mesterdíjjal tüntették ki Hajdú-Bihar megyében, 2017-ben a partnerek és a lakosok szavazatai alapján az „év gazdasági szereplője Debrecenben” díjat, illetve 2021-ben az „év vállalkozója” díjat is elnyerte.

A professzionális, 170 fő feletti munkavállalói létszám nemcsak mély- és magasépítési tevékenységet végez, hanem ingatlanok bérbeadásával, üzemeltetésével is foglalkozik. Ez utóbbi feladatokat a DP Global Service Kft. végzi. Az ingatlanfejlesztési és ingatlanhasznosítási tevékenységeket a DP Leasing Kft., illetve a DP Bau Kft. látja el.

„Az általunk képviselt szemléletnek köszönhető, hogy a közelmúltban átadott irodaházaink szinte azonnal bérlőre találtak. Az építőanyag-árak drasztikus emelkedése és hiánya a cégcsoportot is érintette, ugyanakkor a 2021. évben átadott 40 beruházásnál sikerült elérni, hogy mindössze három esetben kellett kisebb határidő-módosítást kérni.”

2021-ben nyitották meg építőanyag-kereskedésüket, a DP Ker Kft.-t- ennek működési elve szintén eltér a megszokottól. „Nem szükséges 16 féle csemperagasztó, elég annyi, amenynyire valóban van kereslet.” A működés első, csonka évében 25 fős létszámmal 3 milliárd forint árbevételt realizált a DP Ker Kft., ami várakozásaik szerint 2023. évre 5 milliárd forintra fog emelkedni.

Ha valamit máshogy lehetett volna csinálni a múltban, Bana László az ingatlanpiacon terjeszkedett volna. „Nem láttuk előre az ilyen rendkívüli mértékű ingatlan-árrobbanást.”

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb trendje az energiatakarékosság lesz. „Mindennek, amit építünk, elsődleges szempontja a flexibilitás és a legkedvezőbb üzemeltetési költségek elérése. Ennek érdekében minden újszerű technológiát és költségmegtakarítási lehetőséget figyelembe kell venni. A saját és a partnereink számára tervezett beruházásoknál is ez az elsődleges szempont.”

Kiemelte, hogy a cégcsoport a jelenlegi kedvezőlen gazdasági helyzet ellenére is számos lehetőséget lát a stabilitás megőrzésében és a középtávú növekedésben

Dryvit.jpg