Az ötvenek a 2021-es üzleti évükben összesen 319 milliárd forint árbevételt és 41 milliárd forint EBITDA-t (azaz, adózás, kamatfizetés és bevétel, valamint amortizáció előtti nyereséget) realizáltak. Az átlagos BÉT50 társaság árbevétele 6,3 milliárd forint, átlagos EBITDA összege pedig 824 millió forint volt. Utóbbi 16 százalékos átlagos EBITDA marzsot jelent, amely előrelépés a tavalyi ötvenekhez képest (4 százalékponttal magasabb) – és egyben komoly erőt mutat a potenciális vállalatértékelések tekintetében is (feltéve, hogy valaki az EBITDA szorzó általi megoldást használja).

2021 nem volt az utóbbi évtized legkönnyebb éve – a COVID-19 áthúzódó hatásai, az ellátási lánc zavarai, ébredező inflációs környezet – ennek ellenére a bemutatott társaságok átlagosan 11 százalékkal tudták növelni az árbevételüket és 3 százalékkal az EBITDA számukat az előző pénzügyi évhez képest. Tehát sikerrel vették fel a harcot a növekvő kihívásokkal.

Összesen 8191 munkavállalót foglalkoztatnak az idei ötvenek, túlnyomórészt Pest megyében, ugyanis közel a felük, összesen 24 társaság Pest megyei központtal rendelkezik, ezen belül 20 Budapesten található – bár rendelkeznek telephelyekkel vagy gyárral vidéken is. Átlagosan 163 fő dolgozik a vállalatoknál.

A Társaságok fele legalább 20 éves múlttal bír. Ez a minta összhangban van azzal, hogy a komoly növekedést és eredményt produkáló stabil vállalatok alapvetően a 90-es években kerültek megalapításra. Megvizsgáltuk, hogy a fő tulajdonos, illetve az ügyvezetők életkora (annak a személynek az életkora, aki elsődlegesen hatással van a társaság stratégiájának kialakítására) hogyan alakult: az átlagos életkor 48 év volt – 8 cég esetében találkoztunk 60 év feletti meghatározó vezetővel.

Érdekességek

Az idei ötven cég közül a három legnagyobb árbevétellel rendelkező cég a Gallus (40 milliárd forint), a Petrányi Autó (29 milliárd forint) és az Éltex (21 milliárd forint) voltak. Ez az ötven cég összárbevételének közel egyharmada. Legnagyobb EBITDA értékkel a Metál-Sheet büszkélkedhetett 2021-ben, 5,3 milliárd forinttal. Legnagyobb árbevétel és EBITDA emelkedést tekintve a 366 százalékos árbevétel és 840 százalékos EBITDA növekedéssel a Kermann teljesített a legjobban. A legnagyobb EBITDA marzsú minimum 1 milliárd forint árbevétellel rendelkező cégek közül kiemelkedik a Facekom (48 százalék), Honeycomb (40 százalék), illetve a Prophyl (38 százalék). Az is látható, hogy egyre hatékonyabbak a cégek, 2019-ben a medián EBITDA marzs 11 százalék volt, 2020-ban már 13 százalék, 2021-ben pedig 15 százalék.

TOP3_arbevetel.jpg

Iparági megoszlás

Iparágak tekintetében idén is színes társaság jött össze. Nemzetgazdasági ágak szerinti megbontásban 11 feldolgozóipari, 11 kereskedő, 10 információ/kommunikáció, illetve 8 építőipari területen tevékenykedő vállalat került be a kiadványba. Az iparágakon belül további diverzifikáció volt látható az egyes ágazatok, és tényleges tevékenységek tekintetében.

Ipari_megoszlas.jpg

Feldolgozóipar, Gyártás

Hazánkban a feldolgozóipar jelentős részét képezi a bruttó hazai terméknek, és hozzájárul a nemzetgazdaság növekedéséhez. Ehhez kapcsolódóan fontos kiemelni azokat a társaságokat, akik konkrétan valamilyen új termék gyártásával foglalkoznak. Az ötvenek közül kilenc társaság foglalkozik gyártási tevékenységgel, azonban ezek alszektorokra bontva diverzifikálódnak. A legnagyobb árbevétellel a Metál-Sheet (18 milliárd forint), illetve a Büttner Kft. (5,1 milliárd forint) rendelkeztek, amely társaságok mindketten fémmegmunkálással foglalkoznak. Őket követi a Barabás Téglakő Kft. (4,9 milliárd forint) egyedi márkájú téglakövek és térkövek gyártásával, majd a Bácska-Logistik (4,5 milliárd forint), amely betontermékek gyártásával és bányászattal foglalkozik, illetve a Katker Kft. (4,4 milliárd forint) amely kültéri erősítő park elemek gyártásával és telepítésével foglalkozik nemzetközi szinten.

Információs technológia – IT

Magyarországon az információs szektor részesedése a magyar GDP-ből 5,5 százalékra tehető, mellyel jelentős szerepet játszik a gazdaságban. Az idei kiadványban tíz IT cég szerepel. Ezen vállalatok egy része számítógépes programozással és szoftverfejlesztéssel foglalkozik, illetve vannak kereskedő cégek, illetve speciális technológiákkal foglalkozó vállalatok is. Piaci információk alapján egyre növekedni látszik a külföldi cégek Magyarországgal való együttműködése az IT területen, illetve jelentős felvásárlásokkal próbálják megvetni a lábukat hazánkban multinacionális vállalatok. A cél első sorban természetesen a képzett munkaerő megszerzése a legtöbb esetben. Az idei kiadványban az IT cégek között a legmagasabb árbevétellel a 99999 Informatika Kft. (6,6 milliárd forint) és a Kermann Zrt. (5,8 millirárd forint) rendelkeztek. A Társaságok összárbevétele 19 milliárd forint volt.

Kereskedelem

A belkereskedelem a hazai GDP 10,8 százalékát teszi ki, azaz igen jelentősen hozzájárul hazánk 185 milliárd dolláros bruttó hazai termékéhez, ezzel a három legmeghatározóbb iparágba soroljuk. Az idei kiadványba 11 kereskedőcég került, ezek mind más jellegű szektorban tevékenykednek. A legnagyobb eredménnyel rendelkező kereskedő a Petrányi autókereskedőház, amely árbevétele majdnem elérte a 30 milliárd forintot 2021-ben. Jelentős árbevétellel rendelkezik még a hazánkban terjeszkedő BNF Kft. is (12,6 milliárd forint), amely által forgalmazott termékek több, mint 10 ezer magyar otthonban találhatók meg. Az elsősorban könyvkereskedéssel foglalkozó Líra csoport árbevétele szintén meghaladja a 11 milliárd forintot. A szerszám kereskedelem területén tevékenykedő derecskei Zákány Szerszámház Kft., amely szó szerint egy garázsból indult, mára az 5 milliárd forintot is meghaladó árbevétellel rendelkezik.

Építőipar

Magyarországon az építőipar a teljes éves GDP 6,1 százalékát teszi ki, amely ezzel a szektorok között a 7. helyet foglalja el. 2020-hoz képest ez a szektor is növekedett. Az első három negyedévben az iparági növekedés az ezt megelőző ugyanezen időszakhoz képest 11 százalék volt. A növekedés alapvetően az építkezési beruházásoknak köszönhető. A kiadott lakásépítési engedélyek száma ugyan összességében növekedett 2021-ben 2020-hoz képest, a ténylegesen megépített lakások mértéke visszaesett. 2022 első két negyedévében hasonló dinamika látható a lakásépítések számában, mint 2021-ben.

Az idei ötvenek között összesen 8 építőipari cég található, amelyek összárbevétele 56 milliárd forint, EBITDA-juk pedig 6,8 milliárd forint volt 2021-ben. Ebben a kategóriában az egyik legnagyobb szereplő a Dryvit Profi Kft., amelynek egyik nagy megbízója Magyarország egyik legnagyobb élelmiszerlánc üzlete, amely már több mint tizennégyszer választotta a Dryvitot szakmai partnerként az üzletek teljeskörű felújításához. Rajtuk kívül olyan kiemelkedő társaságokat is találunk az idei ötvenek között, amelyek a klímatechnika, a belsőépítészet vagy az útépítés terén rendelkeznek több éves tapasztalattal. A háborús konfliktus okozta ellátási lánc- és kereskedelmi korlátok természetesen az építőipari alapanyagok árában is meglátszódnak. A kiadványban szereplő építőipari vállalatok az elmúlt időszakban bebizonyították, hogy a nehéz piaci környezet ellenére is lehet növekedni.

Egészségügy

2021-ben az egészségügy továbbra is jelentős szerepet töltött be a magyar gazdaságban, bár értelemszerűen a COVID járvány csillapodásának köszönhetően az iparág tavaly kisebb szerepet töltött be GDP arányosan, amely 5 százalék volt. Az idei kiadványban három olyan vállalat van, amely az egészségügyi iparágban tevékenykedik. Ezek közül mindegyik meghaladja a 4 milliárd forintos árbevételt. A Medirex és a Vatner hasonló tevékenységet folytatva a kórházak és klinikák kórtermeinek fenntartását és üzemeltetését biztosítja sokéves tapasztalattal. A Prophyl az állatgyógyászaton belül végzett K+F+I tevékenységgel már nem csak az országban, hanem Európában is operál, immár több mint 30 év szakmai tapasztalattal.

Piaci észrevételek, tőkepiaci trendek

Az idei ötveneknél általánosan elmondható, hogy tőkepiaci terveikben nem torpantak meg még a COVID járvány és jelenlegi válságokkal tűzdelt helyzet ellenére sem, amely a hazai összeolvadások és felvásárlások (M&A) területén is – a tranzakciók összértékének minimális csökkenés ellenére – látható. Magyarországon 2021-ben jelentősen növekedett az M&A tranzakciók száma azonban csökkent azok becsült piaci mérete. 2021-ben összesen 132 tranzakciót zártak le és hoztak nyilvánosságra Magyarországon, amely becslések szerint 4,64 milliárd dollárnak és 19 százalékos csökkenésnek felel meg 2020-hoz képest. A tranzakciók nagyrésze (53 százalék) belföldi volt, 29 százalékuk befele irányuló, 28 százalékuk pedig kifele irányú tranzakciónak minősült. Az előző évvel összhangban 2021-ben is a stratégiai befektetők voltak többségben Magyarországon, arányuk pozitív irányba mozdult el 2020-hoz képest, 81 százalékra változott.

Földrajzi megoszlás

Az idei ötvenek jelentős része – az előző évekkel konzisztens módon – idén is Pest megyében (23 társaság), azon belül is Budapesten (20) rendelkezik központtal. Összesen 13 megyéből kerültek elő az idei társaságok, Pest megyét követően a legtöbben Hajdú-Bihar megyében (6 társaság Debrecenben, 1 pedig Derecskén), Somogy megyében (2 társaság Kaposváron, egy Nagyatádon és egy Igalon), Bács-Kiskun megyében (2 társaság Baján és egy a szomszédos Borotán), illetve Győr-Moson Sopron (3) megyében vannak bejegyezve. A többi megye az ötvenek tagjai tekintetében csökkenő sorrendben; Baranya (2), Veszprém (2), Borsod-Abaúj-Zemplén (1), Csongrád (1), Fejér (1), Komárom-Esztergom (1) Jász-Nagykun-Szolnok (1) és Zala (1) megye.

Az_otvenek_eloszlasa.jpg

Foglalkoztatottság, munkaerő biztosítása

A tavalyi évhez képest ugyan kevesebb főt foglalkoztatnak az idei ötvenek, azonban így is figyelemreméltó, összesen 8191 munkavállalóval rendelkeznek, amely mutatja jótékony hozzájárulásukat a magyar gazdasághoz. A legtöbb munkavállalóval (2557) a Work Force Kft. rendelkezik, amelyet a Gallus, majd a hulladékgazdálkodással foglalkozó Éltex követ. Összesen 6 cégnél láthatunk több mint 250 fő foglalkoztatottat. Számos vállalat kiemelt figyelmet fordít a munkaerő minőségére és elérhetőségére, hogy az ne okozzon később gondot növekedési vagy projekt munkák elfogadásával kapcsolatban. A Büttner Kft. például együtt dolgozik a környező felsőoktatási intézményekkel, hogy szakmai gyakorlatot és megélhetést biztosítson a helyi mérnököknek és szakmunkásoknak. Ugyanez elmondható a környékbeli Szabó Fogaskerékgyártó Kft.-ről is. A szegedi PC Trade Systems – mivel szorosan együttműködik az egyetemekkel a régióban – számos diáknak biztosít ugyanígy munka- és tapasztalatszerzési lehetőséget. Az utóbbi időben megnövekedett az igény a külföldi munkavállalók iránt is, akik rendelkeznek szaktudással, dolgozni jönnek Európába és hatékonyan végzik munkájukat. A Work Force az egyike azon cégeknek, amelyek külföldi munkaerő kölcsönzésével is foglalkoznak.

Utódlás, generációváltás

Mostanra eljutottunk oda, hogy a több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező vállalatok alapítóinak át kell gondolniuk a generációváltást érintő kérdéseket. Ez sok esetben megoldható a családon belüli továbbörökítéssel, de számos más esetben ez az opció nem áll fenn. Annak ellenére, hogy az idei ötvenek fele – azaz huszonöt társaság – hosszú múltra tekint vissza, a generációváltás a legtöbb társaság esetében meg van oldva, gyakran a tulajdonosok családján belül. Jó példaként lehet felhozni ezen a területen a Wagner Solar, vagy éppen a Prophyl Kft-t is.

Finanszírozás, növekedési stratégiák

Az idei kiadvány vállalatainak nagy része garázscégként indult, melyekre mai napig jellemző a konzervatív finanszírozási politika. A társaságok nagy része önerőből végzi a fejlesztéseket és belső forrásokból finanszírozza a beruházásokat. Az elmúlt évek kedvező finanszírozási környezete rengeteg lehetőséget nyitott meg a hazai vállalkozások számára. Néhány példát említve az állami támogatású KAVOSZ hitelek, vagy az MNB által finanszírozott vállalati kötvények olyan forrást jelentettek, amelynek segítségével számos tulajdonos és cégvezető a különböző beruházásokon és akvirálásokon keresztül komoly növekedést ért el az utóbbi pár évben. Természetesen a tőzsde által nyújtott tőkeági forrásbevonási lehetőségek is adottak, amelyet egyre többen választanak az utóbbi években.