Matolcsy György

Dr. Matolcsy György
Elnök, Magyar Nemzeti Bank

Dr. Matolcsy György 2013. március 4-től Magyar Nemzeti Bank elnöke, közgazdász. 1977-ben diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol 1984-ben doktori fokozatot is szerzett. 1978-tól a Pénzügyminisztérium Ipari főosztályán főelőadó, ezt követően 1987-től a Pénzügykutatási Intézet, majd a Pénzügykutató Rt. tőkepiaci elméleti kutatójaként és tanácsadójaként dolgozott. 1990-ben Antall József miniszterelnök személyes gazdasági tanácsadója. Három éven át a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsában képviselte a magyar kormányt (1991-1994). 1995 és 2000 között a Privatizációs Kutatóintézet és annak utódszervezete, a Növekedési Intézet igazgatója volt. Gazdasági miniszter (2000-2002), a Széchenyi terv megalkotója és irányítója, majd nemzetgazdasági miniszter (2010-2013). 2013 óta a Magyar Nemzeti Bank elnöke, második, hatéves mandátumát 2019 márciusában kezdte meg. Több száz cikk, tanulmány, interjú, publicisztika szerzője. Legújabb, Egyensúly és növekedés című könyve 2015-ben jelent meg. 2013-ban Barankovics Emlékéremmel tüntették ki.

Patai Mihály

Patai Mihály
Alelnök, Magyar Nemzeti Bank
Elnök, Budapesti Értéktőzsde

Patai Mihály a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja és a Budapesti Értéktőzsde elnöke. 1979-ban a Közgazdasági Egyetemen szerzett egyetemi doktori címet. Közben a Magyar Nemzeti Banknál hitel-előadóként dolgozott, majd 1978-től 10 éven át a Pénzügyminisztériumban tevékenykedett, előbb mint tudományos kutató, majd mint a Nemzetközi Pénzügyek főosztály helyettes vezetője. Ezt követően 5 éven át a washingtoni Világbanknál bővítette nemzetközi kapcsolati tőkéjét. 1993-tól a Kereskedelmi Banknál ügyvezető-igazgatóként, majd az UniCredit Bank Hungary-nél és az Allianz Hungária Biztosítónál elnök-vezérigazgatóként dolgozott. 2011-ben a Magyar Bankszövetség a szervezet elnökévé választotta. 2008-tól 2011-ig banki munkájával párhuzamosan már betöltötte egyszer a Budapesti Értéktőzsde elnöki pozícióját.

Umerah Akram

Umerah Akram
Üzletfejlesztési vezető, ELITE

Umerah Akram az ELITE üzletfejlesztési ágazatának vezetője. Az ELITE Program 2012 óta egy 40 ország több mint 1100 vállalatát magába foglaló hálózattá nőtte ki magát. Az ELITE egyesült királyságbeli elindulása mellett Umerah elősegítette a Program globális terjeszkedését Afrikában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és az USA-ban. Fő tevékenysége az üzletfejlesztés, olyan hálózatokkal és szervezetekkel együttműködve világszerte, amelyek hasonló szenvedéllyel segítik a növekvő vállalkozásokat potenciáljuk kiaknázásában.

2005-ben csatlakozott a Londoni Tőzsdecsoporthoz, mint az AIM (Alternative Investment Market) szabályozási csapatának tagjaként a napi szabályozásért volt felelős. Ezután a tőzsde Equity Primary Markets csapatánál tevékenykedett, amelynek fókuszában a termék- és irányelvfejlesztés állt, annak biztosítása érdekében, hogy a piaci keret vonzó legyen mind a meglévő, mind a potenciálisan belépő vállalatok és befektetők számára. Munkája magában foglalt olyan sikeres költségvetési irányelv változtatásokat, mint az AIM részesedéseinek ISA-kba (Individual Savings Allowance) való illesztése és a bélyegilleték eltávolítása az AIM értékpapírokból.

Umerah korábban okleveles könyvelőként dolgozott a Deloitte-nál. Elektromos és elektronikus mérnöki diplomát szerzett az Imperial College-en, valamint Executive MBA képzést végzett a Duke Egyetemen.

Krzysztof Zdanowski

Krzysztof Zdanowski
Elnök, Summa Linguae Technologies

 

Krzysztof Zdanowski, aki a krakkói Tischner Európai Egyetemen szerzett BA diplomát alkalmazott nyelvészként, számos vállalkozáshoz köthető. 2009-ben indította első vállalkozását, amely hamarosan a Summa Linguae Technologies részévé vált, mára pedig egyike a világ 100 legjelentősebb nyelvi és technológiai megoldásokat biztosító szolgáltatójának. A Summa Linguae Technologies elnökeként különleges üzleti modellt fejlesztett ki, amely az organikus növekedés és az M&A stratégia kombinációján alapul. A vállalatot bevezette a Varsói Értéktőzsdére és több M&A üzletet nyélbe ütött Lengyelországban és nemzetközi szinten is (például Indiában, Romániában, Skandináviában, az Egyesült Államokban és Kanadában). Krzysztof fokozottan érdeklődik a kulturális és üzleti környezetben zajló innovációs folyamatok iránt. Több mint 30 tőke és hitel projektben vett részt mint befektető vagy tanácsadó. Gyakran szerepel keynote előadóként konferenciákon, több mint 50 eseményen vett részt mint mentor, panelbeszélgető, vagy előadó.

Veres Tibor Veres Tibor
Elnök, Wallis Csoport

Veres Tibor 1986-ban szerezte meg közgazdászdiplomáját a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében. Édesapjával, Veres Györggyel közösen hozták létre a mai Wallis jogelődjét. Jelenleg a Wallis Csoport főtulajdonosa, az igazgatóság elnöke, továbbá igazgatósági tag a Graboplast és a Wing Csoportnál. Érdekeltségi körébe tartozó Wallis csoport legjelentősebb vállalkozása mind vagyoni érték, mind üzleti komplexitás szempontjából a Wing Zrt. 2016-ban megvásárolta a Praktiker barkácsáruházláncot mely jelentős ingatlanportfólióval rendelkezett, így a Wallis Csoport egy újabb kiemelkedő szereplővel bővült. Három általa alapított cége a magyar értéktőzsdén is jelen van, mint kötvény- vagy részvénykibocsátóként. Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. amely a megújuló energiatermelésben érdekelt és az AutoWallis Nyrt, mely az évtizedek óta méltán híres Wallis Csoport autósszektor szereplőit fogja összeg.

Szabó Levente

Szabó Levente László
Vezérigazgató, Takarékbank

Szakmai ismereteit a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakának pénzintézeti szakirányán, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem közgazdaságtudományi karán vállalatgazdálkodási szakirányon szerezte. Tanulmányai elvégzését követően szakmai pályafutását 1997-ben kezdte meg, kiemelt vállalati ügyfélmendzsment területen a Bank Austria-Creditanstalt Rt.-nél, majd 1999-től a Takarékbank Zrt. Német vállalati ügyfelek osztályon osztályvezetőként tevékenykedett. Ezt követően a Takarékbank Zrt.-nél több magas pozíciót töltött be, úgy mint Vállalati és Intézményi Üzletág igazgató, Takarékszövetkezeti Üzletág igazgató, Ügyvezető igazgató, Vezérigazgató-helyettes, 2013. 08. 28-tól 2017. 01.12-ig Vezérigazgató. 2017. április 25. napjától a Takarék (régi nevén FHB) Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgatója, valamint az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, illetve igazgatósági tagja.

bét50_margaret

Dezse Margaret
EY Magyarország

Dezse Margaret az EY Magyarország vezető partnereként széleskörű ismeretekkel rendelkezik a vállalatfelvásárlás, fúzió és cégértékelés területeken. Az elmúlt 23 évben számos iparágban szerzett tapasztalatot. Szakértő tanácsadóként privatizációkban, hazai és nemzetközi cégek befektetési stratégiájának kialakításában, valamint felvásárlási vagy éppen értékesítési folyamatokban vett részt.

Szajlai Csaba

Szajlai Csaba
Főszerkesztő-helyettes, Figyelő

Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese a BKÁE államigazgatási szakán szerezte meg a diplomáját, s felsőfokú külkereskedelmi végzettséggel is rendelkezik. Németországban, az Egyesült Államokban és Olaszországban is tanult. 1995 óta dolgozik gazdasági újságíróként. Pályafutását a Magyar Hírlapnál kezdte, ahol is tudósítóként, újságíróként, szerkesztőként, rovatvezetőként és főmunkatársként is tevékenykedett, valamint a Magyar Nemzetnél is dolgozott, ugyancsak gazdasági rovatvezetőként, valamint a Magyar Nemzet Online felelős szerkesztőjeként. Írásait rendszeresen közölte a Világgazdaság is. Tíz éven keresztül volt az ECHO TV Analízis című műsorának a vezetője, a Magyar Televízió Össztűz és Rekontra műsorának állandó "kérdezője", s immár öt esztendeje a Gazdasági Rádió / Trend FM szerkesztő-műsorvezetője is. Üzleti fórumokon rendszeresen moderál. Gyakran hívják televíziókba, rádiókba elemezni. 2006-ban elnyerte a Magyar Nemzeti Bank Médiadíját, 2014-ben pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar gazdaságért díjában részesült.

bet50_paulovits

Paulovits Márton
Igazgató, Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóság, Budapesti Értéktőzsde

 

Paulovits Márton 2016 óta tagja a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Akvizíciós Igazgatóság csapatának, melyet 2017 októberétől vezet. 2011-től különböző nemzetközi tanácsadó cégeknél dolgozott. 2012-ben szerezte MSC diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem befektetés-elemző szakirányán. Szakmai fókuszterületei a potenciális tőzsdei kibocsátókkal kapcsolatos stratégia kidolgozása és végrehajtása, a jelöltek számára szakmai segítségnyújtás és tanácsadás, tőkepiaci ökoszisztéma építés és termékfejlesztés. Márton rendszeresen tart előadásokat szakmai fórumokon a tőkepiaci forrásbevonással, nyilvános tőkepiaci jelenléttel kapcsolatban.

bet50_lodikata

Lódi Kata
Szakértő, Budapesti Értéktőzsde

2016 januárjától a Kibocsátói Akvizíciós Igazgatóság jogtanácsosaként a potenciális kibocsátókkal, BÉT körüli ökoszisztéma építésével, az ELITE Programmal foglalkozik. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte jogi diplomáját, a jogi szakvizsgát követően az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében Kereskedelmi szakjogász képesítését, majd tőzsdei szakvizsgát tett a Közép-európai Brókerképző Alapítványnál. Korábban tőkepiaci tapasztalatát a CIG Pannonia Életbiztosító Nyrt.-nél alapozta meg befektetői kapcsolattartóként, majd az MNB Tőkepiac Felügyeleti Osztályán felügyelőként, vizsgálóként.

 

Az előadók listáját folyamatosan frissítjük!