BÉT50 Klub - 2023. május 31.

Május 31-én újra megrendezte a Budapesti Értéktőzsde zártkörű szakmai rendezvényét, a BÉT50 Klubot! A BÉT50 közösséget egyesítő találkozónak ezúttal a MOL Group székháza adott otthont, középpontjában ezúttal a fenntarthatóság, azon belül is az energiatranszformáció és a körforgásos gazdaság állt.

A BÉT50 Klub Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának köszöntőjével, illetve előadásával vette kezdetét, majd a nap kiemelt előadásaként dr. Bacsa György, a MOL ügyvezető igazgatója és a BÉT igazgatósági tagja engedett betekintést a résztvevőknek az energetikai társaság stratégiájába. Végezetül egy kerekasztal-beszélgetés keretében, melynek témája az energiatranszformáció és a körforgásos gazdaság fontossága volt, számos meghatározó hazai szereplő fejtette ki gondolatait: ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Horváth Bálint, a Pureco tulajdonos-ügyvezetője és Petre András, az EU-SOLAR alapító-vezérigazgatója, Kovács Levente, az EY Hungary senior igazgatója moderálása mellett.

BÉT50 Klub - 2022. május 31.

Két év után ismét személyes formában rendezte meg a Budapesti Értéktőzsde a hazai üzletemberek és vállalkozók exkluzív találkozóját, a BÉT50 Klubot.

A zártkörű szakmai rendezvényt Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának tőkepiaci fókuszú előadása nyitotta, majd Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke tartott prezentációt az aktuális makrogazdasági és monetáris politikai kérdésekről.

Ezt követően a finanszírozási kerekasztal-beszélgetés következett, amelynek keretében Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója, Szabó Levente, a Magyar Bankholding vezérigazgató-helyettese, valamint Soós Gábor, az UniCredit Bank Vállalati Divízió vezetője járta körbe a jelenlegi finanszírozási kihívásokat és lehetőségeket. A beszélgetést dr. Vaszari Péter, az EY Hungary stratégiai és tranzakciós tanácsadás üzletágának vezetője moderálta.

Az esemény a hagyományoknak megfelelően kötetlen networkinggel zárult.

283313020_3269200320030078_3851511608230463485_n.jpg

BÉT50 Klub Online - 2021. június 9.

A Budapesti Értéktőzsde által 2021. június 9-én, online formában megrendezett BÉT50 Klub alkalmával a kiberbiztonság került a fókuszba, amely mára megkerülhetetlenné vált szinte minden iparág és társaság életében, hiszen az adatok maximális védelme a biztonságos munkavégzés elengedhetetlen tényezője.

A téma kapcsán a Quadron, a CUJO AI Vulnerability Research Lab és a Provaris képviseletében Magyarország vezető, IT biztonság területén tevékenykedő, kibervédelmi szaktekintélyei tartottak előadást, megosztva tapasztalataikat a szektor jelenlegi helyzetéről és jövőjéről.

BÉT50 Klub Online - 2020. november 26.

2020. november 26-án harmadik alkalommal, online formátumban került megrendezésre a Budapesti Értéktőzsde exkluzív vállalati találkozója, a BÉT50 Klub! A BÉT együttműködő partnerei a Deloitte, az MKB Bank és a Széchenyi Alapok voltak.

Az esemény keretén belül a hazai tőkepiac meghatározó szereplői értekeztek iparágaik jelenéről és jövőjéről, illetve a legaktuálisabb trendekről.

Ifj. Chickán Attila, az ALTEO vezérigazgatójának előadása:

Balogh Péter, az MKB Bank ügyvezető igazgatójának előadása:

Kerekasztal-beszélgetés: Növekedés és finanszírozás, nemzetközi jelenlét, Covid kihívások

Résztvevők:
Jász-Plasztik Csoport - ifj. Kasza János, műszaki és fejlesztési igazgató
Biotech USA - Lévai Bálint, ügyvezető igazgató
Hovány Csoport - Hovány Márton, alapító-tulajdonos, cégcsoportvezető

Moderátor:
Deloitte - Seres Béla, partner, a Deloitte EMEA régió vállalati pénzügyi tanácsadás üzletágának vezetője

 

BÉT50 Klub - Wallis Motor Pest - 2019. november 21.

2019. november 21-én a Budapesti Értéktőzsde másodjára tartotta meg a hazai vállalatok vezetőit és üzletembereit célzó exkluzív eseményét, a BÉT50 Klubot.

A rendezvényen először az AutoWallis Nyrt. mutatta be az aktuális autóipari trendeket, majd az AImotive Kft. vezette be a résztvevőket az önvezetés világába. A második BÉT50 Klub moderátora dr. Szalay Rita, a BÉT Kibocsátói Igazgatóságának igazgatója volt.

BÉT50 Klub - Magyar Telekom székház - 2019. május 6.

Az első BÉT50 Klub során először a Magyar Telekom tartott előadást a cég több mint 20 éves tőkepiaci jelenlétéről és a szektor aktuális kihívásairól, megoldásairól; később a Telekom székház ingatlanfejlesztője, a Wing Zrt. szólalt meg. Az első rendezvény moderátora Fekete Beatrix, a Portfolio elemzője volt.