Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Végh Richárd az Európai Tőzsdeszövetég igazgatósági tagja lett
2018. dec. 07.Az Európai Tőzsdeszövetség (Federation of European Securities Exchanges, FESE) 2018. december 4-ei közgyűlésén igazgatótanácsa tagjának nevezte ki Végh Richárdot, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatóját. Az érdekképviseleti szervezet új elnöke Petr Koblic, a Bécsi Tőzsde vezérigazgatója és a Prágai Értéktőzsde igazgatóságának tagja lett, megerősítve a régió tőkepiacainak szerepét európai szinten.
-
Elindult a kereskedés a BÉT Xtend piacon, a Megakrán az első kibocsátó
2018. dec. 04.A mai nappal elkezdődött a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott Xtend piacán a platformon elsőként megjelenő vállalat, az emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó Megakrán Nyrt. részvényeivel. Reggel Langmáhr Tamás, a cég igazgatóságának elnöke indította a tőzsdei kereskedést a BÉT csengőjének ünnepélyes megszólaltatásával. A tőkeemelési tranzakcióban, amelyre novemberben került sor, megvalósult a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap első befektetése is.
-
Magas forgalom mellett ismét 40 ezer pont felett a Budapesti Értéktőzsde indexe
2018. dec. 03.Intenzív áremelkedés és magas forgalom jellemezte a novemberi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. A nemzetközi piacok ennél érdemben gyengébbek voltak, a BÉT felülteljesítő piac volt. A BUX végül 37 155 pontról 40 109 pontig emelkedett. A novemberi 348,4 milliárd forintos összesített és a 17,4 milliárd forintos átlagos napi forgalom jelentős mértékben túlszárnyalta a megelőző hónap forgalmi adatait és kismértékben a bázist is felülmúlta. A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood & Company ezúttal megelőzte a Concorde Értékpapírt és az Erstét.
-
Új ETF-ek a Budapesti Értéktőzsdén
2018. nov. 28.Hét tőzsdén kereskedett befektetési alappal, továbbá hat európai részvénnyel bővült a Budapesti Értéktőzsde BÉTa piaca. Az ETF-ekkel vezető amerikai és európai részvényindexekbe – DAX, S&P 500, Nasdaq-100 és Euro Stoxx – lehet forint alapon, költséghatékonyan befektetni. A termékek árjegyzését az OTP Bank biztosítja.
-
Újabb öt hazai cég csatlakozott az ELITE vállalkozásfejlesztési programhoz
2018. nov. 23.Újabb öt magyar vállalat csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó együttműködéséhez, az ELITE Programhoz. Az IT-szolgáltatásokat nyújtó Gloster, az építőipari gépeket értékesítő DM-KER, a légtechnikai fókuszú Columbus Klíma, a Szallas.hu, valamint a munkaruha-textil kereskedő Textura ezennel a képzésben jelenleg résztvevő 12 magyar középvállalat mellé társulhat.
-
Enyhén lefelé korrigáltak a Budapesti Értéktőzsdén a részvényárak
2018. nov. 05.A fejlett piaci tőzsdék rosszul teljesítettek októberben, 8-12 százalékot estek. A Budapesti Értéktőzsde részvényszekciója azonban ennél jobb formában volt, a BUX 37 171 pontról, 37 155 pontig esett. A blue chipek árfolyama nem változott érdemben, ugyanakkor a kisebb forgalmú részvények közül többen, így a 4iG, az Est Media, illetve a Plotinus, a társaságokat érintő bejelentések után kilőttek. A 234,6 milliárd forintos összesített októberi forgalom és a 11 milliárd forintos átlagos napi forgalom valamelyest meghaladta az előző hónap kereskedési aktivitását, de az egy évvel ezelőtti magas forgalom alatt maradt. A brókercégek kereskedési rangsorában a Concorde ezúttal is megelőzte legfőbb kihívóit, vagyis a Wood & Company-t, illetve az Erstét.
-
Részvényelemző verseny indul egyetemistáknak - egy elemzés akár félmillió forintot is érhet
2018. okt. 10.Az egyesült államokbeli CFA Institute és a Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesülete (CFA Society Hungary) idén immár 10. alkalommal rendezi meg egyetemistáknak szóló részvényelemzési versenyét, a CFA Institute Research Challenge-t. A Budapesti Értéktőzsde a 2018-2019-es versenyen a legjobb írásbeli elemzést leadó csapatának ajánlja fel a komoly presztízzsel és hagyományokkal rendelkező Kochmeister Díjat, míg a szóbeli és írásbeli szakasz legjobban teljesítő első négy csapata összesen 500 000 forint pénzjutalmat vehet át a BÉT-től. Jelentkezésre még 2018. október 10. éjfélig van lehetőség, a szóbeli döntőre 2019 januárjában kerül sor.
-
ELITE Program - indul a jelentkezés az újabb körre
2018. okt. 09.Újra jelentkezhetnek a vállalatfinanszírozási és menedzsment tudást, valamint nemzetközi üzleti kapcsolatokat kereső magyar középvállalatok a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde ELITE Programjára. A képzésen már 12 magyar cég vesz részt; a globális közösséget 33 országból több mint 900 vállalat alkotja. Októberben a BÉT partnereivel roadshow-t is szervez a program bemutatására.
-
Scale-upok növekedését segítő nemzetközi konferencia házigazdája a BÉT
2018. okt. 05.London és Milánó után 2018. október 4-én és 5-én, a Budapesti Értéktőzsde rendezésében került sor a ScaleUp Summit nemzetközi konferenciasorozat eseményére, amely keretében nemzetközi scale-upok, nagyvállalatok, valamint befektetők gyűltek össze, hogy potenciális üzleti együttműködéseket alakítsanak ki, növekedést biztosítva ezzel a vállalatok számára.
-
Bemutatták a Budapesti Értéktőzsde új kategóriarendszerét
2018. okt. 04.A Budapesti Értéktőzsde új részvénykategória-rendszert vezetett be a leendő, valamint a már meglévő kibocsátók számára, amelynek célja, hogy a BÉT jobban illeszkedjen a nemzetközi best practice-ekhez, valamint, hogy elősegítse az új BÉT Xtend piac megerősödését. Az új kategóriarendszer részleteit a BÉT Kibocsátói Fórum című eseménysorozatának őszi első rendezvényén mutatták be, amelyen a tőzsde új Felelős Társaságirányítási Ajánlásairól is szó volt.