Idén második alkalommal szólalt meg a BÉT ikonikus csengője, amely ezúttal a Budapesti Értéktőzsde BÉT Standard kategóriájában jegyzett informatikai vállalat, a Delta Technologies Nyrt. új részvényeinek bevezetését jelezte. Az eseményen Bodzási Gergely, a Delta Technologies Igazgatóságának tagja, Vidra László, igazgatósági tag, továbbá Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde Értékesítési, Marketing és Kibocsátói Akvizíciós igazgatója is részt vett.

A Magyar Nemzeti Bank 2022. február 21-én hagyta jóvá a Delta Technologies 125.000.000 darab, egyenként 0,78 HUF értékű dematerializált módon előállított, „A” sorozatú törzsrészvényének tőzsdei bevezetéséhez szükséges kibocsátási tájékoztatót. A határozat értelmében lehetővé vált a részvények bevezetése a BÉT azonnali piacára, amelynek nyomán a társaság Standard kategóriában kereskedett törzsrészvényeinek mennyisége 258.000.000 darabról 383.000.000 darabra nőtt.

Az 1987-ben alapított Delta Csoport a hazai IT szegmens egyik vezető szereplőjeként rendkívül széles szolgáltatás-portfólióval rendelkezik. A vállalat többek között IT- és irodatechnikai eszközök szervizelésével és kereskedelmével, valamint komplett IT infrastruktúrára vonatkozó megoldások kivitelezésére fókuszál. Emellett az informatikai társaság olyan területeken is aktív, mint az okosváros megoldások, a közlekedésinformatika vagy a digitális oktatás. Utóbbi törekvés jegyében a csoport tőzsdei leányvállalata, a Delta Technologies által tulajdonolt Delta Systems Kft. a zalaegerszegi Felhő Campus projekt kivitelezéséhez is csatlakozott, amelynek célja egy modern egyetemi kampusz létrehozása, illetve ennek segítségével az edukációs folyamatok megreformálása, személyre szabott, virtuális oktatást biztosítva a hallgatók számára.

Az ország egyik legnagyobb múltú rendszerintegrátoraként különös megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar tőkepiac szereplői vagyunk. A Delta több mint három évtizedre visszanyúló története kiemelkedő szakmai komplexitással biztosítja helyünket a hazai technológiai szektorban. A részvénycsomag bevezetése fontos lépés stratégiai terveink megvalósításában annak érdekében, hogy erősíteni tudjuk pozícióinkat mind a kereskedelmi, mind a jövőbe mutató technológiai innovációk, így az ipar 4.0 fejlesztések, az okos városok, valamint a magyar digitális oktatás támogatása területén”

– nyilatkozta Csontos Zoltán, a Delta Technologies igazgatóságának elnöke.

Mindig örömteli számunkra, amikor a hagyományos szektorok mellett az olyan fiatalabb szektorok súlya is növekszik a Budapesti Értéktőzsdén, mint az informatika, hiszen ezzel színesedik a palettánk. Ugyan a Delta Technologies már 2019 óta köztünk van, de jelenlétük a mai naptól induló részvénybevezetéssel tovább erősödik majd, amelyhez ezúton gratulálnék a társaságnak.”

– tette hozzá Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde igazgatója.