A Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA), - fő szakmai partnereivel, az Erste Befektetési Zrt.-vel és a Budapesti Értéktőzsdével egyeztetve - ebben a tanévben is meghirdette a már hagyományosnak mondható Tőzsdejátékát. A 2022 novemberében kezdődött versenyre több mint 800 diák jelentkezett.

A selejtező során a világ 20 tőzsdéjén kereskedhettek a diákok, emellett teszteket is megoldottak. Az elődöntő folyamán - ahova egy határon túli csapat is bejutott - pedig esszét írtak a saját kereskedésükről, amelyhez egy-egy, az interneten keresztül lebonyolított beszélgetés is társult.

A döntőre 2023. március 7-én került sor, az elődöntőhöz hasonlóan internetes platformon. A zsűrit Martin Hajdu György, a KEBA elnöke, Farkas László, az Erste Befektetési Zrt. tőzsdei üzletkötője, Körmöczi Dániel, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója, Horváth Tamás, a KELER KSZF Zrt. elszámolási osztályvezetője, Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője és Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője alkották.

A Tőzsdejáték szóbeli döntője során a csapatok először az elődöntőre elkészített esszéjüket mutatták be, majd a hazai tőkepiaccal kapcsolatosan bizonyíthatták tudásukat.

A Tőzsdejáték döntőjében ezúttal budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium „SZDM Invest” nevű csapata aratta le a babérokat, a csapat tagjai: Dévai Martin, Madlena Benedek és Szalai Márton.

Második helyen az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola „WolvesOfCházárStreet” csapata végzett, a harmadikon az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium „Bull$Bear2” csapata, a negyediken szintén az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumból nevezett másik csapat, a „stumbleguys”, míg az ötödik helyen a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium „Szeretetszolgálat” csapata zárta a versenyt.

Ahogy az elmúlt években, az idei verseny legjobbjait is számos szakmai díjjal és tárgynyereménnyel jutalmazták a szervezők. Az elődöntőbe jutott csapatoknak a BÉT 20 darabot ajánlott fel ”Tőzsdekönyv 2020 – a Budapesti Értéktőzsde három évtizedes története” című kötetéből, amely részletes betekintést nyújt a hazai tőzsde történetbe.

A szakmai fődíjat, a 120 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamot a Budapest Institute of Banking (BIB) ajánlotta fel. A BIB-nél elsajátítható pénzügyi ismeretek lehetőséget kínálnak arra, hogy a hallgatók a jövőben fontos munkaköröket töltsenek be a hazai és nemzetközi pénzintézeti szektor cégeinél, intézményeinél. Továbbá, a tanfolyam mellett az Erste Befektetési Zrt. egy náluk eltölthető szakmai gyakorlattal is jutalmazta az első helyezett csapatot.

A szervezők kiemelték, hogy az elődöntőre érkezett szakmai és személyes élményekről alkotott esszék is színvonalasnak bizonyultak, illetve egyre több olyan csapat jelentkezik, amely a verseny gyakorlatilag minden területén kimagasló teljesítményt nyújt.

Bár ez már a 23. Tőzsdejáték volt, a csapatok évről évre meglepnek szakmai felkészültségükkel, újszerű látásmódjukkal és lelkesedésükkel, ahogyan most is. Örülök annak, hogy a pénzügyi és ezen belül a befektetési szakma töretlenül a verseny mögött áll. Természetesen nagy köszönet azon középiskoláknak is, ahol a pénzügyi oktatás helyi szintű támogatásával segítik a munkánkat, akár tanfolyamok, szakkörök szervezésével, akár a versenyekre történő felkészítéssel. Mindezek révén azt is látjuk, hogy a verseny hatása jelentősen túlmutat a közvetlen versenyzők körén.”

– nyilatkozta Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke és a verseny zsűrijének elnöke.

A Budapesti Értéktőzsde mindig is kiemelt figyelmet fordított a pénzügyi edukációs tevékenységére, évek óta több kezdeményezéssel is támogatja a fiatal tehetségeket. A KEBA által szervezett Tőzsdejáték kiváló lehetőség azon diákok számára, akik tovább bővítenék tőzsdei ismereteiket és belekóstolnának a befektetések világába. Örömmel tölt el, hogy a játékot idén is kiemelt érdeklődés övezte és bízom benne, hogy a résztvevők hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a verseny során. Ezúton is szeretném gratulációmat kifejezni minden versenyzőnek és a díjazott csapatoknak!”

– mondta Körmöczi Dániel, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója.