A nemzetközi részvénypiacokon március végén indult emelkedés júliusban is folytatódott, bár mérsékeltebb ütemben, mint a korábbi hónapokban. A Nasdaq Composite el is érte újabb történelmi csúcsát. A befektetőket a járvány nem zavarja, a gazdaság mindenhol működik, és nagyok a remények a fejlesztés alatt álló védőoltásokkal kapcsolatban is. Jelentős eszközvásárlási programok zajlanak, melyek a likviditást nagymértékben növelik, ez különösen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetében ölt igen komoly méreteket. befektetők új kedvence az arany, amely kilenc év után meghaladta akkori legmagasabb értékét, 1 910 dollárt, és új történelmi csúcsra emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsdén a vezető részvények gyengültek, de a CIG Pannónia 175-ről 344 forintra, vagyis közel a duplájára emelkedett, egyben a negyedik legnagyobb forgalmú papír lett. A BUX értéke csökkent, 35 818-ról 34 692 pontra, elsősorban a Mol 7,6, illetve az OTP 5,7 százalékos gyengülésének köszönhetően: az olajpapír ára 1 858-ról 1 717 forintig csökkent, míg a bankpapír árfolyama 5,7 százalékkal került lejjebb és végül 10 390 forinton zárt.

BÉT_július_1.png

A Richter egy hónap végi nagy hajrának köszönhetően 3,9 százalékkal feljebb került, 6 520-ról 6 775 forintra változott az ára. A Telekom 2,9 milliárd forintos forgalma ezúttal csak az ötödik helyre volt elég, ami még az előző havi részvény-visszavásárlási aukció hatása lehet.

BÉT_július_2.png

A részvényszekció forgalma a nyári hónapoknak megfelelően alacsonyabb volt, 184 milliárd forint, az egy napra jutó átlagforgalom pedig 8 milliárd.

BÉT_július_3.png

A brókercégek közül az Erste került az élre 92,1 milliárdos duplikált forgalommal, ami az összforgalom 25 százalékát tette ki. Második helyezett lett a Wood 85 milliárdos forgalommal, a harmadik helyen a Concorde végzett 72,5 milliárddal.

BÉT_július_4.png