A BÉT Mentor Program révén 40 millió forintnyi, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást kapott a Gloster Infokommunikációs Kft. Ezzel a 2018 decembere óta a BÉT Xtend platformon kibocsátóként szereplő Megakrán Nyrt. után második cégként jutott a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenéséhez szükséges, felkészülést segítő támogatásához. Ugyanakkor a Közép-Magyarországi régióban elsőként indult el a vállalat a tőzsdei felkészülés útján.

A Gloster 2002-es alapítása óta tevékenykedik a hazai közepes és nagyvállalati IT szektorban. A cég jelenlegi szolgáltatási köre az informatikai hálózatokra, adatközpontokra, virtualizációra, informatikai biztonsági, valamint kollaborációs megoldásokra összpontosul.

A vállalat 2018-ban jelentkezett a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport által szervezett, nemzetközi szinten is kiemelkedő vállalatvezetési, szervezési és finanszírozási képzésbe, az ELITE Programba, később a tőzsde exkluzív kiadványába, az inspiráló magyar középvállalatokat bemutató BÉT50-be is bekerült. A cég a további növekedést akvizíciókon keresztül, illetve a kkv-szektorra specializált platformra, a BÉT Xtendre való belépése révén tervezi.

 Rendkívül hálásak vagyunk azért a bizalomért, amelyet a BÉT a vállalkozásunkba fektetett.
A támogatás elnyerése visszaigazolás számunkra, hogy jó úton haladunk a céljaink eléréséhez: ahhoz, hogy valóban tőzsdeérett céggé válhassunk, illetve, hogy az akvizíciós terveink sikeres megvalósulása révén tovább növekedhessünk.”

– mondta el Szekeres Viktor, a Gloster tulajdonosa.

A BÉT Mentor Programról

A Programot 2017-ben indította el a Budapesti Értéktőzsde. Ennek értelmében a hazai kis- és középvállalatok 2022. év végéig fordulhatnak támogatásért a Budapesti Értéktőzsdéhez az ELITE Program, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek teljes vagy részleges támogatása érdekében. A BÉT Mentor Program kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre, illetve vonzó befektetési lehetőséget jelenthetnek a hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.