Az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, többek között az akadozó ellátási láncok, a továbbra is kiemelkedően magas infláció és nyersanyagárak, valamint a gazdaságpolitikai bejelentések is hatást gyakoroltak a hazai tőkepiacra. A bizonytalan befektetői hangulat az európai tőzsdék mellett, enyhébb mértékben ugyan, de a tengerentúli és ázsiai piacokat is érintette.

A BUX index jelentős visszaesést produkálva 39 397 ponton zárta a hónapot, amely 9,4 százalékos csökkenést jelent áprilishoz képest. A legmagasabb értéket május 3-án produkálta a BUX index, ekkor 43 593 ponton zárt.

BÉT_forgalmi_adatok_202205_1

A hazai blue chipek közül ismételten az OTP Bank bizonyult a húzóerőnek. A bankpapír több mint 262,5 milliárdos forgalmat bonyolított le májusban, amely a teljes részvénypiaci forgalom legnagyobb részét, vagyis 65,7 százalékát adta. A második helyen végül MOL zárt 85,4 milliárd forinttal, amelyet a Richter követett 39,4 milliárdos eredménnyel. Utóbbi részvényárfolyama emelkedni tudott májusban, 1,2 százalékkal áprilisi záróértéke fölé kerekedve.

BÉT_forgalmi_adatok_202205_2

Májusban az azonnali részvénypiac összességében 399,5 milliárdnyi forgalmat bonyolított le, amely átlagosan 18 milliárd forintot jelent egy napra levetítve.

A hónap az események tekintetében is mozgalmasnak bizonyult, összesen 3 új kibocsátóval bővült a Budapesti Értéktőzsde részvényszegmense. A napelemrendszerekre specializálódott EU-Solar és a kiberbiztonság területén aktív ViVeTech részvényeivel a BÉT Xtend piacán kezdődött meg a kereskedés, míg a humánerőforrás-szegmenst képviselő eSense papírjai a szabályozott piacon, a Standard kategóriában debütáltak.

BÉT_forgalmi_adatok_202205_3

A befektetési szolgáltatók közül májusban újfent a Wood&Company zárt az első helyen, a társaság 236,7 milliárdos forgalmat bonyolított a hónapban. A második helyen a Concorde végzett 188,8 milliárdos forgalommal, míg a harmadik helyet az Erste Bank szerezte meg közel 125,6 milliárd forintos eredménnyel.

Jelentős mérföldkőnek tekinthető továbbá a tőzsdetagok körében, hogy a magyarországi gyökerekkel rendelkező, globális elérésű befektetési szolgáltató, az Interactive Brokers árjegyzésével bővült a BUX ETF.

BÉT_forgalmi_adatok_202205_4.png

Az árupiacon áprilishoz képest enyhe visszaesés volt tapasztalható, a határidős gabona szekció 876 millió forintos forgalmat bonyolított le májusban. A teljes forgalomból 90,4 százalékkal a fenntartható takarmánykukorica részesült a legmagasabb mértékben, összesen 791,6 millió forinttal, amelyet a fenntartható takarmányárpa és az euro búza követett 8,1 és 1,5 százalékkal.