A mai napon ünnepélyes ceremónia keretein belül debütált a DM-KER a BÉT szabályozott piacán, amelynek nyomán a társaság részvényei az ezzel már 17 kibocsátót számláló Standard kategóriában kereskedhetők. A szimbolikus csengetésen a DM-KER Nyrt képviseletében Kocsy Barnabás vezérigazgató és Szegedi Judit vezérigazgató-helyettes, illetve a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, Máté-Tóth István is részt vett.

A Magyar Nemzeti Bank március 8-án hagyta jóvá a DM-KER korábban kibocsátott, és a BÉT Xtend platformra bevezetett részvényeinek szabályozott piacra történő átsorolásához szükséges tájékoztatót. A határozat értelmében a 126.231.000 darab, egyenként öt forint névértékű, dematerializált törzsrészvény a Standard kategóriában lesz elérhető.

A 2008-ban alapított DM-KER kimagasló eredményeket ért el az építőipari- és mezőgazdasági gépek értékesítésében. Az eszközök forgalmazásán túl a társaság az alkatrész-értékesítésben és a szervizelésben is érdekelt. A teljes mértékben magyar tulajdonú vállalkozás dinamikusan növekszik, emellett olyan, a szegmensben elismert márkák hivatalos és kizárólagos hazai forgalmazója és javítóműhelye, mint a Csehországban gyártott Bobcat és a dél-koreai Doosan.

A DM-KER és a BÉT története több évvel ezelőtt kapcsolódott össze. A társaság 2018-ban mutatkozott be a BÉT dinamikusan növekvő, tőzsdeaspiráns középvállalatokat felsorakoztató kiadványában, a BÉT50-ben, majd szintén ugyanebben az évben csatlakozott a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport által közösen szervezett vállalatfejlesztési képzéshez, az ELITE Programhoz. A DM-KER a tőzsdei megjelenés kapujában, a bevezetést elősegítendő a Mentor Program keretében elérhető támogatásra is sikeresen pályázott. Ezt követően a társaság értékpapírjaival 2020 januárjában indult meg a kereskedés a középvállalati igényekre specializált BÉT Xtend platformon. A tranzakció során többek között a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap is részesedést szerzett a társaságban.

A DM-KER-nél azt valljuk, hogy a fejlődésben sosem szabad megállni, ez egyaránt igaz az üzleti tevékenységre és a tőkepiaci jelenlétre is. A szabályozott piacon való megjelenésünk hűen tükrözi elkötelezettségünket a tőkepiacot jellemző transzparencia tekintetében is. Reméljük, hogy meglévő kis- és intézményi befektetőink mellett újabb hazai és külföldi intézmények is bizalommal fognak felénk nyitni befektetéseiket illetően. Szeretnénk, ha a vállalat részvényeit néhány év múlva már a prémium kategóriában jegyeznék, ehhez ma megtettük az első lépést."

mondta el a szintlépés kapcsán Kocsy Barnabás, a DM-KER Nyrt. vezérigazgatója.

Büszkeséggel tölt el, hogy rövid időn belül egy újabb kibocsátó emelkedett ki a BÉT Xtend mezőnyéből. Csakúgy, mint a kategórialépést decemberben végrehajtó Megakrán, a DM-KER elmúlt években bejárt útja is mintaszerűnek tekinthető a hazai tőkepiacon, legyen szó a pénzügyi növekedésről, vagy éppen a szervezetfejlesztésről. A Budapesti Értéktőzsdénél a továbbiakban is azon fogunk dolgozni, hogy minden támogatást megadjunk a tőkeági forrásbevonásra a növekedés eszközeként tekintő vállalatok számára.”

– jelentette ki Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese.