Könyvtárbelépő, internethasználati lehetőség, nyilvánostelefon- egyenleg, beléptetés minden helyiségbe, sőt még fizetési lehetőségek is sorakoztak a Hollandiában bő két évtizeddel ezelőtt tanuló Alex, azaz Kiss Sándor iskolai azonosító kártyáján. A fiatal közgazdász el is csodálkozott rendesen, hiszen abban az időben járunk, amikor még a számítógép sem volt túl régi használati tárgy, az internetet is alig kapta fel a sajtó, a többség még azt sem igazán tudta, hogy eszik vagy isszák a world wide webet.

A Barion fizetési szolgáltató ötletének a gyökerei azonban egészen eddig nyúlnak vissza. Persze akkoriban még az eBay is éppen csak megalakult, a PayPal sem létezett, és a Google is csak három évvel később indult el. Ilyen környezetben a mai Barion el sem képzelhető, így hát ugranunk is kell egyet az időben. Kiss Sándor és Bíró Tamás (alias kisTom) webfejlesztéssel kezdett el foglalkozni. Nem is akárhogyan, hiszen ebben a műfajban az egyik legnagyobb hazai vállalkozást indították a kilencvenes évek közepétől, Sense/Net néven. Fejlesztettek weblapokat kisebb-nagyobb szereplőknek, például a jegybanknak vagy a T-Online-nak, s a cég egy évi 400 milliós forgalmú netes középvállalattá nőtte ki magát, azaz bőven megvolt a vállalkozói tapasztalat az alapítóknál. A Barion pedig lényegében az alaptevékenység mellett tudott spinoff ként felnőni egy hobbiprojektből egy igen komoly, milliárdos társasággá. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

A kezdetekről Bíró Tamás mesél még: a Karinthy Frigyes Gimnáziumból indult baráti társaság Tamás és Sándor koordinálásával két évtized alatt egy erős webfejlesztő céget épített, de a több lábon állás jegyében 2013 táján újra felelevenítették a hollandiai kártyás emlékeket, és elhatározták, hogy alkotnak egy mindent egyben mobiltelefonos fizetési megoldást. Ez lett a Barion első verziója. Szerencséjükre előrelátóan, profi n gondolkodtak, és a pénzügyi felügyelettől egy úgynevezett e-money- (e-pénz-) engedélyt kértek. Ehhez kétszázmillió forintnyi tőkemegfelelésre volt szükség, azaz nagyon jól jött a Sense/Net háttere. Mindehhez kiváló jogászt is találtak, így már 2013 végére meglett a hatósági engedélyük, 2014 tavaszán pedig elindult a kifejlesztett szolgáltatás. Ennek lényege az volt, hogy az előre feltöltött egyenleg egy mobiltelefonos applikációban e-pénzként megjelent, az elfogadóhelyek pedig egy kis, pendrive-szerű minieszköz segítségével alkalmassá tudták tenni pénztárgépeiket a Barion elfogadására. Ezzel azonban megelőzték a korukat. „Fél évig »marketingeltem« mindenütt a megoldást, de senkit sem érdekelt rajtunk kívül, senkinek sem kellett, így hamar beláttuk: másra kell használni a fejlesztést” – meséli Tamás. Mivel ekkor még nem volt befektetőjük, nagyon jól jött a korábbi üzleti tapasztalat, a jó érzék. Webáruházaknak kezdtek a meglévőknél olcsóbb és egyszerűbb fizetési lehetőséget kínálni a Barionnal. „A PayPalt csináltuk meg, csak a Google adatvezérelt üzleti modelljét húztuk rá” – foglalja össze frappánsan Tamás az üzleti elképzelések módosulásának a lényegét.

Ezzel tehát 2015 júniusára megszületett egy olyan elektronikus pénzügyi tranzakciókat kezelő vállalat, amely kártya- és szolgáltatófüggetlenül képes online fizetéseket kezelni, kifejezetten jó kondíciókkal. Nem is csoda, hogy viszonylag hamar, már 2016 közepén átlépte az ezret a kereskedő partnerek száma (erről lásd grafikonunkat is).

Amiben még szintén innovatív, kiemelkedő munkát végzett a Barion alapító-vezetői köre, az a tőkebevonások alakítása. Mivel egy igen vonzó, rakétasebességgel bővülő globális iparágban működnek, tapasztalataik és sikereik is voltak, így a befektetők részben náluk kopogtattak. S mivel a Sense/Net nyereségének egy részét is be tudták forgatni, nem volt muszáj túl korán, rossz értékelés mellett tőkét bevonni. Ehelyett zárt angyal befektetői kört szerveztek, melyben pár százalékos részesedésért sikerült négy magánszemélytől összesen 200 ezer eurót (60 millió forint) bevonni. „Elmagyaráztuk a befektetőinknek, hogy jobban járnak egy többmilliárdos cég pár százalékával, mint ha a vállalat harmadát- felét megkapnák, de megrekednénk a pár száz milliós értékelésnél. Abból indultunk ki, hogy a Series A körben minimum 2,5-3 milliárdos értékelést akarunk elérni” – meséli Bíró Tamás.

Nem is tévedtek, mert 2016-tól, a növekedéssel párhuzamosan mentek a második körös tőkebevonásról a tárgyalások. Ebben ráadásul a négy üzleti angyal egyikének, az IND-ből ismert Pecsenye Rolandnak a kapcsolatrendszere is segített. Ám egy nagy tranzakció hosszú idő, így a 200 ezer mellé további 160 ezer eurót vontak be két újabb angyal befektetőtől, egy secondary offering keretében. Ekkor csatlakozott az IT-világban jól ismert Nemes Dániel is a befektetők, valamint az igazgatóság tagjainak a sorához. (A secondary offering annyit jelent, hogy a meglévő tulajdonosok adnak el a részesedésükből az adott tőkebevonási körben.)

barion-infograf

Ez az áthidaló forrás igen jól jött, két okból is. Egyrészt adott plusz egy évet a nyugodt működésre, másrészt pedig ezen részvényeladás értékelésében beállították a nyolcmillió eurós cégértéket, amely aztán egy Series A nagybefektető számára is irányadó volt. A nagy deal végül 2017 decemberében össze is jött, hiszen a leggazdagabb cseh milliárdos, Petr Kellner holdingjához tartozó Home Credit nem kevesebb mint hatmillió eurót invesztált a magyar startupba. Ezzel a közel kétmilliárd forintos tőkebefektetéssel pedig rögtön a legértékesebb hazai startupok közé került a Barion. Mindjárt a négy nagyot (Prezi, Ustream, LogMeIn, NNG) követő mezőnybe, az olyan nagy cégekkel kis híján egy súlycsoportba, mint például a pár évvel korábban tőkét bevonó IND vagy BalaBit középvállalatok. A Bariont ugyanis a tranzakció hozzávetőleg hárommilliárd forintra értékelte, köszönhetően a vázolt innovatív tőkebevonási stratégiának.

Persze a pénz két részletben érkezik, célok teljesüléséhez kötött, ahogyan ez természetes az iparágban, illetve az ilyen befektetéseknél. Ám ami lényeges, hogy az igen erős cseh partner révén valóban gőzerővel indulhat be a cég nemzetközi karrierje. Első körben természetesen Csehország, Szlovákia, Németország és Ausztria lesz a célpont, ahol már olyan nagy nemzetközi szereplőkkel is versenyezniük kell majd, mint a PayPal, a Stripe vagy a cseh GoPay. A most felpörgő nemzetközi terjeszkedés és a növekvő fejlesztési feladatok révén tizenötről pár hónapon belül harmincfősre tervezik fejleszteni a csapatot. Mi több, 2019 nyarára egy még nagyobb, Series B befektetési kört is szeretnének tető alá hozni, amellyel már könnyen beérhetnék akár az említett IND vagy BalaBit korábbi befektetési értékelését, visszavonhatatlanul helyet kapva a top 10 hazai technológiai középvállalat mezőnyében.

barion.PNG