Kevés az olyan céges sikertörténet, amelyben az alapító több mint két évtized eredményes működést követően az eladás mellett dönt, majd pár esztendő után, családi biztatásra vissza-vásárolja a vállalkozás egy részét. A Somogyi Elektronic alapítója és egyik tulajdonosa, Somogyi János 2014-ben határozott úgy, hogy ismét élére áll közel hét évvel korábban eladott társaságának. A kihívás adott volt: alapjaiban kellett átszervezni és megújítani a válság során veszteségbe fordult vállalatot. Ezt segítette a generációváltás is: idősebbik fia, a változásmenedzsmentben otthonosan mozgó Zsolt ügyvezetőként irányítja a családi cég modernizálását.

A tévé- és rádióműszerész Somogyi János korán a saját lábára állt, már 1978-ban elkezdett maszekként dolgozni – és jó vállalkozói szemmel szúrta ki a piaci rést az akkori szűkös lehetőségek között is. Oktatástechnológiai eszközöket, azaz írásvetítőket, magnókat, diavetítőket javított – az ehhez szükséges alkatrészeket pedig egyetlen boltban lehetett csak beszerezni akkor, az is Budapesten volt, és mindig 10-15 méteres sorok álltak a bejárat előtt. Kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy Győrben is elkelne egy ilyen üzlet. Végül 1981-ben, hosszú engedélyezési folyamat után meg is nyitották kiskereskedelmi egységüket a belvárosban, amely azóta is üzemel – igaz, már inkább csak mutatóban működtetik, mert azóta átálltak a nagykereskedelemre.

A rendszerváltás után aztán kitárult a világ – ekkoriban kezdték az importot és közvetlenül keresték meg a kínai, tajvani cégeket, amelyek már akkor is élenjártak az elektronikai cikkek gyártásában. Egyébként most is nagyrészt távol-keleti partnerekkel dolgoznak, 85 százalékban innen szerzik be az árukat – de vannak török, svéd és luxemburgi beszállítóik is. Folyamatos a 2500-3000 aktív termékből álló árukészlet megújítása, évente 300-500 új produktumot vezetnek be. Mivel egy-egy cikk mintegy hat hónappal azután kerül a polcokra, hogy döntöttek a forgalmazása mellett, nehéz a trendek előtt járni, ezért fontos ráérezni a vevői igényekre. A széles raktárkészlet mellett a legnagyobb erősségük a pontosság és a gyorsaság: 24 órán belül mindenhol ott van az árujuk, mindenkivel magas színvonalú, kölcsönös előnyökön alapuló partnerség kialakítására törekednek.

Értékesítési stratégiájuk fókuszában a fogyasztók kiskereskedőkön keresztül történő elérése van, mintegy kétezer partnerrel dolgoznak országszerte és külföldön is. A később alapított webáruházuknak is az az elsődleges funkciója, hogy rendelési felületet biztosítson a viszonteladóiknak. Nagyon vigyáznak rá, hogy ne ígérjenek alájuk, ne támasszanak versenyt nekik – ezt kikötik a webáruházas partnereikkel való megállapodásokban is. Emellett stratégiai beszállítói a Magyarországra a kilencvenes években egymás után betelepülő multinacionális cégeknek, barkácsáruházaknak.

somogyi-infograf

A magyarországi sikerek nyomán úgy döntöttek, hogy a külpiacokon is szerencsét próbálnak – mára az export a forgalom 15-20 százalékát teszi ki. Még a 2000-es évek közepén alapították román és szlovák leányvállalatukat, amelyek közül az előbbi egy 22 milliós, fejlődő piac, és nagy potenciált látnak benne hosszabb távon. Emellett szállítanak Csehországba, Szlovéniába, Horvátországba, Szerbiába és Boszniába is.

Bár jól ment az üzlet, Somogyi János a válság előszelét megérezve mégis az exit mellett döntött, és 2007-ben eladta cégét egy magyar érdekeltségű pénzügyi befektetőcsoportnak. A visszavásárlásig eltelt közel hét évben más területen – a devizakereskedelemben és az ingatlanbizniszben – kamatoztatta üzleti tudását, fiai pedig tanulmányaikat folytatták és más vállalatoknál szereztek munkatapasztalatot. Amikor 2014-ben a befektető-tulajdonos a növekvő forgalmú, de negatívba fordult eredményességű társaságot visszavásárlásra ajánlotta neki, összehívták a családi tanácsot és közösen úgy döntöttek: belevágnak. Ebben nagy szerepe volt az érzelmi töltetnek is, amit a cég és a dolgozók sorsa iránt éreztek. Ahogy Somogyi Zsolt fogalmazott: „Az S betűs logó mellett nőttünk fel.” Megfontoltan, ötvenszázalékos tulajdoni hányad visszavásárlása mellett vették át az operatív irányítást. Zsolt, az idősebbik fiú lett az ügyvezető a cégnél több mint húsz éve dolgozó Ujvári Mártával együtt. A családfő tanácsadóként segíti a cég irányítását, kisebbik fia, Somogyi Tamás a műszaki és projekt-menedzseri feladatokban vesz részt. Felesége, Somogyi Erzsébet pedig az eredményes működéshez elengedhetetlen szilárd hátteret biztosítja.

Most, négy évvel később már ki lehet jelenteni: sikeres volt az átszervezés. A számok magukért beszélnek: forgalmuk évente átlagosan 15 százalékkal nő, nyereségük is stabilan közelít a 800 millió forinthoz; ez év tavaszán pedig egy új, 2500 négyzetméteres raktár építésébe fogtak a meglévő, 7500 négyzetméteres bázisuk mellett.

Ahogy jöttek-mentek a piaci trendek, a termékkör is rengeteget változott az évek során. Erősek a karácsonyi dekorációban – a Somogyi márkát sokan a különböző fényforrások, LED-füzérek és egyéb dekorációs termékek miatt ismerhetik –, de a hangtechnika is nagyon hangsúlyos, amelyre saját márkát hoztak létre, a SAL-t (Somogyi Audio Line). Másik nagy márkájuk a Home by Somogyi, amely a háztartási elektronikai cikkeket tömöríti – ezen a területen egyébként az okostermékek terjedése a legújabb trend. A nyári időszakban pedig drukkolnak a melegfrontoknak, hiszen akkor jól fogynak a hűtőberendezések, ventilátorok, egy szezonban akár százezer darabot is eladhatnak belőlük. A jövőben a legkisebbeket is megszólítják: magyar mesehősökkel bővítenek a gyerekvonalon, így nemsokára Bogyó és Babóca, Vuk és dr. Bubó is megjelenik a termékeiken. 

Nem egyszerű jó, megbízható minőséget szállító gyártókat találni – említette az egyik legnagyobb kihívást Somogyi János. Hiába kapják meg egy-egy márka disztribúciós jogát az előállítótól, az mindig dönthet úgy, hogy mégis áthelyezi jelenlétét Európába, és a saját kezébe veszi az értékesítést – ezzel pedig leszorítja az árakat, így ők mint nagykereskedők kiesnek a versenyből. A Somogyi Elektronicnál is érezhető a munkaerőhiány, azonban 2014 óta mégiscsak sikerült negyven embert felvenni különböző pozíciókba, így száztízre növelték a létszámot a cégnél, pedig jelentős a régióban az osztrák piac elszívó hatása is. Ennek nincs nagy titka Somogyi Zsolt szerint. Elég hozzá, hogy korrekten állnak a munkavállalókhoz, odafigyelnek a bérekre, az ösztönző rendszerre és a kommunikációra, kiszámíthatóságot és vonzó karrierlehetőséget biztosítanak a számukra. Egy nagy családként dolgoznak együtt a sikerekért.

 Somogyi Elektornic.PNG