békebeli fújtató képe, vagy a muzikálisabbaknak egy orgonáé. Egy iparban te­vékenykedő cég, mint amilyen a Győr-Moson-Sopron megyei Halásziban működő Hafner Pneumatika Kft. is, nyilvánvalóan jóval több megoldási javaslattal állna elő a nyertes válaszhoz. A vállalat ugyanis pneumatikus szelepek, munkahengerek fej­lesztésével, gyártásával, valamint a pneumatikus rendszerek­hez szükséges további elemek kereskedelmével foglalkozik. Többségi tulajdonosai a német alapító családtagjai, mellettük a négy magyar tulajdonos mindegyikének 5-5 százaléka van. A magyar gyökerekkel rendelkező Hafner Erik nyugdíjasként tért vissza Németországból hazánkba, és 1991-ben alapította meg a vállalkozást. A cég először zártszelvénybilincseket készí­tett asztalok és polcok összefogatásához, ezután álltak át foko­zatosan – egy régi, németországi kapcsolatnak köszönhetően – a szelepgyártásra.

Saját fejlesztőmérnököt vettek fel, majd Hafner Erik szabadal­ma alapján egy a korábbitól eltérő tömítési elven működő szelepkonstrukciót dolgoztak ki, amelynek jóval nagyobb a garantált élettartama. Az újító gondolat az volt, hogy a tömí­téseket tartó rézgyűrűk között a szelepkamrákat elválasztó gumit úgy méretezzék, hogy mozogjon. Ezáltal csak a tolattyú mozog, és kizárólag akkor tömít, amikor nyomás alá ke­rül. A hosszabb élettartamot az garantálja, hogy nincs kitéve folyamatos súrlódásnak – mondta Ujváry Gergely, a Hafner Pneumatika ügyvezetője. Eddig ötmillió kapcsolásig vállaltak garanciát, az új ISO-szabvány szerinti mérésük több mint tíz­millió kapcsolásig működik a megengedett szivárgási mér­tékkel.

A cég baráti mikrovállalkozásnak indult, és mindenki részt vett minden munkafolyamatban, a legjobb tudása sze­rint. Jelenleg százan dolgoznak a társaságnál, amelynek az in­duláskor öt dolgozója volt. Eddig összesen kb. 3 000 000 sze­lepet gyártottak, és több mint negyven országba jutott el a termékük. A magyarországi értékesítést Halásziból irányítják, de Németországban is van raktáruk és értékesítési részlegük is.

A vállalat hagyományos gépparkkal, régi eszterga-, illetve marógépen kezdett dolgozni, de folyamatosan fejlesztettek. Ma már nagy számban CNC-gépeket használnak. A társaság történetében a legnagyobb kihívás a 2008-as válság mellett a szelepgyártás beindítása volt. Később sem unatkoztak. A krízis kirobbanását követően például arra összpontosítottak, hogy ha rövidebb munkaidőben is, de megtartsanak minden kollé­gát. „Kis szériában sok szelepet kézzel szerelünk, akár egyda­rabos rendeléseket is elfogadunk. A termékpalettánk több tíz­ezer tételből áll. A járműiparnak több tízezres darabszámban értékesítünk, de az olaj- és a gázszektorban is sok fogy a sze­lepszigetekhez tartozó mágnesesen vezérelt termékeinkből. A papíriparnak néhány ezres tételben adunk el árut. Az egész­ségügyi és a gyógyszeripari szektor szintén egyre nagyobb ve­vőnk, itt az előírások miatt a saválló termékek kedveltek. külföldön a különböző biztonsági szelepeket is sokan veszik, de ezek itthon nem terjedtek el igazán. Méret szerint a 16x22x47 milliméterestől a 40x80x272 milliméteresig terjed a palettánk, ám a kereskedelmi produktumok közt 10 milliméter átmérő­jű kompakt szelepek is vannak” – tette hozzá Ujváry Gergely.

Hafner.jpg

A termékeik nagyon sok területen előfordulnak. A leg­hétköznapibb módon a benzinkutak abroncsokat levegő­vel feltöltő állomásain lehet találkozni velük, ahova vezérlő­szelepeket gyártanak. Az autóbuszok, valamint a metrókocsik ajtajainak a nyitását és zárását működtető rendszerekhez is gyártanak alkatrészeket. Egy hazai előállítású buszkonstrukció esetében például két szelep funkcióját egyetlenegyben öt­vözték. Teherautók és vonatok fékrendszereihez, de a vonat­kürtökhöz is van szelepes megoldásuk. A hajózás területéről szintén sok megrendelésük van.

A pneumatika népszerűsége az automatizálás térhódításával egyre jobban nő. A megrendelők azért szeretik, mert egy a fel­használásnak megfelelő szűrőszett beszerelése után környe­zetszennyezés nélkül alkalmazható az eljárás. Az Ipar 4.0-hoz szükséges távoli vezérlést mind többen keresik. Az ügyfelek a laptopjukról vagy akár a telefonjukról könnyedén üzemel­tethetnek egy sűrített levegős rendszert. „A pneumatikai pi­acon igyekszünk lépést tartani a legújabb fejlesztésekkel, de az világos számunkra, hogy a világpiac legnagyobb szereplői­vel nem tudjuk felvenni a versenyt a fejlesztések területén. Ne­künk most négy fejlesztőmérnökünk van, akikkel konkrét fej­lesztési igények kielégítésére fókuszálunk” – fűzte hozzá Ujváry Gergely. „A minőségi termékek előállítására nagyon nagy fi­gyelmet fordítunk, nem Kínából importálunk alkatrészeket. Mindent mi fejlesztünk és gyártunk, az összes beépített alkat­részünk, alapanyagunk az EU területéről származik. Minden szelepünket és munkahengerünket egyesével ellenőrizzük, mind funkció, mind pedig szivárgás tekintetében. Az értéke­sítőink nemcsak eladók, hanem műszakilag is jól képzett szak­emberek. A helyszínen tudnak kapcsolási rajzot olvasni, látják a gép funkcióját, s helyben képesek megoldást ajánlani, akár a háttértámogató csapatunk segítségével. Kiemelt figyelmet fordítunk a vevői igények kielégítésére is, cégünknél a vásárló központi helyen szerepel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Az év gyára versenyen 2017-ben és 2018-ban is bejutot­tunk a legjobb három közé a fogyasztói elégedettség kategó­riában” – húzta alá az ügyvezető.

A Hafner Pneumatika tőkeerős cég, a fejlődéshez szükséges finanszírozáshoz elegendőnek tartják a tulajdonosok által vis­szaforgatott nyereséget. A társaság még sohasem vett fel hitelt, kivéve, amikor a pályázati támogatásokhoz előírás volt. A társa­dalmi felelősségvállalásra szintén figyelnek. Halásziban a helyi óvodát, iskolát is támogatják, valamint a focicsapatot. A térsé­gi katasztrófavédelemmel szintúgy kapcsolatban vannak, de a mosonmagyaróvári nemzetközi hegedűverseny megrendezé­sét is rendszeresen segítik, s a Moson Big Band fúvószenekart szintén támogatják. Ezzel alapvetően az a fő céljuk, hogy a kör­nyezetükben is tisztában legyenek a cég jelenlétével.

hafner.jpg