Az építkezést itt szó szerint (is) kell érteni, hiszen a 34 milli­árd forint feletti árbevételt elérő hazai vállalat az ország egyik leg­nagyobb magántulajdonú ingatlanfejlesztő és -befektető cége a kereskedelmi ingatlanok piacán, vagyis az irodai, ipari és logiszti­kai, kiskereskedelmi és szállodaszektorban. Ezen túlmenően két évvel ezelőtt teljessé vált a portfólió a lakószegmensbe történő belépéssel, és most már a negyedik lakóparkfejlesztésüket való­sítják meg és értékesítik.

A WING Zrt. első emberének, társalapítójának a története majd­nem a rendszerváltásig nyúlik vissza. Ezután nem sokkal végzett ugyanis Bécsben a New York-i születésű Noah M. Steinberg, aki kedélyes, magyarul is könnyed stílusban kommunikáló, még­is profi, határozott és messzemenőkig korrekt üzletember. Dip­lomatakarrierre készült, Amerikában a neves Princetoni Egyetem nagy presztízsű Woodrow Wilson School of Public & International Affairs képzésére járt. Ezt elvégezve vetette az élet a nagy átalaku­lások alatt álló Közép-Európába. A fiatal Noah M. Steinberg még a bécsi Diplomáciai Akadémia kollégiumában, egy ottani szoba­társa révén ismerte meg Veres Tibort, a Wallis Csoport alapítóját, a barátságuk pedig jelentősen befolyásolta későbbi pályájának ala­kulását. Rövidesen Magyarországra költözött, csatlakozott a Wal­lishoz, ahol több területen sikerrel látott el menedzsmentfelada­tokat, majd a kilencvenes évek közepére a Pannon GSM-nek, a Telenor Magyarország elődjének lett a kereskedelmi és marke­tingigazgatója.

A kilencvenes évek vége felé, az ingatlanboom közeledtét jó érzékkel felismerve, más vizekre is eveztek az akkor már egyre erősödő csoportnál, ezért alapították meg a WING-et. Az „induló­tőkét” a Wallis ingatlanjai jelentették a Váci úton, ahol akkor kezd­tek gombamód szaporodni az újabb épületek; a mai értelem­ben vett modern ingatlanpiac ez idő tájt bontogatta a szárnyait. Akadt ugyan modern bérirodaház, de kevés nemzetközi cég me­részkedett a kiforratlan budapesti piacra. Ennek köszönhetően az épülőben lévő WING egyre több nagyvállalati ügyfelet nyert meg. Ez a háttér pedig remek lehetőséget biztosított arra, hogy már a legelső időktől kezdve a legjobb szakemberekkel dolgoz­zanak együtt. Ez a csapat jelentette az alapot ahhoz, hogy mára piacvezető hazai tulajdonú irodafejlesztővé váljanak.

De ne siessünk ennyire előre a történetben. Egyelőre az ezredfor­dulón járunk, amikor is a WING hamar a „mély vízben” találta ma­gát, hiszen nagyvállalati ügyfeleket kellett kiszolgálnia nemcsak a Váci úti irodaházak kapcsán, hanem az ország első igazi nagy, modern logisztikai központjában, a Harbor Parkban is. Utóbbi több mint 100 ezer négyzetméternyire bővült 2000 után, több díjat is elnyert, és 2005-ben végül a ProLogis vásárolta fel. Mind­eközben hasonló mérföldkőnek számított a WING életében a Da­nubius ház két irodaépületének a felépítése az akkor frissen át­adott Duna Plazával átellenben.

Azóta persze sok óriási és kisebb fejlesztést adtak át, melyek össz­területe meghaladja az egymillió négyzetmétert, amelyből csak az irodafejlesztés 580 ezer négyzetméter. Ráadásul ma ismét nem kevesebb mint 325 ezer négyzetméternyi újabb beruházás van a „csőben”. A hazai tulajdonú cégnél az elmúlt két évtized alatt mindvégig a legmagasabb szintű értékteremtés volt a cél. Mint az elnök-vezérigazgató mondja, ez kezdettől fogva fontos szem­pont volt, ami alatt építészeti, funkcionális és társadalmi értéke­ket kell érteni. A partnerektől kapott visszajelzések alapján pedig a cég első embere kifejezetten büszke a még a nehéz időkben is a tisztességen alapuló vállalati kultúrára, a 2008-as pénzügyi vál­ság éveiben változatlanul fegyelmezetten fizető WING-re.

Mindehhez az is kellett, hogy már a kétezres évek elejétől ala­pos és megfontolt, egyúttal konzervatív befektetési politikát foly­tassanak. Ez igaz volt az olyan, 2008 előtti fejlesztésekre is, mint az egykori Egri Dohánygyár területén kialakított Agria Park bevásár­lóközpont, az Átrium Park vagy a Budapesti Corvinus Egyetem új Duna-parti épülete. „A krízis előtti, dinamikus években is csak ak­kor indult el a fejlesztés, ha egy-egy ház harmadára-felére meg­voltak a bérlők. Úgynevezett spekulatív, tehát előbérlők nélküli in­gatlanfejlesztésbe nem fogtunk bele” – húzta alá a vezető.

Később ugyanez a konzervatív és kellően óvatos hozzáállás volt az, amely a 2008-as nehézségeken is átsegítette, átlendítette a WING-et. „A több lábon állás fontos alapja annak, hogy minden gazdasági környezetben stabil tudott maradni a vállalat” – hang­súlyozta Noah M. Steinberg. Majd hozzátette: hiszen amíg az in­gatlanfejlesztési terület lassult, addig nemcsak hogy elő tudták készíteni a projekteket egy jobb idő reményében, hanem az in­gatlan-bérbeadás és -üzemeltetés folyamatos, kielégítő bevételt jelentett. Ezenkívül az „óvatos” hitelarány és a spekulatív fejleszté­sek hiánya szintén segített, s persze az is, hogy nálunk nem ala­kult ki például a a spanyolhoz hasonló buborék.

wing.jpg

A külső nehézségek tehát csak tovább erősítették az ingat­lanvállalatot, így épülhetett fel az E.ON székháza. Nagy előnyük volt, hogy stabil cég lévén az engedélyek és a tervek megvoltak a Váci úti ingatlanra. Ráadásul nem ez volt az egyetlen nagy pro­jektjük a nehéz időkben. Még 2012-ben építették a remek XII. kerületi lokációban lévő Hegyvidék Bevásárlóközpontot, s nem sokkal később a Morgan Stanley befektetőcégével és a CC Real­lal együtt beszálltak a MOM Park bevásárlóközpontba is. Ez utób­bit jelentős profittal értékesítették nemrég, hogy biztosítsák a for­rást a további fejlesztéseikhez. Néha kivételes módon bukkannak újabb lehetőségekre. A mai Skylight City irodaház korábbi tulaj­donosai például a válság éveiben mindennel próbálkoztak. Az abban az időben szinte üres lakásfelszerelési pláza, akkori ne­vén Material Center alagsorában gokartpálya üzemelt. Noah fia ott rótta a köröket egy gyerekzsúr során, amikor édesapja alapo­san körülnézett az épületben, és meglátta benne a lehetőséget. Ez az épület a tulajdonos „sokadik felszámolása” után a WING-é lett, megújult, funkcióját tekintve átalakult, és ma 100 százalékos bérbeadottsággal üzemel irodaházként.

A közelmúlt legfontosabb, mérföldkövet jelentő fejlesztése az or­szág legnagyobb egy épülettömbben megvalósult irodaházá­nak, a Magyar Telekom és a T-Systems közös, ikonikus új székhá­zának a felépítése volt. Szintén kiemelkedő, egyben hiánypótló beruházás volt az Ibis Styles Budapest Airport Hotelnek, az or­szág legelső repülőtéri szállodájának a felhúzása. Ezen túlmenő­en Budapesten és környékén számos üzleti, logisztikai centru­mot is fejlesztettek, mint például a Dél-pesti Üzleti Parkot, az East Gate Business Parkot, továbbá nemrég vásárolták meg a Login Business Parkot. Ezzel párhuzamosan egyre aktívabb a befekte­tési tevékenység. Az utóbbi időkben számos irodaépülettel bő­vítették az ingatlanportfóliójukat. Kiemelendő az Infopark, amely­nek immár B, C, D és I épülete is a WING tulajdonában van. Az elmúlt évek fontos fejleménye: a LIVING ernyőmárkájukkal a lakó­ingatlan-fejlesztők közé is beléptek, és immár a negyedik társas­házprojektjüket értékesítik. Fontos irány, a következő nagy mér­földkő a társaság életében a nemzetközi terjeszkedés, de ebben is igen konzervatív politikát folytatnak. Tavaly két irodaházat vá­sároltak Szófiában, s a bolgár fővároson kívül is keresik a lehető­ségeket. Elsősorban Magyarországon, Budapesten és környékén keresnek telkeket, épületeket, lehetőségeket. Tőkével nemcsak az erős tulajdonosi háttér, hanem a fejlett tőkepiaci „affinitás” okán is el vannak látva. Az ingatlanpiaci cégek közül elsőként indítottak kötvényprogramot, amelynek a sikerét bizonyítja, hogy azóta köt­vénycserére és újabb kibocsátásra is sor került.

A jövő fejlesztései közt a Telekom székháza melletti 42 ezer négyzetméteres Liberty irodaházat és a Városliget környékét ér­demes kiemelni. A megújuló közpark és a sok kulturális intéz­mény az elnök-vezérigazgató szerint még jobban felértékeli majd a környéket. Ezért is vásároltak két fontos épületet a ligethez közel. Egyrészt a Dózsa György úton a Liget Centert, s kissé távolabb, a Gizella úton a Siemens irodatömbjét, amely továb­bi fejlesztési lehetőségeket rejt. „Magyar vállalatként célunk, hogy világszínvonalat képviseljünk az ingatlanfejlesztésben. Büszkék vagyunk arra, hogy húsz év alatt jelentősen hozzájárultunk Bu­dapest arculatának a formálásához, és hogy ezzel a szakértelem­mel a hátunk mögött a jövőben is alakíthatjuk azt” – összegzett Noah M. Steinberg.

A WING-nél igyekeznek a rászorultsági elvre és a hosszú távra szó­ló értékteremtésre koncentrálni, amikor a CSR-projektekről dön­tenek. Az elmúlt másfél évtizedben adománnyal segítették a Ma­darász Utcai Gyermekkórházat, a Jövőbarát Alapítványt, s a WING volt az egyik fő támogatója az SOS Gyermekfalvaknak. A társaság korábban támogatta a Millenáris gyermekprogramjait, s a park­ban található Zöld Péter játszótér megújítása is a céghez kapcsol­ható. Idén pedig a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konfe­rencián belül a BME által szervezett műszaki és kémiai szekciók arany fokozatú támogatója.

wing.jpg