Capriovus Kft..jpg

Dr. Németh Zoltán, a Capriovus Kft. ügyvezető igazgatója

A mezőgazdaságban dolgozó Németh Zoltán és felesége a rendszerváltáskor kapott 77 hektáros földbirtokot kevésnek érezte ahhoz, hogy komoly vállalkozást építsen rá, ezért a szakember más lehetőséget keresett. Némi piackutatás után fedezte fel, hogy a tojásfeldolgozás az országban gyakorlatilag niche piac – vagy, ahogy Németh Zoltán fogalmaz, akkor még nyomokban sem volt. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában viszont elérhető volt a szükséges tudás és a megfelelő technológia is, a cég ezt próbálta hazánkban is meghonosítani.

A tojáspor-feldolgozás központja kezdetben a zalaegerszegi tejipari vállalat üzeme volt, egészen a közelmúltig Budapesten bérelte a törőüzemet és a hűtőraktárat a cég. A törés eleinte manufakturális módon történt, de a volumen növekedésével párhuzamosan, a folyamatot fejlesztették. A porító alkalmazása nagy ugrás volt, az eljáráshoz szükséges gépet nem vásárolták, hanem egy, a Budapesti Műszaki Egyetem által fejlesztett gépet béreltek. Hasonló „szerencsével” jutottak később további berendezésekhez, egy csődbe ment élelmiszeripari cégtől például a piaci vételár tizedéért vettek további feldolgozó berendezéseket. A fokozatosságnak és a folyamatos építkezésnek köszönhetően a cég sosem szorult külső finanszírozásra. „Olyan előfordult, hogy egy-egy nehezebb időszakban később tudtuk csak kifizetni partnereinket – ez is egyfajta hitel tulajdonképpen”, mondja Németh, de banki finanszírozásra nem került sor. Az ágazatban egyébként is jellemző az összetartás, az évek során jó kapcsolat alakult ki a cég és beszállítói, piaci partnerei között, ami olykor megenged némi rugalmasságot.

Kezdetekben a piac bővítése is „manufakturálisan” zajlott. A budapesti üzem azért volt hasznos, mert a fővárosban könnyebb volt eladni a feldolgozott tojást, például tojáslé formájában, amelynek az eltarthatósági ideje rövidebb, mint a poré. A tulajdonos és egy vezetőtársa maguk keresték fel a potenciális partnereket országszerte. „Mivel akkoriban még nem volt internet, így például Google Maps sem, személyesen, egyesével kerestük fel a lehetséges üzletfeleket” – mondja Németh. A mai üzletmenethez képest annyival könnyebb dolguk volt, hogy a piac nem volt annyira szétaprózódott, elég volt a megyei sütőipari vállalatokat felkeresni és velük megállapodni. A Capriovus Kft. legfontosabb felvevőpiacai a cukrászatok, pékségek és tésztaüzemek voltak, amelyek az évek során kiegészültek a szállodaipari, céges és gyermekétkeztetéssel. A vevőik között például vezető gyorsétteremláncok és autógyártó cégek is megtalálhatók, de termékeikkel több ötcsillagos belvárosi szállodát is kiszolgálnak.

BET50_funfact-Caprivous.jpg

 

Akad olyan gyorsétteremlánc, amelynek a cég a kizárólagos tojásbeszállítója, és a lánc szigorú előírásai miatt a vállalatnak külön baromfitelepet kellett létesítenie. Európában egyedülálló, ahogy a cég a vevők igényeihez alkalmazkodik. Készítettek például rántotta alapanyagot az egyik legismertebb ötcsillagos szálloda vezető séfjének elvárásai alapján, vagy olyan tojáslevet cukrászat részére, amellyel a búrkifli megfelelően márványozott.

Bár az árbevétel durván 80 százaléka belföldi értékesítésből származik, és felvevőpiacuk 95 százalékát Magyarország és a környező országok teszik ki, távolabbi piacokon is jelen vannak. Osztrák partnerükkel szinte a kezdetektől együttműködnek, termékeik egy részét rajta keresztül értékesítik Iránba, Japánba, az Egyesült Királyságba és Egyiptomba. A szomszédos országok közül Ukrajna és Románia, mint jelentős tojásfeldolgozók jelentenek nehézséget a a Caprivous Kft. számára, gyenge minőségű, olcsó termékeikkel. „A Balti-államokból is érkezik vizezett, vegyszerekkel és egyéb adalékanyagokkal meghosszabbított eltarthatósági idejű tojáslé, illetve Bulgáriából silány minőségű tojáspor. Ahol a minőség másodlagos, ott versenyhátrányban vagyunk”, mondja dr. Németh Zoltán fia, ifj. Németh Zoltán kereskedelmi vezető.

Az élelmiszerbiztonság kiemelt fontosságú ebben a szegmensben, a cég ezen a téren is előnnyel bír. Jelentős mértékben sikerült növelniük például az egyes feldolgozott termékek eltarthatósági idejét hozzáadott anyagok nélkül, elsősorban technológiai fejlesztések révén. A cég, és Németh másik fia, Csaba, aki a fejlesztésekért felel, szorosan együttműködik a Szent István Egyetemmel, ahol hallgatókkal közösen több innovatív eljárást és terméket hoztak létre. Ezek közül a ToTu tojásfehérje termékcsalád a legkiemelkedőbb, amely komoly piaci potenciállal bír, emellett lehetőséget ad a cégnek, hogy új ágazatokban jelenjen meg, illetve a gyártás és nagykereskedelem mellett közvetlenül a fogyasztót érje el. A tejhelyettesítő termékek (a túrótól a tehéntejig) számos speciális egészségügyi probléma kezelésekor alkalmazhatók, gyógyszeripari felhasználásuk is jelentős lehet, és több szakfolyóiratban is méltatták már elismert orvosok, kutatók.

Az első lépés, hogy stabilizálják a termékeket, majd előkészítsék a gyártásra. Az ehhez szükséges technológiai beruházás a közelmúltban fejeződött be, ezután új stratégiát és több értékesítési csatornát dolgoznak ki.

Az innovációra a koronavírus miatt is szükség van; a járvány miatt idén fordul elő először, hogy a cég árbevétele nem növekszik majd, mondja Németh. Ugyanakkor a tavasszal tapasztalt visszaesést követően a felvevőpiac, ha lassan is, de stabilizálódni látszik. A koronavírus esetleges második hulláma miatti bizonytalanság némiképp nehezíti a tervezést, a családi vállalkozás folytatását illetően azonban nincsenek kérdőjelek. A rendszerváltás óta az iparban dolgozó vállalkozó mindkét fia, Zoltán és Csaba is évek óta a cégben dolgozik, ha édesapjuk nyugdíjba vonul, a folytatás zökkenőmentes lesz, mondja Németh.

BET50_NSR-Caprivous-09.jpg