Nyír-Lift Kft..jpg

Kováts Dániel, ügyvezető igazgató

Kováts Attila már a rendszerváltás előtt is felvonókkal foglalkozott. Cégét, a Nyír-Lift Kft.-t 1990-ben alapította. Az indulás körülményei még szerények voltak. Kezdetben a háza garázsában gyártotta az alkatrészeket, azonban hamar felfigyelt rá, hogy a multinacionális vállalatoknak problémát jelent az egyedi felvonók előállítása. A társaság kezdetben erre a piaci résre koncentrált, és egy idő után nemcsak liftkomponenseket, hanem komplett felvonókat is készített. Az ezredfordulót követően már az Aréna Plázába és a Camponába is a Nyír-Lift berendezései kerültek.

Az uniós csatlakozás után azonban megváltozott a piaci helyzet. A nemzetközi nagyvállalatok átalakították a gyártásukat azzal, hogy saját, speciális kiszolgálókapacitásokat alakítottak ki. A Nyír-Lift többé nem élhetett meg csak a multik kiszolgálásából. A cégnek stratégiai irányváltásra volt szüksége, ezért közvetlenül a piaci szereplőknek is elkezdtek szállítani.

Már 2001-től forgalmazói és gyártói voltak az egyik legnagyobb liftajtót előállító olasz multinak, de a nagy változást a 2007-es év hozta, amikor ezen cég, a Sematic megbízta Kováts Attilát magyarországi üzemük megépítésével és a hazai leány vezetésével. A felkérés után a Nyír-Lift irányítását az alapító fia, Dániel vette át. Az új cégvezér a stafétabot átvétele előtt egy évvel végzett az Óbudai Egyetem Villamosmérnöki Karán. Amikor a társaság élére került, a felvonógyártás területén még csak pár hónapos tapasztalata volt. Ráadásul alighogy kezdte megszokni az ügyvezetői széket, jött a 2008-as gazdasági világválság. A nehézségek ellenére Kováts Dániel sikeresen vette az akadályokat. Jól jött az is, hogy az építőiparba csak egy-két év múltával gyűrűzött be a krízis. Miközben máshol leépítettek, addig  a Nyír-Liftnél új irodát építettek, bővítették a gyártócsarnokot és megvásárolták első lézervágó gépüket. Ez a beszerzés sokat segített abban, hogy a cég megerősödve tudjon kikerülni a válságból. A lézervágási tevékenységük és a meglévő gépparkjuk kapcsán annyi megrendelést kaptak, hogy a kapacitás további növelésére volt szükség. A vállalat tudatos bővítésének a következtében egy idő után a forgalom felét már a lemezmegmunkálás tette ki.

A Nyír-Lift vonzereje a sebességük mellett átfogó szolgáltatási portfóliójukban rejlik. A lemezmegmunkálói tevékenység mellett például élhajlítást, stancolást, lakatosmunkákat, porfestést és csomagolást is vállalnak. De a nehéz években szintén segített, hogy a társaság liftkarbantartással is foglalkozott.

A cég rugalmasságára jellemző, hogy ha egy ügyfél olyan munkával keresi meg őket, amelyhez nincs célgépük, akkor – ha a megtérülési számítások indokolják – beszerzik a kérdéses berendezést. Egy átlagos évben 250-300 millió forintot költenek gépbeszerzésre. Ezeket a beruházásokat az önerő mellett részben EU-s támogatásokból és hitelekből finanszírozzák.

Ami a felvonógyártást illeti, ma már csak és kizárólag egyedi modellek készítését vállalják. A standard termékeket a piacról vásárolják. Ebből a szegmensből, ha kismértékben is, de visszahúzódtak, részben kockázati megfontolások miatt. A Nyír-Lift Kft. így is a legnagyobb magyar tulajdonú felvonó- és emelőberendezés-gyártó társaságnak számít. Itthon a saját területükön a multinacionális cégek közül is csak páran tudják megelőzni őket. Az utóbbi években több nagyszabású épületfelújításban vettek részt. Ma már a Nyír-Lift referenciái között szerepel a Parlament, a Zeneakadémia, a Szépművészeti Múzeum és a Pesti Vigadó is.

BET50_funfact-Nyirlift.jpg

A menedzsment legutóbb 2017-ben esett át komolyabb átalakuláson. Miután Kováts Attila 2017-ben a Sematic Hungária Kft. éléről nyugdíjba vonult, nemcsak hogy megválasztották a Magyar Felvonó Szövetség elnökévé, de újra részese lett a Nyír-Lift vezetésének. Jelenleg műszaki igazgatóként és tanácsadóként segíti a vállalat munkáját. Mellette az ügyvezető Dániel testvére, Gergő is bekerült a menedzsmentbe: ő a felvonószerelési munkák irányításával foglalkozik.

Jellemző, hogy a társaságnak ma már több megkeresése van, mint amennyit el tud vállalni. Ezen igényeket alvállalkozók bevonásával és újabb fejlesztésekkel elégítik ki. Az utóbbi három évben az exportárbevétel is jelentős növekedésnek indult. Jelenleg leginkább a szomszédos államokba, valamint Németországba és Olaszországba szállítanak. A külföldi értékesítésből befolyó árbevétel tavaly a 120 millió forintot is meghaladta, 2020-ban ezt már az év első négy hónapjában sikerült elérniük.

A piaci igényekkel történő lépéstartás érdekében növelni tervezik a gyártókapacitásukat, ezért megkezdték egy 2500 négyzetméteres gyártócsarnok építését. A koronavírus-járvány persze náluk is számottevően kihatott a napi ügymenetre. „A hazai veszélyhelyzet a beszállítói tevékenységünket nem érintette rögtön, viszont a kivitelezési, karbantartási és üzemeltetési munkák jelentősen csökkentek” – mesélte Kováts Dániel. A járványhelyzet kialakulása után vészforgatókönyveket készítettek, felkészülendő a potenciális szcenáriókra. A csarnoképítést viszont továbbra is a tervek szerint haladva, a jövő évben szeretnék befejezni. A mostani helyzetben az egyik nagy kihívást az jelenti, hogy 2021-ben is elegendő munka legyen a kibővített gyártókapacitás kihasználásához.

Ennek a célnak az elérésében sokat segíthet a vállalat rugalmassága, valamint az, hogy a Nyír-Lift igyekszik az új beruházásokon túl mindig előre tervezni. A cég például már most készül a debreceni BMW-gyár majdani megnyitására egy új, kifejezetten az autóipart célzó beruházással és célgéppel. Kováts Dániel megfigyelte, hogy itthon nincs elég olyan társaság, amelyik felületkezeléssel foglalkozna. Ezért ezen a területen is szeretnék megvetni a lábukat. Emellett a következő években a cég struktúráját és működését is átalakítanák, elmozdulnának a nagyvállalati felépítés irányába.

Közben a társaság első számú embere a cégvezetői készségeit is szeretné tovább csiszolni. A Nyír-Lift részben ezért, részben mert a kapcsolati hálójukat is tovább bővítenék, az idén csatlakozott a Londoni Tőzsdecsoport és a BÉT közös vállalkozásfejlesztési képzéséhez az ELITE Programhoz. 

BET50_NSR-Nyirlift-40.jpg