MASTERCLEAN-Nagy-Balázs_78B1562b.jpg

Nagy Balázs, ügyvezető igazgató

A MasterClean vállalatcsoport alappillére, a takarításra szakosodó cég ötlete már az egyetemi évek alatt megfogalmazódott Nagy Balázsban, végül 2003-ban vágott bele. „Az első nagy munkánk egy budapesti bevásárlóközpont takarítása volt, ez hozta az első bevételeket.” – elevenítette fel a cégvezető. Már akkor sem jelentett problémát egy ilyen komplex feladat elvállalása, az egyedülálló reagálás az ügyféligényekre azóta is megkülönböztető jegye a társaságnak. Nagy Balázs üzletfilozófiájának egyik alapköve a folyamatos fejlődés, ezért nemcsak az alkalmazottak fejlesztésére fordít kiemelt figyelmet, hanem a technológia fejlődésével, az újabb eszközök és felszerelések piaci megjelenésével is lépést tart. A MasterClean mára egy kiterjedt szolgáltató cégcsoport, emellett van befektetésekkel és kereskedelemmel foglalkozó divíziója is. A legerősebb láb ugyanakkor a szolgáltatás maradt, a társaság bátran vállalja a nehezen megközelíthető helyeken végzendő takarítási feladatokat is, ez szintén folyamatos fejlődésük egyik sarokköve. Tisztatér takarítás, alpin tisztítás, épületek technológiai területeinek takarítása sem jelent gondot, legyen szó irodaházról, gyártócsarnokról, bevásárlóközpontról vagy szállodáról, az elmúlt években számos tapasztalatot szereztek.

Nagy Balázs szerint a letisztult munkafolyamatok, szakképzett munkaerő és a minőség iránti elkötelezettség mellett sikerük egyik titka, hogy gyorsan tudnak alkalmazkodni az ügyfelek igényeihez. Ennek köszönhető, hogy a Master név kiválóan cseng az üzleti életben, és a mai napig az az egyik legnagyobb előnyük, hogy bár nagyra nőttek, de másképp mozognak, mint a multik.

2020-ban a korábbi évekhez képest nagyot nőtt a cég árbevétele, és bár okkal feltételezhetnénk, hogy ez a covid okozta fertőtlenítés iránti igénynek köszönhető, Nagy Balázs szerint a titok másban rejlik: „Cégcsoport szinten a több, mint hetven százalékos növekedés oka elsősorban az, hogy 2018-ban vállalati szinten stratégiát váltottunk. Összeállítottuk a jövőre vonatkozó terveket, körültekintő toborzásba kezdtünk, minőségi munkavállalókat és ügyfeleket igyekeztünk megnyerni magunknak. Vezetői képzéseket, belső tréningeket indítottunk, amelyek tavaly már látványos eredményt hoztak. Fejlődik a menedzsment, rugalmasak a cégen belüli fejlődési lehetőségek, ha valakiben van fantázia és igyekvés, egyre magasabbra emelkedhet, persze magasabbak lesznek az elvárások is.” – mondta az ügyvezető, aki maga is rendszeresen jár képzésekre, szakmai konferenciákra.

Masterclean info-01.jpg

A jövőbeli terv a dinamikus növekedés, de a legfontosabb az, hogy az erős turbulens környezetben is minden felmerülő változáshoz és nehézséghez profin áll hozzá a menedzsment és így ezek egyre erősebbé teszik a társaságot, tökéletes példa erre, hogy náluk a járványhelyzet alatt is munkaerő felvétel és növekedés zajlott.

A cég tizennyolc éves története során mélypontként élte meg, mikor egy-egy megrendelőjük tenderén esetleg nem sikerült nyerni. Az elmúlt négy-öt évben azonban ilyenre már nem került sor, ami a cégvezető szerint annak köszönhető, hogy sokat javult a folyamatszervezés, erős belső ellenőrzési rendszert vezettek be, amelynek célja, hogy még azelőtt reagáljanak a belső diszkrepanciákra, mielőtt ügyfélpanasz lenne belőle. Ma nagyságrendileg ötven nagyobb ügyféllel dolgoznak együtt, de a MasterClean portfóliója mindig is diverzifikált volt.

,,A koronavírus nem okozott visszaesést, noha az elején voltak bizonytalan pillanatok, amikor úgy gondoltuk, ha az emberek nem mehetnek ki az utcára, a szolgáltatásunk is kényszerűen megáll, de az iparági sajátosság okán pont a takarítás, azon belül a fertőtlenítő takarítás iránti igény extrém módon megemelkedett, ráadásul a bajban a csapat is jobban összekovácsolódott.” – mondta a cégvezető. Az átmenetileg fellépő fertőtlenítőszer hiány sem okozott problémát, a MasterClean gyors készletépítéssel igyekezte átvészelni az átmeneti készlethiányt: „Stratégiai partnerségeket építünk ki a beszállítói oldalon is, pontosan az ilyen helyzetek miatt is, olyanokkal, akiknek megoldásaival mindig biztosítani tudjuk szolgáltatásaink zavartalan működését. Ugyanakkor a kereskedelmi tapasztalatunk is segített a fertőtlenítőszer és védőeszköz készletek felkutatásában, beszerzésében.” – avatott be Nagy Balázs.

A cég finanszírozását elsősorban belső forrásokból látják el, az ügyvezető ugyanakkor a banki hitelektől sem zárkózik el, szerinte ehhez most kiváló a környezet, a flottabeszerzéseknél ott a lízing lehetősége, a nagybankokkal már évtizedek óta jó a kapcsolatuk, így könnyen megoldható a forrásbevonás.

A folyamatos növekedésnek köszönhetően a MasterClean eljutott oda, ahová csak nagyon kevés magyar cégnek sikerült: a külföldi terjeszkedés kapujába. Elsősorban a régióban szeretnének hódítani. „Korábban tettünk már lépéseket ennek érdekében, megpróbáltunk akvirálni régiós céget. De az is benne van a terveinkben, hogy valahol alapítunk és felépítünk egy leányvállalatot.” – mondta Nagy Balázs, aki leginkább Lengyelországban szeretne terjeszkedni, mivel az a magyarországinál háromszor nagyobb piac, de a közelsége miatt lát lehetőséget Romániában is.

A cégvezető még nem gondolkodik generációváltáson, azt ugyanakkor folyamatosan készíti elő, hogy pár év múlva már ne kelljen aktívan részt vennie a napi üzletmenetben. Ennek érdekében zajlik az új menedzsment kialakítása, a vezetők felkészítése, igyekszik a rá jellemző egyedülálló üzleti meglátásokat és kreatív módszereket átadni a menedzsmentnek. Ha minden jól megy, akkor néhány év múlva már csak hetente egyszer menne be az irodába – tervezi Nagy Balázs, akire addig még nagyon sok elvégzendő feladat vár, de ez nem zavarja, mert úgy véli, ez a siker kulcsa. „Nincsen szerencse, csak kőkemény munka és verejték, és ezzel egyenes arányban jön az eredmény is” – osztotta meg velünk krédóját az ügyvezető.

Masterclean.jpg