Thege_SBT_2527_42.jpg

Konkoly-Thege Máté ügyvezető, Konkoly-Thege István tulajdonos, Konkoly-Thege István ügyvezető

„A ‘70-es évek végén édesapám egy német cég képviseletét kezdte el, majd a ‘90-es években jött létre a Thege-Plastic Kft.” – mesél a műanyagfeldolgozó, fröccsöntő gépek kereskedelmével foglalkozó vállalkozás gyökereiről Konkoly-Thege István, a cég ügyvezető igazgatója. A cég mára a teljes műanyagipart lefedi az extrudálástól az újrahasznosításon keresztül a gumiiparig. Kína felé a magyar vállalkozások közül szinte elsőként nyitottak 2009-ben. „Sok munka volt a kínai gépekkel, a szervizeseink rakták rendbe őket, európai vezérlést tettünk rájuk, mert az eredeti gyakran használhatatlan volt.”

Négy évtizedes tapasztalat

A műanyagiparban kialakult modell szerint a gyártókat és a végfelhasználókat képviseletek kötik össze, a nyugat-európai cégek ragaszkodnak ahhoz, hogy az üzlet a helyi képviseleteken keresztül bonyolódjon le. A kínaiaknál is elvárás a megbízható helyi szerviz és piacismeret. A Thege-Plastic Kft.-nek pedig több mint negyven éves gyakorlata van a fentiekben. „Édesapám mindig is abba az irányba terelgetett, hogy átvegyem a céget, belenőttünk ebbe a testvéremmel. Közgazdászok vagyunk, nincs műszaki végzettségünk, de beletanultunk a szakmába”. A cégcsoport zászlóshajója a Thege-Plastic Kft., amelynek létszáma 10 fölötti, öten irodai munkát végeznek, a szervizzel foglalkozó csapat szintén öt főből áll. „Az ügyvezetést és az értékesítést édesapámmal és a testvéremmel közösen csináljuk”.
A cégcsoport másik tagja a Thege Pack Kft. mely a második legnagyobb német italipari cég, a KHS képviseletét látja el. Így komplett megoldásokat, gyártósorokat szállítanak a legnagyobb multiknak, üvegek, alumínium dobozok is szerepelnek a műanyag mellett a portfólióban.
A műanyagipar minden területén ott vannak, így a szektorális konjunkúra változásai kiegyenlítik egymást. „Az autóipar mindig jól megy, mostanában talán egy kicsit visszaesett, a háztartási elektronika és a csomaglóanyag ipar szintén húzóágazat a Thege-Plastic Kft.-nél”. A termékkínálat diverzifikált: az olcsóbb kínai gépek mellett szerepelnek benne a prémium német és japán márkák is, mint a JSW, a Maplan vagy a Technotrans-GWK.
A Thege-Plastic Kft. kínai partnere, a ChenHsong a világon a második legnagyobb volument gyártó vállalat a fröccsöntőgépek területén. Magyarországon egyébként a piacvezető is jelen van, ők a második gyárat létesítik Európában, ami meglehetősen szokatlan, eltér a hagyományos modelltől. „Ez oda vezet, hogy az áraik közelednek a nyugat-európai gyártók árai felé, így mi továbbra is meg tudjuk őrizni árelőnyünket”.

Thege Plastic funfact.jpg

Több gyártósor a pandémia alatt

A pandémiából, illetve az azt követő alapanyagár-robbanás időszakból a Thege-Plastic Kft. jól került ki. Tavaly minden idők legjobb évét zárták. Korábban az éves árbevétel 1-1,5 milliárd forint körül alakult, 2021-ben viszont kiugróan magas, 3 milliárd forintos forgalommal zártak. „Az is venni akart, aki azt sem tudta, hogy mit akar gyártani”. Pályázatok, állami támogatások segítették a keresletet. Ennek hátterében részben az áll, hogy a távol-keleti szállítások megdrágultak, a beszállítói láncok a pandémia miatt széttöredeztek, a meglévő gépek alkatrészellátása akadozott, így a gyártók igyekeznek szűkebbre húzni ellátási láncaikat, ami beruházásokat igényel.

Teljes transzparenciával dolgoznak

A megemelkedő költségeket – hasonlóan a magyar vállalkozások többségéhez – kénytelenek áthárítani megrendelőikre. „Mindig meg is mutatjuk, hogy mennyi a fuvar ára, ha te olcsóbban be tudod hozni, akkor működhet úgy is. Nem árulunk zsákbamacskát!”.
A cég költségszerkezetének 60-70 százaléka a bérköltség. Így kulcsfontosságú az optimalizáció, főleg a szerviztevékenység területén, amely külön költségsoron van, nehéz hatékonyan végezni. „Az elmúlt pár évben a nagyobb vevőinkkel éves keretszerződéseket kötünk, fix összegért cserébe évi 5-6 alkalommal átnézzük a gépeket. Mi is fix költséggel számolhatunk, a vevő is nyugodt, hogy rendben van a gép”. A Thege-Plastic Kft. modellje szerint saját számlára vásárolja meg a gépeket, de csak ha van rá megrendelés, raktárra nem vásárolnak. Ez egyrészt túlságosan tőkeigényes lenne, másrészt „szinte biztos, hogy nem az kell a vevőnek, amit megvennénk előre, hiszen csak kínai fröccsöntő gépből van hatvanféle”. A cég erőssége, hogy komplett, automatizált gyártórendszereket kínálnak a megrendelő igényeire szabva, beleértve a gépek programozását, összehangolását is. A következő évek feladata a generációváltás végrehajtása lesz, új szerep- és feladatkörök alakulnak ki. „Ha vissza lehetne menni az időben, a cég struktúráját korábban kellett volna átalakítani, előbb kellett volna kilépni a családi vállalkozás keretei közül”. A tervek között szerepel egy értékesítő csapat kiépítése is, ezt a tevékenységet jelenleg az ügyvezetők látják el. „Mindig felmerül a régiós terjeszkedés ötlete, de maradunk Magyarországon. A portfólióban vannak még kiaknázatlan lehetőségek itthon is.” Próbálkoznak más iparágakban is, behoztak például Kínából fémipari gépeket, de túl sok energiát vett el a fő tevékenységtől. „A külföld felé való nyitással elapróznánk magunkat.” A magyar piac nagyjából 60 százalékát három nagy cég uralja, a maradék 40 százalék minél nagyobb részét szeretnék ellenőrizni.

Híres történelmi család a Konkoly-Thege

A Konkoly-Thege család Magyarország híres történelmi családjai közé tartozik, az 1200-as évekig vezethető vissza a családfa. Egyik leghíresebb tagja Konkoly-Thege Miklós csillagász volt, aki részt vett a Magyar Meteorológiai Intézet alapításában, valamint ő alapította a Normafánál található csillagvizsgálót is.

Thege-Plastic.jpg