Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Februárban is csúcsközelben járt a Budapesti Értéktőzsde fő indexe
2021. márc. 01.Jó hónapot tud maga mögött a BÉT: a BUX a hónap során pár száz pontnyira megközelítette mindenkori legmagasabb értékét, és stabilan a járvány előtti szinteken mozgott. Az előző havi záráshoz képest 0,7 százalékkal 43 502 pontról 43 790 pontra emelkedett. Ezúttal a Richter és a Telekom volt a húzóerő, miután korábban hónapokon át a Mol és az OTP vezették az emelkedést. A jó hangulatot a nemzetközi tőzsdei hangulat is segítette: a főbb indexek továbbra is örökös csúcsaik közelében járnak. A BÉT részvényszekciójának összesített forgalma 220 milliárd forint volt, ami napi 11 milliárdos értéket jelent. A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood végzett az első helyen, őt követi a Concorde, majd az Erste.
-
BÉT Legek: Idén is díjazták a legjobbakat a tőzsdén
2021. febr. 23.A Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte a hazai tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek 2020 díjátadó gálát. Az online formátumban zajló díjátadó keretében a BÉT többek között olyan, kiemelt presztízzsel bíró elismeréseket adott át, mint az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége, az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója, vagy a befektetői tudatosság terjesztéséért odaítélt díj. A BÉT Legek díjak átadásával a BÉT a hazai tőkepiac további fejlődését kívánja ösztönözni.
-
Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a BÉT Részvényfutam
2021. febr. 22.Megkezdődött a regisztráció a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében megvalósuló online tőzsdejáték, a BÉT Részvényfutam tavaszi fordulójára. A tőzsdei szimulációs verseny immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre. A több mint négy héten át tartó játék során a középiskolai diákok, tanáraik és szüleik tehetik próbára a befektetési képességeiket. A verseny végeztével a legjobbak értékes nyereményeket vihetnek haza.
-
Növekvő árfolyamokkal nyitotta az évet a Budapesti Értéktőzsde
2021. febr. 01.A tavalyi év utolsó két hónapjának igen erős teljesítménye után januárban tovább emelkedtek az árak a BÉT-en: a BUX 3,5 százalékkal került feljebb, amivel egyre közelebb kerül az egy évvel ezelőtt elért örökös csúcshoz. A folyamatot a kedvező nemzetközi tőzsdei hangulat is segítette, a növekedés motorja most a Richter volt, amely 11,9 százalékkal lett drágább a hónap során. A legforgalmasabb részvény most is az OTP volt, a Richter a szokásosnál jóval nagyobb forgalommal lett a második. A részvényforgalom összesen 245 milliárd forint volt, ami napi 12,2 milliárdnak felel meg. A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood végzett az első helyen, tőle alig elmaradó fogalommal következik az Erste, harmadik a Concorde.
-
Immár félszáz hazai tagvállalatot számlál az ELITE program
2021. jan. 14.Újabb hazai vállalat csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló ELITE Programhoz: a CER Cargo Holding belépésével immár 50 tagvállalatot számlál a nemzetközi vállalkozásfejlesztő képzés magyarországi közössége, amely a régióban kiemelkedő mutató. A programban részt vevő ötven társaság a hazai gazdaság versenyképességét tekintve is jelentős súllyal bír, ugyanis a tavalyi év során összesen mintegy 5600 munkavállalót foglalkoztatva, átlagosan 6 százalékos üzemi eredmény marzsot produkálva 470 milliárd forint árbevételt termeltek.
-
Tőzsdei bevezetéséhez kapott támogatást a ViVeTech
2021. jan. 11.A 2011 óta működő ViVeTech Zrt. a harmadik támogatott a Budapesti Értéktőzsde és a Pénzügyminisztérium közös, BÉT Mentoring Program a Közép-magyarországi régióban című projektjének keretében. A társaság ezzel a BÉT Mentor Programja révén, pozitív elbírálást követően ötödikként (a GINOP-1.1.7-17 projektben két cég, az említett KMR projektben így már három cég vesz részt) jut támogatáshoz a tőzsdei felkészüléshez kapcsolódó költségek finanszírozásában.
-
Nagyot emelkedett a BUX decemberben, így a válság ellenére alig esett vissza a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
2021. jan. 04.A jó novemberi teljesítményt követően a december is szép lett, a BUX 8,6 százalékkal került feljebb, ezzel a BÉT lényegében maga mögött hagyta a pandémia okozta válságot. Az index visszatért a járvány előtti szintekre, és az akkor új csúcsot jelentő előző évzáráshoz képest is csak 8,6 százalékkal alacsonyabban fejezte be a 2020-as évet, míg év közben 36 százalékos mínuszt is láthattunk. Decemberben az emelkedés motorja az OTP és a MOL voltak, a bankpapír 12, az olajrészvény 8,7 százalékkal drágult a hónap során. Az összesített éves részvényforgalom jócskán felülmúlta az előző évit, ezen belül decemberben 249 milliárd forint volt a részvényforgalom, ami napi 12,4 milliárdos átlagot jelent. A brókercégek forgalmi rangsorában az ERSTE került az élre, őt követi a CONCORDE, majd a WOOD.
-
Ünnepi tőzsdekönyvvel zárja a jubileumi évét a Budapesti Értéktőzsde
2020. dec. 22.Ünnepi tőzsdekönyv publikálásával zárja a jubileumi évét a Budapesti Értéktőzsde. A fotókkal gazdagon illusztrált ”Tőzsdekönyv 2020 – a Budapesti Értéktőzsde három évtizedes története” című kötet részletes betekintést nyújt az idén újjáalapítása 30. évfordulóját ünneplő BÉT történetébe.
-
Elindult a kereskedés a Wizz Air részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde BÉTa piacán
2020. dec. 17.Elérhetővé váltak a Wizz Air Holdings Plc. részvényei a Budapesti Értéktőzsde alternatív platformján, a BÉTa Piacon. A BÉTa Piac lehetőséget kínál európai nagyvállalatok értékpapírjaival történő kereskedésre. Az ügylet eredményeképpen a magyarországi gyökerű nemzetközi légitársaság részvényei devizaátváltás nélkül érhetők el a befektetési szolgáltatókon keresztül. Az elszámolás forintban, az OTP Bank árjegyzésével történik.
-
Közel 900-an vettek részt az ötödik BÉT Részvényfutamon
2020. dec. 16.Ötödik alkalommal, a Heller Farkas Szakkollégiummal és a Budapest Investment Clubbal közösen rendezte meg a Budapesti Értéktőzsde a BÉT Részvényfutamot. Az online tőzsdejáték ezúttal a pénzügyi edukáció spektrumának szélesítése jegyében nem csak a középiskolás, hanem a fiatal felnőtt korosztályt is megszólította. A négy kereskedési héten át tartó játék során a közel 900 versenyző több mint 12 ezer megbízást indított, a legeredményesebb játékos (felhasználónév: Trader4) a Futam végére több mint 47 százalékos hozamot ért el.