Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Továbbra is jó formában a Budapesti Értéktőzsde indexe
2019. máj. 02.Április során a BUX megdöntötte korábbi csúcsát, majd volt, hogy napokon át újabb csúcsok következtek. Az index 41 684 pontról 42 520 pontig emelkedett, de 43 500 pont fölött is járt, elérve mindenkori legmagasabb értékét. Az emelkedést segítette a világon uralkodó jó tőzsdei hangulat: a főbb indexek Amerikában is elérték tavaly ősszel felállított örökös csúcsaikat, de Európában is erős hónapot zártak a börzék. Az OTP többször megdöntötte mindenkori legmagasabb értékét. A részvénypiaci forgalom összesen 159,3 milliárd forintot ért el, ami napi 7,96 milliárd forintos érték. A brókercégek közül ismét a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, őt követte a Concorde és az Erste.
-
Nagyot ment a BÉT Részvényfutam - lenyomták a valós piacot a játékosok
2019. ápr. 17.1800-nál is többen játszottak a harmadik alkalommal megtartott BÉT Részvényfutamon, a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös, középiskolás diákoknak szóló online tőzsdejátékán. A játékosok révén öt hét alatt mintegy 17 ezer megbízás született, összesen 3,77 milliárd forint értékben. A BÉT Részvényfutamban leginkább az OTP, a MOL és a Richter papírjait forgatták, azonban a kisebb és közepes kapitalizációjú részvényekkel is előszeretettel kereskedtek. A tőzsdejáték legnagyobb hozamát produkáló játékosa a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium tanulója lett. A játék során először a tanulók szülei is próbára tehették részvénykereskedői tudásukat. A verseny célja a befektetői tudatosság és a tőzsdei ismeretek játékos formában történő bővítése volt. A valós piacon a BUX index a játék időtartama alatt mintegy 1,66 százalékos növekedést produkált, az aktív Részvényfutam játékosok átlagos portfóliónövekedése meghaladta a 2 százalékot. A diákok közül kikerült TOP 10 részvényfutamos tőzsdéző átlagosan 13 százalékos hozamot ért el, átlagosan 20 kötéssel.
-
Közép-kelet-európai tőzsdecsúcsot tartott a Budapesti Értéktőzsde
2019. ápr. 12.Ma tartja a Budapesti Értéktőzsde a közép-kelet-európai régió tőzsdéit vendégül látó találkozóját. A V4+CEE Tőkepiaci Konferencián a Visegrádi csoport értéktőzsdéi mellett a szlovén és a bolgár tőzsdék első számú vezetői vitatják meg a régió tőkepiacaiban, tőzsdéiben, illetve a tőzsdén jegyzett vállalatokban rejlő lehetőségeket. A tőzsdecsúcsot megelőző napon a régiós tőzsdék vezetői zártkörű ülésen találkoztak egymással, ahol többek között a kkv-k tőkepiaci növekedésének státuszát, valamint egységes brand alatt megjelenő termékek kidolgozásának lehetőségeit járták körül.
-
Értékpapírosítást szervező tevékenységgel bővül a BÉT feladatköre
2019. ápr. 02.Értékpapírosítást elősegítő szervezői és tanácsadói tevékenységet is folytathat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a tőkepiaci törvény Parlament által mai nappal elfogadott módosításának köszönhetően. A vállalati hitelek „összecsomagolásának” és intézményi befektetők számára történő értékesítésének lehetősége a kis- és középvállalatok kötvénypiaci részvételét és finanszírozási alternatíváit bővíti, a befektetők érdekeinek védelme mellett. A ma megszavazott törvénymódosítás összhangban van az Európai Tanács és Parlament azon törekvésével, hogy az értékpapírosítás egyszerű, átlátható, egységesített és kellően felügyelt keretek között történjen.
-
Nagy lendülettel, erős kereslettel indult a tavasz a Budapesti Értéktőzsdén
2019. ápr. 01.Márciusban intenzíven emelkedtek az árak a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. Magyarországon a jó makrogazdasági adatok és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentése volt meghatározó, a jegybank ugyanis kismértékben, de változtatott a monetáris kondíciókon. A BUX összességében 40 333 pontról, 41 684 pontig emelkedett, eközben a világ vezető indexei stagnáltak, sőt, egyes esetekben érdemben visszaestek. A részvénypiaci forgalom felét adó OTP 7,3 százalékot drágult. Márciusban a forgalom is magas volt, a 282,8 milliárdos havi részvényforgalom 14,1 milliárd forintos napi forgalomnak felelt meg, ami az idei évben eddig a legmagasabb havi kereskedési érték. A brókercégek forgalmi rangsorában a három vezető cég nagyon vetélkedik, márciusban a Wood nyert, megelőzve a Concorde-t és az Erstét.
-
Új kötvényt vezet be a Nemzetközi Beruházási Bank a Budapesti Értéktőzsdére
2019. márc. 27.A mai nappal megkezdődött a kereskedés a Nemzetközi Beruházási Bank értékpapírjaival a Budapesti Értéktőzsdén. A pénzintézet egy kötvényaukción keresztül mintegy 2,47 millió darab, intézményi befektetőket célzó forintalapú kötvényt értékesített, közel 25 milliárd forint összértékben.
-
A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium "Árpád Fund" csapatának diákjai nyerték a Brókerképző középiskolás tőzsdejátékát
2019. márc. 06.180 iskola 300 csapata, összesen közel 1000 diák jelentkezett a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) 2019-es „Tőzsdejáték Középiskolásoknak” pénzügyi és értékpapírpiaci versenyére. A 19. alkalommal megrendezett Tőzsdejáték keddi döntőjét végül a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium „Árpád Fund” csapata nyerte meg.
-
Ezernél is több középiskolás csatlakozott az első héten a BÉT Részvényfutamhoz
2019. márc. 04.Mindössze egy héttel az indulása után közel 1500-an startoltak el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös tőzsdejátékán, a BÉT Részvényfutamon. A versenyzők előszeretettel kereskedtek az OTP és a Richter részvényeivel az első héten, de sok megbízás született a kisebb és közepes kapitalizációjú részvények tekintetében is. Az öt hétig tartó játék célja a befektetői tudatosság és a tőzsdei ismeretek bővítése.
-
Végh Richárd tartott tőzsdei tanórát a Pénz7 zárónapján
2019. márc. 01.Ma Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója tartott tőzsdei előadást egy keszthelyi szakgimnázium diákjai részére. Az összevont tanórára a Pénz7 Pénzügyi és Vállalkozói Témahét, az iskolás fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó kezdeményezésének zárónapján került sor.
-
Stagnáló árakat hozott a február a Budapesti Értéktőzsdén
2019. márc. 01.Helyben topogó árak jellemezték a februári kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. Pedig a hazai és a nemzetközi hangulat kifejezetten jó volt. Magyarországot végre felminősítette a Standard & Poor’s és a Fitch, a kereskedelmi háborúval kapcsolatban békülékeny nyilatkozatok születtek és a hazai vállalati gyorsjelentések sem okoztak csalódást. Februárban a BUX 40 856 pontról, 40 333 pontig ereszkedett. A legnagyobb forgalmú hazai blue chipek közül az OTP szerepelt a legjobban, de az emelkedés mértékét tekintve egy immár új néven futó papír, az autóipari AutoWallis tűnt ki a leginkább. Februárban 193,6 milliárd forint volt az összesített, 9,7 milliárd forint az átlagos részvényforgalom. A brókercégek forgalmi rangsora megint változott a megelőző hónaphoz képest, most a Wood nyert, maga mögé utasítva a Concorde és az Erste kereskedési aktivitását.