Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Magyar vállalatok indították el a londoni tőzsde kereskedését
2017. ápr. 11.Hét magyar vállalat vezetője indította el a londoni tőzsde keddi kereskedését abból az alkalomból, hogy részvételükkel startolt el a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsde Csoport leányvállalataként működő ELITE közös vállalatfejlesztési programja. A BÉT stratégiájával összhangban az ELITE Program célja, hogy nemzetközi színvonalú képzést nyújtson olyan magyar vállalatoknak, melyek később akár egy tőkepiaci forrásbevonást is sikerrel megvalósíthatnak.
-
A világ vezető tőzsdéi Budapesten tanácskoztak
2017. ápr. 05.A Budapesti Értéktőzsde szervezésében Budapesten zajlott a World Exchange Congress tőkepiaci konferencia, melyre 64 országból 225 látogató érkezett a magyar fővárosba. A globális tőzsdék és elszámolóházak, valamint a tőzsdékhez kapcsolódó szolgáltatók vezetőinek részvételével megtartott kétnapos eseményen szó volt az aktuális tőkepiaci trendekről, a regionális tőzsdei együttműködésekről, valamint a következő generációs börzék innovációjáról.
-
Emelkedő forgalommal indult a tavasz a BÉT-en
2017. ápr. 03.Tovább erősödött a napi forgalom a Budapesti Értéktőzsdén márciusban, a befektetők a februárinál 35,9 százalékkal nagyobb értékben kötöttek üzleteket a parketten. A BUX index kismértékű korrekciót követően 31 634 ponton zárta a tavasz első hónapját. A tőzsdetagok részvénypiaci rangsorában ezúttal a Concorde állt az élre, második a WOOD, harmadik pedig az Erste volt.
-
Már több mint ezer középiskolás ismerkedik a tőzsdézéssel a Részvényfutamon
2017. márc. 28.Alig egy héttel az indulása után máris több mint 1300-an regisztráltak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös tőzsdejátékára, a Részvényfutamra. A versenyzők kedvenc részvénye az első héten a MOL és az OTP volt, de sok kötés született a kisebb és közepes kapitalizációjú részvényekben is. A négy hétig tartó játék célja a befektetői tudatosság és a tőzsdei ismeretek bővítése.
-
Folytatódik a BÉT Akadémia
2017. márc. 27.Folytatódik a Budapesti Értéktőzsde tavaly ősszel indult ingyenes oktatási sorozata, a BÉT Akadémia, melynek sikerességét mutatja, hogy eddig összesen közel ezren voltak kíváncsiak a tőzsde tanfolyamára. Az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat keretében a tőkepiac meghatározó szakemberei mutatják be a tőzsde működését, az aktuális befektetési trendeket, érdekességeket. Az idei első, március 28-i BÉT Akadémia két előadója az abszolút hozamú alapok világát és a tőzsdei cégek osztalékfizetését járja körül.
-
Végh Richárd a BÉT új elnöke
2017. márc. 16.A Budapesti Értéktőzsde 2017. március 16-án rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a tulajdonosok döntöttek a BÉT új elnökének személyéről. A szavazás eredményeként a Tőzsde igazgatóságának elnöki tisztét Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója fogja betölteni. A tulajdonosok új igazgatósági tagot is választottak, aki Fucsala András Miklós lesz, a Magyar Nemzeti Bank informatikai igazgatóságának vezetője, valamint döntöttek a tulajdonosok az alapszabály módosításáról is.
-
Részvényfutam néven indul tőzsdejáték a középiskolásoknak
2017. márc. 16.Online tőzsdejátékot indít középiskolásoknak 2017. március 16-tól a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány. A Részvényfutam nevű, négy hétig tartó játék célja a befektetői tudatosság és a tőzsdei ismeretek bővítése.
-
A legjobb tőzsdei teljesítményeket díjazta a Budapesti Értéktőzsde
2017. márc. 13.A hazai tőkepiac legjobb 2016-os teljesítményeit díjazta péntek este a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A BÉT Legek Díjat idén összesen tíz kategóriában osztották ki a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján. Elismerésben részesült többek között az Év befektetési szolgáltatója, az Év részvénypiaci befektetési sztorija, és díjat kaptak a legnagyobb tőzsdei forgalmú bankok, befektetési szolgáltatók is.
-
Új szereplővel bővült a Budapesti Értéktőzsde részvénypalettája
2017. márc. 02.Újabb szereplővel bővült a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények sora, miután a mai nappal elkezdődött a magyar parketten a kereskedés az UBM Holding Nyrt. részvényeivel. A magyar tulajdonú, a hazai takarmánygyártásban és kereskedelemben meghatározó szerepet betöltő UBM Csoport a legkorszerűbb, XXI. századi technológiákat alkalmazza, és kiemelt figyelmet fordít a K+F tevékenységére is. Az éves szinten több mint 1 millió tonna árut megmozgató cégcsoport legújabb tagja tavaly decemberben kezdeményezte részvényeinek bevezetését a tőzsdére, hosszú távú célja az elmúlt 20 év során kiépített piaci pozíciók további erősítése és a regionális terjeszkedés.
-
Erősödött a BÉT forgalma februárban
2017. márc. 01.Emelkedő forgalom és újabb csúcs jellemezte a februárt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután az év második hónapjában 10,1 milliárd forintos napi átlagforgalom mellett 202 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a befektetők a BÉT részvénypiacán. A BUX index februárban ismét új csúcsot állított be 34 325 ponttal, azonban a hónap végén ennél alacsonyabb szinten állapodott meg az index. A tőzsdetagok részvénypiaci rangsorában ezúttal a WOOD állt az élre, második helyen a Concorde, harmadik helyen pedig az Erste végzett.