Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Fiatal tehetségeket díjazott a BÉT
2016. jún. 15.A Budapesti Értéktőzsdén immáron tizenegyedik alkalommal adták át a Kochmeister-díjat. Az 1 000 000 forint összdíjazású, évente meghirdetett díjjal a Budapesti Értéktőzsde Zrt. olyan tehetséges fiatalokat jutalmaz, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal kapcsolatos témakörökben a legjobb tanulmányokat készítik el.
-
Már érződött a nyár a BÉT májusi forgalmán
2016. jún. 01.Enyhén csökkent a forgalom májusban az előző hónaphoz képest, melynek összértéke 177 milliárd forint volt a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán. A részvénypiaci rangsort a Concorde, a Wood és az Erste vezette.
-
A tőzsde működését támogató törvénymódosítások
2016. máj. 26.A BÉT februárban elfogadott piacfejlesztési stratégiájának megvalósítása érdekében folyamatosan egyeztet a kormánnyal, melynek első eredményeként az Országgyűlés május 24-én elfogadta a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényt. A változások több ponton is pozitívan járulnak hozzá a tőzsde működéséhez: egyfelől megkönnyítik a vállalatok számára a tőzsdére lépést, egyszerűsítik és egyértelműsítik az erre vonatkozó szabályokat, másrészt a módosítások bővítik a tőzsde által végezhető tevékenységek és szolgáltatások körét.
-
Regionális tőzsde-konferenciát szervezett az MKT és a BÉT
2016. máj. 26.A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Pénzügyi Szakosztálya és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első alkalommal szervezett közösen tőkepiaci konferenciát Tőzsdefejlesztés és növekedés címmel.
-
Éves rendes közgyűlés a BÉT-en
2016. máj. 25.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2016. május 25-én tartotta éves rendes közgyűlését.
-
A BÉT üdvözli a pénzügyi törvények módosítását
2016. máj. 24.A Budapesti Értéktőzsde üdvözli az Országgyűlés által mai napon elfogadott pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosítását, amely egyebek mellett jelentősen megkönnyíti a tőzsdére lépést a vállalatok számára.
-
Nemzetközi tőzsdekonferenciát hoz Magyarországra a Budapesti Értéktőzsde
2016. máj. 05.A világ tőzsdéi és a tőkepiaci intézmények vezetői gyűlnek össze Magyarországon 2017 tavaszán, miután a World Exchange Congress Budapestet és a BÉT-et választotta nemzetközi konferenciájának megrendezésére.
-
Enyhén csökkent a forgalom áprilisban
2016. máj. 02.Az erős márciusi forgalmat követően kissé visszaesett a Budapesti Értéktőzsdén forgó részvények forgalma, melynek összértéke így is 181 milliárd forint volt áprilisban. A részvénypiaci rangsor első helyét továbbra is a Concorde foglalja el, a második az Equilor, míg a Wood ezúttal a harmadik helyre futott be.
-
Együttműködési lehetőségekről tárgyalt a román és a magyar tőzsde vezetője
2016. ápr. 13.Budapesten tárgyalt együttműködési lehetőségekről a román és a magyar tőzsde vezetője. Az egyeztetésen a felek megállapodtak arról, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a két intézmény közötti kapcsolatot, és a rendszeres párbeszéd mellett megkezdik konkrét együttműködési lehetőségek feltárását is.
-
Erősödő BÉT forgalom márciusban
2016. ápr. 01.A négy tőzsdei szünnap ellenére erős volt a március havi részvényforgalom (286,6 mrd Ft) a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A BUX továbbra is világszinten felülteljesített, az index érték 13,4%-os erősödés után 26 451 ponton állt a hónap utolsó napján. A szekciótagok forgalmi rangsorában az első helyet változatlanul a Concorde birtokolja, a második a Wood, a harmadik az Erste.
- Előző oldal
- 1 ... 3132333435 36 37
- Következő oldal