Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Együttműködésre lépett a Magyarok a Piacon Klub és a BÉT
2017. dec. 19.Együttműködési megállapodást írt alá a Magyarok a Piacon Klub (MAPI Klub) és a Budapesti Értéktőzsde Zrt. Az együttműködés első lépéseként Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt a partnerség kapcsán kitűzött célokról a Magyarok a Piacon Klub december elején megtartott évzáró partnertalálkozóján. A felek közös célként fogalmazták meg, hogy a hazánkban ma még sokak szemében a nagyvállalatok kiváltságaként számon tartott tőzsdei lehetőségekről mind több magyar kis- és középvállalat kezdjen stratégiája részeként, egyfajta lehetséges versenyelőnyként gondolkodni. A következő hónapokban a Magyarok a Piacon Klub közösségének erejével, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. szakmai tapasztalatával, valamint hiteles, a versenyképesség fokozása iránt elhivatott szószólók bevonásával törekszenek pozitív irányú szemléletváltás ösztönzésére.
-
A BIF bekerült a BÉT elemzési programjába
2017. dec. 18.A Budapesti Értéktőzsdének köszönhetően a mai nappal már hét újabb elemzés érhető el a BÉT honlapján, amelyekre egyébként hírlevélben is fel lehet iratkozni. Az angol nyelvű elemzések mellett a papírokat árjegyzik is a feladatra szerződött tőzsdetagok. 2018 januárjától ráadásul bővül a BÉT elemzési és árjegyzési programjában résztvevők köre. Az új szolgáltatás térképére januártól a Budapesti Ingatlan Nyrt. (BIF) is felkerül.
-
Elindult tíz közepes méretű részvény elemzése
2017. dec. 12.A mai naptól rendszeresen elérhető tíz közepes méretű részvény elemzése a BÉT honlapján és hírlevélben is fel lehet iratkozni ezekre. Az angol nyelvű elemzések mellett a papírok likviditásának elősegítésére, a BÉT az árjegyzésért is fizet a feladatra szerződött tőzsdetagoknak. Az új szolgáltatás indítással a Tőzsde célja az, hogy tovább növekedjen a befektetői bizalom a kisebb papírok iránt is és növekedjen a kereskedési aktivitás az érintett részvényekben.
-
November a legnagyobb forgalmú hónap idén
2017. dec. 01.A szürkeség ellenére derűs napokat hozott a november a magyar tőzsdére, mert a BUX továbbra is növekvő teljesítménye mellett a BUMIX is szépen teljesített az elmúlt hetekben. A BUX index eddig látott folyamatos emelkedése olyannyira töretlen volt ebben a hónapban is, hogy november 9-én például új csúccsal, 40 274 ponttal zárta a napot, ugyanekkor, napon belül pedig még a 40 500-at is érintette, de végül, az elmúlt hónapok után először, alacsonyabb értéken 38 674 ponton zárta a hónapot. Forgalom tekintetében viszont a magyar tőzsde rendkívüli hónapot tudhatott a magáénak: 297,8 milliárd forintos forgalommal zárta a novemberi kereskedést, amire 2012 januárja óta nem volt példa, ez az átlagforgalomban is megmutatkozott, ami közel 14,2 milliárd forint volt. A blue chipek közül csak a Richter és az MTelekom árfolyama tudott emelkedni. A negyedéves eredményekről jelentő vállalatok szép számokkal örvendeztették meg tulajdonosaikat. Az Alteo bejelentette részvényeinek felosztását. Ami a részvénypiaci forgalmi rangsort illeti, ismét a Concorde állt az élre, melyet az Erste, majd a Wood követett.
-
Az új jelzáloglevél-index nagyban segíti a piac fejlődését
2017. nov. 30.A hazai jelzáloglevél-piac élénkül, a kibocsátások volumene emelkedik, és mindezen kedvező tendenciák a következő években tovább folytatódhatnak. Erre az élénkülő piacra reagálva a BÉT az MNB-vel együttműködve három új, régiós szinten is egyedülálló jelzáloglevél-indexet vezet be 2017 decemberétől. Mindez jelentősen hozzájárul a jelzáloglevél-piac fejlődéséhez és a transzparencia növelésén keresztül támogatja a háztartási szektorban a hosszabb távra rögzített kamatozású jelzáloghitelek elterjedését.
-
Megtartotta rendkívüli közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde
2017. nov. 14.A Budapesti Értéktőzsde 2017. november 14-én rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen új igazgatósági tag került megválasztásra.
-
A Tőzsde új oktatási cége átveszi a Brókerképző kurzusait
2017. nov. 13.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) megállapodása nyomán 2017. november végétől a Budapest Institute of Banking (BIB) szervezi a tőzsdei szakvizsgához, a határidős, az opciós és az értékpapír-ügyintézői vizsgákhoz kapcsolódó jövőbeni felkészítő kurzusokat és vizsgákat.
-
Töretlen emelkedés, izgalmas sztorik
2017. nov. 02.Szépen búcsúzott az október a magyar tőzsdétől, hiszen a BUX index eddig látott folyamatos emelkedése töretlen volt ebben a hónapban is, 2017. október 26-án újra történelmi csúcsot döntött a 39 890 pontos záróértékkel. Az index október második felében tartósan 39 ezer pont felett járt, sőt többször át is lépte napközben a 40 ezres határt, végül 39 612 ponttal búcsúzott a hónaptól. A blue chipek közül, a Magyar Telekomot kivéve, valamennyi cég árfolyama emelkedett. Forgalom tekintetében az Opus és az Appeninn nagyon erős hónapot zárt. Október két, korábban standard kategóriában szereplő vállalattal, a Masterplasttal és az Opus-val gazdagította a börze prémium kategóriáját. Az Eximbank újabb hazai kötvénykibocsátást bonyolított le óriási érdeklődés mellett, és az olajipari papírok iránt lelkes befektetők pedig egy MOL bejelentésnek is örülhettek, aki egy újabb szerződést kötött a világ egyik vezető mérnöki-ipari-technológiai cégével, melynek köszönhetően a Mol-csoport várhatóan Közép-Európa fő poliéter poliol és propilén glikol gyártójává válik. A Richter pedig egy svéd és egy amerikai céggel is licenszmegállapodást kötött, amivel bizonyos területeken kizárólagos forgalmazójává válik a cégek egy-egy termékének/technológiájának. Ami a részvénypiaci forgalmi rangsort illeti, ezúttal a Concorde állt az élre, melyet a Wood, majd pedig az Erste követett.
-
Prémium kategóriára vált a Masterplast
2017. okt. 18.Október 18-án a Masterplast Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke, Tibor Dávid, és alelnöke, Ács Balázs, közösen indította el a kereskedést a hazai börzén a tőzsde legendás csengőjének megszólaltatásával. A Masterplast egy nappal korábban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határozata alapján bekerült a Prémium kategóriás részvények közé a Standard kategóriából.
-
Nem kérdés, bővíteni kell a hazai vállalatok tőkepiaci tudását
2017. okt. 06.Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A két szervezet kiemelten a tőkepiac, valamint a társaságok tőkepiaci- és pénzügyi ismereteinek fejlesztése érdekében szeretné tevékenységét összehangolni.