A BÉT az utóbbi időben növekvő érdeklődést lát olyan új külföldi tagoktól, akik pluszlikviditást tudnak adni a piacnak. Az azonnali piac forgalma már harmadik éve növekszik, csak idén 9,2 százalékkal gyarapodott a forgalom. Végh Richárd a BÉT elnök-vezérigazgatója elmondta: „Megtisztelő, hogy az Interactive Brokerst tőzsdetagként köszönthetjük és biztosak vagyunk abban, hogy a piacunk számos remek befektetési lehetőséget tud majd teremteni a brókercég ügyfeleinek. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy új befektetőket hozzunk és növeljük a likviditást, ezért is örömteli, hogy a BÉT 2014 eleje után ismét egy új külföldi tagot üdvözölhet.”

Jonathan Chait, az Interactive Brokers operatív ügyvezető igazgatója kiemelte: „Örülünk, hogy bekapcsolhattuk a magyar piacot. Különleges ez az esemény abból a szempontból is, hogy az Interactive Brokerst a magyar származású Thomas Peterffy alapította 40 éve és most ily módon a cég visszatér Magyarországra. Úgy gondoljuk, hogy az Interactive Brokers nemzetközi orientációjának köszönhetően a befektetők olyan kisebb piacokat is hatékonyan és költségbarát módon érhetnek el, amelyeket más szolgáltatóknál vagy pénzintézeteknél nem tudnának.”

Az ügyvezető igazgató hozzátette: „A kereskedési platformunknak nincsenek határai sem, így a magyar befektetők is ugyanúgy tudják elérni a külföldi piacokat, ahogyan az adott ország helyi befektetői és ez fordítva is igaz, a magyar piacot is ugyanolyan könnyen érik el a nemzetközi befektetők, mint a helyiek. Az Interactive Brokers törekedni fog arra, hogy olyan szolgáltatásokat fejlesszen, amely kielégíti az itteni befektetők kereskedési és vagyonkezelési igényeit.”

A kelet-európai tőzsdék bekapcsolása az Interactive Brokers kereskedési rendszerébe összhangban van azzal a törekvésükkel, hogy a lakossági magánbefektetőknek is olyan széles skáláját nyújtsák az értékpapír piacoknak és a különféle eszközosztályoknak, amelyet alapvetően csak befektetési szakemberek, professzionális kereskedők kaphatnának meg.

Interactive Brokers Csoport

A cég automatizált módon nyújt online értékpapír kereskedési és letétkezelési szolgáltatásokat az értékpapír-, deviza- és árupiacokon. Több mint 120 piac érhető el számos országban és devizában egyetlen számla segítésével. Ügyfeleik között magánbefektetők, saját számlás kereskedők pénzügyi tanácsadó cégek és hedge fundok vannak. Négy évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött munkájuk központjában a technológia és az automatizáltság áll, mely lehetővé teszi számukra, hogy az ügyfelek egy egyedülálló rendszer segítségével hajtsák végre a befektetéseiket. Folyamatosan arra törekednek, hogy megteremtsék az ügyfelek számára a lehetőséget egyedülálló hozamok elérésére oly módon, hogy magas szintű kereskedési, kockázatkezelési és portfoliókezelő platformot, elemzéseket és a befektetési termékek széles spektrumát biztosítják részükre.