Az alapító Taródy Zsolt ügyvezető igazgató már az Iniciál Autóház megalapítása előtt is az autóértékesítési szakmában dolgozott Győr-Moson-Sopron megyében a Renault márka autókereskedelem képviseletében.  Ebből a vállalkozói tapasztalatból 2002-ben alapította meg Győrben az Inicial Autóház Kft.-t, mely 16 éves fennállása ellenére az autóipar területén több mint 25 éves szakmai tapasztalattal bír.

Az újautó értékesítés és márka-szervizelés mellett az Iniciál Autóháznál egy helyen érhető el teljeskörű bérautó szolgáltatás, karosszéria ügyintézés, műszaki vizsgáztatás, valamint minőségi használtautó értékesítés is.

Alap értékeinek az ügyféligényeknek történő maximális megfelelést, a folyamatos fejlődést, és a piaci igényekre reagáló innovációt jelölte meg. Minden telephelyen a márka szalonokban a minőségi kiszolgálás, kényelem és a legmagasabb technikai felkészültség az elsődleges szempont! Céljai eléréséhez legnagyobb értéke, a szakértő munkatársai által biztosított háttér. Hozzáértésüket, magas szintű tudásukat igazolja vissza évről évre növekvő, illetve hűséges, visszatérő ügyfeleinek magas aránya. Számos – több esetben nemzetközi vonatkozásban is egyedülálló – szakmai elismerésekkel és díjakkal büszkélkedhet.

Az Iniciál a fenntartható fejlődést és a jövő technológiáit szem előtt tartva kiemelt figyelmet szentel az elektromos és hibrid autóknak. A márkaszervizek felkészültsége ezen a területen az egyik legmagasabb az országban!

2019-ben az Iniciál Autóház Kft. sikeresen elérte a Családbarát Munkahely/Szolgáltató Hely tanúsító védjegy Bronz fokozatát, ezzel elkötelezték magukat azon célkitűzések mellett, hogy a családbarát szemlélet minél inkább megerősödhessen Magyarországon. A kereskedés felfogása nem csak munkavállalóik és a szolgáltatásaikat igénybevevők mindennapjait befolyásolja kedvezően, de meggyőződésük, hogy hozzájárul a szolgáltatásuk eredményességéhez is.

Ügyfélkapcsolataik mellett fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást, mind a kultúra terén, mind a szociális intézményekkel az ügyfélkapcsolataikon felül támogató kapcsolatot is építenek.

A társaság 2019. évre a saját régiójában biztos piacvezető, az importőri elvárásoknak mindenben megfelelő cégcsoporttá nőtte ki magát, ami az iparági átlag felett tudta növelni az elmúlt két évben a forgalmát. Mind pénzügyi mutatói, mind a tevékenység hatékonyságát jelző üzemgazdasági mutatói évről évre javulnak. 2016 óta 56 %-al növelte nettó árbevételét, 2019 év végére meghaladja a 19,3 millirád forintot. A termékportfólió folyamatos bővítése a stabil növekedést szolgálja.

Weboldal:

https://inicial.hu/

Kapcsolódó hírek:

Tizenkettő új hazai cég kezdte meg az ELITE Programot, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, a globálisan több mint 1300 résztvevő céget jegyző program képzéssorozatát. Az őszi körben újonnan jelentkező cégekkel együtt a régióban kiemelkedő számban, 36 magyar vállalat vesz így már részt.

Bővebben