TEXTURA a működésének első szakaszában divattextíliákkal kereskedett, ez a piac azonban a megváltozott vásárlói szokások és a tömegtermelés Távol-Keletre történő kiszervezése következtében fokozatosan megszűnt. A cég a bekövetkező változásokat időben felismerte és sikeresen váltott piacot. Megújulását a munkaruházati textíliákban találta meg, ahol a hazai piacvezető pozíció megszerzése után sikeresen terjeszkedett a régióban.

Az első hullámban saját leányvállaltokat hozott létre Romániában és Horvátországban, ahol szintén piacvezetői szerepeket tudott elérni. Az új tagvállalatok felépítését és stabilizálását követően, második körben nyílt meg a cseh leányvállalat, amely a szlovák és lengyel piacokat is lefedi. 

A vállalat legfrissebb piaci terjeszkedését képviseli a szerb TEXTURA megnyitása, valamint az olasz piacon megkezdett térhódítás. A regionális térnyerés mellett párhuzamosan épült fel egy sikeres export osztály is, amely Európa majdnem minden országában rendelkezik ügyfelekkel.

A közelmúltban új, jelentős stratégiai célok kerültek meghatározásra. A tovább fejlődést a textil alapanyagok mellett a kész munkaruhák forgalmazása, majd egy saját ruhamárka felépítése jelenti, középtávon pedig a teljesen automatizált ruhagyártás technológiájának megismerése, meghonosítása a cél.

A TEXTURA közel 70 fővel dolgozik a régióban, a kollégák fele a budapesti központban. A cégcsoport 2018-ban 17 millió euró árbevételt ért el.

A jövőbe tekintve, belső és külső kihívásokra egyaránt válaszolva fogalmazta meg a vállalat legfrissebb vízióját. E szerint 2030-ra, olyan Európa-szerte jól ismert munkaruha megoldást szállító vállalat lesz, amely kiváló választás a dolgozó emberek számára. Működése során pedig minden érintett számára értéket teremt.

Weboldal: 

https://textura.hu/

Kapcsolódó hírek: 

Újabb öt hazai cég csatlakozott az ELITE vállalkozásfejlesztési programhoz

Újabb öt magyar vállalat csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó együttműködéséhez, az ELITE Programhoz. Az IT-szolgáltatásokat nyújtó Gloster, az építőipari gépeket értékesítő DM-KER, a légtechnikai fókuszú Columbus Klíma, a Szallas.hu, valamint a munkaruha-textil kereskedő Textura ezennel a képzésben jelenleg résztvevő 12 magyar középvállalat mellé társulhat.

Bővebben